VISSZA A FŐOLDALRA

Nagyobb motorokkal a mopedrally nyomvonalán


 Ales szerint:

Bemutatkozás:

Mivel nem hiszem,hogy bármelyikőtök ismer,hiszen én sem ismertem Takin kívül senkit, pár sorban bemutatkoznék.14 éves koromtól-33 éves koromig zsinórban motoroztam. Végig próbáltam minden stílust. Hat év szünet után tavaly ősszel sikerült megvennem életem eddigi legöregebb motorját, egy 88'-as évjáratú 600-as Ténérét :) Öreg csókának öreg motor :)

A túra:

Amikor megláttam a túra kiírást, rögtön úgy döntöttem ott a helyem. Azért mertem jelentkezni mert az eredeti kiírás szerint Taki a K55-el jött volna, és úgy gondoltam, ahol a K55 elmegy ott elmegyek én is.


Mivel Mátészalkán lakom sok lett volna egy napra az oda-vissza út + a túra ezért úgy döntöttem, hogy előző este Dunavarsányban alszom. Varsányban Ronyával és Janerral közösen béreltünk szobát.

Szombat reggel ébredés után gyors pakolás, majd kaja és írány a találkozási pont.

A varsányi benzinkuton leeset az állam mikor megláttam Takit és a DRZ-t. Taki zokniban mert éppen csizmát szárított, a K55 helyett meg DRZ király gumikkal felszerelve.Gondoltam nekem annyi  +egy bambi,l esz szopás bőven. Áttekinve a többiek gépein, gondoltam a küszködésben nem leszek egyedül. KTM-ek különböző gumikkal, Transalp, Afrika, MZ, Dominátor stb.

Taki gondolt egyet felpattant a DRZ-re és elindultunk. A túra bevezető szakasza, könnyű homokos talajjal kezdődött, bár gondoltam, hogy az élvezet nem tart sokáig. Jöttek a sáros szakaszok. Itt hamar rá kellet jönnöm, hogy az utcai gumikkal, a kígyó nekem csak jelenthet, mármint ami a mozgásomat illeti. Jött az első perec, és ez volt az utolsó is. Tankon egy hupi és egy törött irányjelző az eredmény. Tudtam mi lesz a következő kiegészítő amire szükségem van: BUKÓCSŐ. Eleinte próbáltam kerülgetni a sarat, de valamiért az én tehenem mindig a sárban kötött ki. Egy-két "tócsa" után már mentem tökön-paszulyon keresztül. Következett a nekem csak büdösbanya rész. Összenőtt sűrű erdő keskeny úttal. Az erdőböl egy kavicsos árkon keresztül jöttünk ki. Gondoltam ennél rosszabb már biztos nem lesz, és ebben Taki mindig meg is erősített :) Egy vizes rétecske következett ahol az Afrikás társunk olyat bukott, hogy még a sisakban is égnek állt a hajam (egy ilyen perec után fel sem bírnék kelni). Majd eljutottunk egy "folyóhoz". Mire odaértem Taki és még pár motoros már a túloldalon voltak. Ekkor jött DeroT. Mondtam, hogy vagy egy kis sár, vagy a víz (kb 70cm). Azt mondta, vagyunk itt elegen és a KTM-el  habozás nélkül átment a túloldalra. Jött a másik KTM-es. Amikor kimondtam a kulcsszót, hogy a másik KTM a vízen közlekedett, gondolkodás nélkül ment át a túloldalra. Tele voltam önbizalommal, "ezerrel" neki a víznek a tehén meg a víz közepén megállt inni. Próbáltam meggyőzni, hogy vigyen át a túloldalra, de a végén én vittem át őt két társam segítségével. Jött az ötperces, na most mi lesz pánikolás. A fülébe súgtam a tehénnek: ha szégyenbe hagysz a sokmillás KTMbácsik előtt, mész a háztul :) A tehén egy-két röffenés után szépen ketyegett (tudta, jobb gazdája sehol sem lenne). A következő kb 20km szakadó esőben lett lemotorozva. A terepről kiérve egy benzinkútnál rövid pihi következett. Itt többen úgy döntöttek, hogy a forró víz a következő cél, többek között a Gebu is (csodálkoztam, hogy az MZ-vel és a laza motoros cuccban eddig is bírta), akivel Szegeden közösen szunyáltunk volna. Búcsuztunk és indultunk tovább. Pár km-t mentünk amikor egy nekem már akkor hegynek tünő homokos dombhoz értünk. A domb közepén egy Transalp tengelyig beásva. A motorokat egyenként kellet felcibálni. Itt volt az a pont (a köcsög hideg esőtől már teljesen átfagytam), amikor döntenem kellett. Vagy tovább megyek és a végén magamba töltök egy éjszakát egy számomra ismeretlen helyen, és körülmények között, vagy irány haza, még 300km aszfalt. A haza út mellett döntöttem, amivel a többiek további haladását is segítettem, mivel itt már csak nekem volt utcai gumim. A hazaút volt a másik küzdés, 300ból 270km eső.

A forró fürdőben már mosolyogva gondoltam vissza az eltelt napra. Ahhoz képest, hogy szinte teljesen idegen volt a csapat, mindenki segített a másikon. Néha egy jó tanács, néha a fizikai segítség jött jól, néha az odafigyelés. Többet tanultam a terepmotorozásról egy nap alatt, mint az elmúlt félévben mióta megvan a motorom.

Jövőre, ha az idő is kegyes lesz hozzám, és Taki is úgy akarja szeretném végigcsinálni.

Mivel személyesen már nem volt lehetőségem, itt szeretném megköszönni Takinak,hogy megszervezte a túrút és a lehetőséget,hogy részt vehettem rata.A többieknek köszönöm a türelmet a bénázasaimért. Remélem lesznek még közös élményeink. Az ilyen élményeket leírni nehéz, ezeket át kell élni.(bocs ha helyszineket vagy neveket kavartam)

Sok sarat, vizet,homokot, kavicsot, mindenkinek amit szeret: Ales


 

Lipkala szerint:
Mivel senkit sem ismerek a csapatból, (valamint engem sem ismer senki) először is szeretnék bemutatkozni. Motoros pályafutásom 1974-ben kezdődött, amikor sikerült vásárolnom egy RIGA 12 mopedet. Ezzel mentem KB 30000km-t, úgy hogy egyszer volt felújítva. Még ma is megvan a szüleimnél.
Ezután jött egy MZ EZT 250, ezt egy év múlva ellopták. Ekkor csak Jáwát lehetett kapni( 1980 körül) , így ez következett. Ezzel a motorral egy évet versenyeztem az endúró bajnokság széria kategóriájában 1983-ban, ha jól emlékszem. Ezután kb 25 év szünet következett a motorozás terén, majd idén gondoltam egy merészet, és az autómat lecseréltem erre a kis WR250R motorra. Az én ismerőseim között is voltak olyanok, akik azt mondták, hogy az ember öregségére hülyül meg.Dióhélyban ennyi a motoros előéletem.
És most a túráról:
Amióta tudtam, hogy szeretnék ezen a túrán résztvenni, lelkesen elkezdtem az erőnléti és motoros felkészülést, mert tudtam, hogy nem lesz egy egyszerű eset. Végre eljött a nagy nap, és még az időjárás is jónak igérkezett. Én értem először a parkolóba Először megijedtem, hogy talán nem is lesz megtartva,egy kicsit vártam, majd szép sorba jöttek a többiek. Végre elindultunk, de máris várni kellett, egy kis műszaki probléma miatt.Én általában az elején mentem a csapatnak, próbáltam lépést tartani Takival, ennek az lett az eredménye, hogy elég sokszor meg kellett állni bevárni a többieket, így legalább volt időm pihenni. Szerencsére a motorom jól vizsgázott, nem hátráltatott semmilyen műszaki probléma. Egyszer belementem egy igen mély vízzel teli keréknyomba, akkor egy kicsit meghült bennem a vér, mert a motor eleje egyre mélyebbre süllyedt, de ezt is megúsztam. Gondolatban büszke voltam magamra, hogy a csizmámba  még nem is folyt be a víz.De ekkor jött az a jó kis zápor, így nem sikerült szárazon tartani a zoknimat. A tankolások után egy kicsit megfogyatkozva folytattuk a túrát, a legvégén pedig Takival megállás nélkül lenyomtunk kb 50 km-t. Sajnos ekkor mér elég késő volt, és még aznap szerettem volna visszaérni Érdre, ezért Kiskunmajsa és Kiskunhalas között elköszöntünk egymástól, és kilenc órára haza is értem. Közben Kiskunhalastól Soltig ismét esett az eső , így  alig maradt sár a motoromon, pedig jó lett volna a családnak megmutatni.
Az elöttem írókhoz hasonlóan én is kiemelném az MZ-s srác teljesítményét, de szerintem mindenki dícséretet érdemel.
Külön dícséret a mopedosoknak, mivel alig maradtak le a nagymotorosok teljesítményétől, sőt emberileg felül is múltak minket.
És végül én is köszönetet mondok Takinak, hogy ilyen jó túrát szervezett, és hogy ilyen türelmesen végigvárta a csapatot.
Remélelem, hogy még sokszor találkozom mindannyiotokkal.
 
Üdv: Lipkala

DeroT szerint

Először is köszönöm Takinak ezt a remek túrát és mindenkinek, hogy megismerhettelek benneteket.

Azt hiszem Vasabinál jobb előadást (ld. lentebb) nem tudnék összekreálni. J
Azért 1-2 gondolat. Mielőtt elindultunk volna sokat vaciláltam, hogy a bütykös gumikat visszacserélem az utcaira, mondván a mopedesek után azzal is elboldugolok. Hát szerencsére nem tettem és maradtak a bütykösök fenn. Mint márkatársam (Elvis, KTM 950 Adventure) példája is mutatta egy 200+ kg-os gépnél talán még nagyobb jelentősége van a guminak, mint egy könnyebb mocinál. Elől az Pirelli MT32F nagyon jól fokta az elejét, a hátsó MT21 pedig segített a haladásban.
Gebu előtt le a kalappal.. tényleg nem semmi volt az MZ-vel. De azért legközelebb a lábat védelmére is gondolj! Szerintem nem lett volna őszinte a mosolyod, ha lábadra esik a vas. :)
Gobee is és Bazse80 is nagyot alkotott, de tényleg mindenki nagy volt. Öröm volt az egész... még ha a képekről kívülállóknak nem is ez jön le... J
A terep szerintem tökéletes volt a gyakorláshoz/tanuláshoz. Lehetett gyakorolni a homokban a "hátra terhelj és húúúúzd" technikát, és megtanultál bízni a motor erejében, hogy kihoz a blokkot elnyelő gázlón is. :)
Azt hiszem jövőre is jelentkezem! :D
 
Üdv
DeroT
(KTM 990 Adventure Black)

Vasabi szerint:

Először is örülök, hogy megismerhettelek ! Nehéz szavakba önteni a túrán szerzett élményeket, de azért megpróbálom! Infantry  toborozta össze az 5 fős különítményünket ami természetesen önként jelentkezés alapján ment, én már nagyon vártam a „túrát” mert őszintén megvallva még nincs mögöttem túl sok aszfaltmentes kilométer. A  csapatunk egy fő kivételével, (SLR) ezt a kis laza szombati programot Erdélyország  túra előtti edzésnek szánta , hasonlattal élve mintha Klicsko bunyózna egyet KOKO-val! A dunavarsányi benzinkútnál már nagy izgalommal vártuk az indulást, mikor megjelent egy „remete” féle ember endúró cuccban,  aki vízinövényeket küllődíszként használva dobta fel DRZ-je külsejét, ezek után kiöntötte a csizmájából az ott tárolt fél liter vizet, és közölte velünk, hogy jó az útvonal kicsit kell csak rajta változtatni, na így ismertem meg Takit!

 Kis szedelőzködés és bemelegítő MZ tolás után nekivágtunk a nem tudtuk minek! A betonútról lefordulva egy srác az utcán megkérdezte, hogy hol lesz motoros találkozó, én mondtam sehol csak piknikezni megyünk.  Az út eleje földes homokos út volt szépen haladtunk kis utcákon át, mentünk, mentünk és még sehol a sár,  gondolkoztam is Taki azt mondta az első 40km sár, én meg már minden kanyar után a „sötét rettegett ellenfelet” vártam (nem nem a Kiszel Tündire gondoltam) a dagonyára! Haladtunk tovább átrepültünk egy  kőrakáson, amit szerintem Taki épített oda a gyerekkori kavicsgyűjteményéből kihívásként! Innen nyomban indultunk is tovább, és végre megláttam őt álmaim vágyát egy nagy pocsolya, lelkesen át is gázoltam rajta és megadtam a gépnek a terepszínű alapozó festést! Tovább gurulva, vagy ez már korábban volt nem is tudom, sok víztől kissé kihagy az agyam biztos  beáztak az áramkörök, na mindegy szóval félreálltunk, mert udvarias endúrósok vagyunk, és udvariasan végigbámultuk a két lovas hölgyet akiket mellesleg a természet gazdagon megadományozott, na ez volt az utolsó kellemes élmény amikor még száraz volt a gatyám! Ezek után is kellemes élmények következtek, csak nem száraz gatyával, jöttek sorra a pocsolyák  a sár és dagonya, mondtam is magamnak na itt van ezt akartad nyomás! A nagyobb pocsolyáknál Taki lelkesen dokumentálta az eseményeket néhol várva valami szaftos anyagra ami növeli a nézettséget. Az első nagyobb vízgyűjtő és endúrónyelő helynél, Opti barátom a Pegaso kormányával megnézte a vízmélységet, majd rezzenéstelen arcára az ült ki hogy ez még bizony túl sekély. Mentünk mendegéltünk tovább, mint a mesében, jöttek az elhagyatott erdős részek, már néha azt vártam hogy felbukkan előttünk  egy mézeskalácsház a banyával. Sárból pocsolyából volt rengeteg egy idő után már profi sárjárónak éreztem magam, na de ekkor olyan sort láttam magam előtt, mint két napos ünnep elött a Tescoban! Már tudtam ez egyet jelenthet nagy gödör a láthatáron, amit az égiek az agyament  endúrósoknak megtöltöttek vízzel, bizony az volt, már alig vártam hogy sorra kerüljek, lassan ment pedig nem is volt jegyszedő, na végre, láttam hogy mély, de mégis meglepődtem mikor a Domi eleje elűnt a víz alatt, és majdnem megfejeltem a fejidomot, lassan belekerült a fara is, aztán nyélgáz a tengeralattjárónak  meg egy kis rollerezés, és tette a dolgát kivitt a Marianna-árokból! Valamikor fél távnál megálltunk egy kúton, tankolni enni meg kiönteni a csizmából a vizet, ami mint később kiderült teljesen felesleges,  mert ezek olyan csizmák amik termelik a vizet! Itt én megpróbáltam egy gyors streeptease során szárazba tenni magam kisebb nagyobb sikerrel, közben már mentek a licitek a megmaradt pár száraz zoknimért! Ezen a ponton sok bajtárstól elbúcsúztunk, de a mi kis csapatunk teljes létszámmal folytatta a Taki utáni hajtóvadászatot, na nem szó szerint, csak mivel mi mentünk leghátul, ezzel bevállaltuk a műszaki hibák miatt lemaradt gépek bevárását, (ez benne van a pakliban) tehát fegyelmezetten szabályszerűen járunk el! Gurulás tovább mígnem egy rizsföldszerű részhez érkeztünk, de egy Kínait sem láttam vietnámi kalapban, csak Infantry-t ahogy hasonfekve próbálja lemosni az Afrika oldaláról a sarat. Itt mindenki felékesíthette motorját a Taki féle külődísszel. Haladtunk már nem is tudom mi volt homok sár vagy pocsolya, csak azt, hogy egy szerintem kompátkelőhelyhez érkeztünk, ahol nem volt komp, csak egy Tenere állt a víz közepén úgy sejtem szintén motormosási szándékból. Én is nekivágtam az átkeléshez a közepén egy pillanatra megálltam megnézni milyen mély, majd újra indítottan a Domit és átértem. Na az biztos hogy az időben már elcsesztem az eseményeket, mert ez után volt a benzinkút meg az átöltözés de már mindegy! Ami biztos a végére 7-en maradtunk Taki, Wr250, és mi öt fővel, az idő egyre fogyott „mi” pedig nem bírtuk tarani a tempót Takiékkal, mert az egyik barátunk kissé lelassult, és a gyújtásával is gondok voltak minden pocsolya után leállt! Ezután korrekten megbeszéltük, hogy ők mennek, mi meg majd az útvonal birtokában haladunk ahogy tudunk. Ekkor már az idő előrehaladta miatt elhatároztuk  19ó –ig megyünk tovább utána aszfaltúton haza, mind nagyon sajnáltuk hogy nem csináltuk szó szerint végig, mert ez volt a cél, de abban a tempóban amiben haladni voltunk kényszeűek nem lett volna értelme ! Hazafelé még volt jó kis mély homok, meg mély homokos emelkedő, aminél még megálltunk homokozni, mert két csapattagunk kíváncsi volt a homok mélységére és ásni kezdtek. Őszintén megvallva bennem maradt egy űr mert nem volt meg a teljes táv, de ez pótolni fogom, és szerintem nem vagyok egyedüli a csapatból aki így gondolja! Mindent összevetve egy eszméletlen szuper túra volt, mindenkinek ajánlom aki szeret terepezni, vagy csak szertné kipróbálni magát vagy a határait, és itt ezen van a hangsúly nem árt ha tudjuk hol a határunk, és esetleg mikor kell kimondani azt a nehéz szót elég!! Taki neked pedig szeretném megköszönni, hogy ilyen formában lehetőséget adsz a magamfajtáknak a kalandozásra (egy ilyen útvonal bejárása összefűzése nem kis feladat)!
Üdv: vasabi (fekete Dakar Dominator)

 

 


Gebu szerint:

 

Sziasztok. Ha ezt látnák az MZés kolegák fejbelőttek volna amit csináltam. Jó
volt azt elmondhatom, Szombat reggel startnál hát persze hogy már tolni
kellett a motort hogy beinduljon, na de utánna szuperül ment. Mondhatom én is
úsztam egész nap mert persze nem volt csak utcai gumim ugymond sima. Az első
perecelést szerintem én kezdtem a szántásba ahol egy visszapillantó
bánta.kár hogy nagyon nagy volt a sár és féluton Orgoványnál feladtam mert
sajna átázott mindenem na meg a motort nem akartam tovább kínozni. Persze én
a méllyebb részeknél toltam mert mintha jégen mentem volna olyan
volt.Készítettem videót is de sajna reggel fabrikáltam bele a sisakba és
nem tudtam letesztelni. Csak a műszerfalam látszódik na meg a motor elött a
föld 2 métert sajna pedig a bukásom jó lett volna  meg egy jópáran eldobták
a motort elöttem, nem tudom mért haragudtak a motorra. Allestól bocsi hogy
nem tudtam a szobatársa lenni.Köszönöm Takinak az egészet.na meg az egész
csapatnak főleg akik hátam mögött voltak és nem hagytak a trutyiba mikor
kétszer is megálltak velem szerelni. Köszönöm hogy feláldozták a csizmájuk
tisztaságát értem és motorom épségért amikor beragadtam egy párszor remélem
jövőre valami komolyabb géppel indulok ha tudok. Addigis széles utat
mindenkinek és pocsolyamentest.
 

 


Dinnye szerint:

 

Hali. Nagyon jó ötlet volt megszervezni a túrát nagymotoroknak is. Az előző években szívesen menten volna, de hát mopedem nem volt. Kevés tapasztalattal és nagy lelkesedéssel indultam neki a túrának.

Ugyan néztem a mopedes képeket és videókat, de nem gondoltam, hogy ilyen durva lesz. Nagyon összeválogatta az útvonalat Taki. Miután kb. négyszer ürítettem ki a csizmámban található vízmennyiséget, úgy gondoltam teljesen felesleges kikerülni a pocsolyákat (meg az egyebeket) át kell rajta simán menni. (Nem gondoltam volna, hogy a TA ekkora vizeket kibír). Kib..szottul élveztem a dolgot. Ezeket az élményeket nehéz szavakkal leírni.

Mikor eleredt az eső úgy éreztem mintha vízisíznénk. A csizma tele vízzel, a sárba csúszik a moci és még felülről is szakad az áldás. Ezt nehéz überelni.

Aztán jöttek a homokos szakaszok. Na ezekkel még barátkoznom kell. Infantri próbált segíteni pár jó tanáccsal mit is kell homokban csinálni.

Sajnos a TA-val való birkózás kiszedte minden erőmet. Hiába a ~230 kiló, a rutintalanság és kondi hiánya megtette a hatását. Mielőtt leváltunk tőletek az utolsó félórában azt hiszem 3 ástam el a motort teljesen. Mozogni is alig tudtam már. A csapat mivel látták ezt megkegyelmezett nekem. Hazafelé vettünk az irányt. Így a túrából durván 160 kilométert sikerült megcsinálni. Ha jövőre is megrendezésre kerül akkor ott a helyem. Köszönöm, hogy részt vehettem.

Üdv

Dinnye

 

 


Ronya szerint:

 

Szerintem is nagyon jó volt, tuti végigmegyek még rajta párszor, előtte délután terepen mentünk az indulási pontig, szóval tudtam mire számíthatunk, meg aztán ahol robogók elmentek ott csak elmegy az enduro is :)
(így utólag gratula a robogósoknak, egyszer talán kipróbálom)

túra eleje teljesen játszótérnek tűnt, kis erdő kis földút kis izgalom, utána jött a vízválasztó kavicsrakás amin átkelve, jött a vizes-saras rész itt a nagy böszme dögökkel rendesen kellett küzdeni, némelyik olyan kopott enduro gumival volt.....de amekkora vizeken átmentek.....meg sem mertem közelíteni, nem számoltam pontosan, de miután a túravezető megnyugtatta a társaságot, hogy most már nem lesznek nagy vizek, utána azért minimum 15x víz alatt volt az egész blokk.

Utána jött a homokos szakasz (persze kellőmennyiségű összefolyt vizekkel), ez nekem már szinte hazai pálya, bár így vizesen nem volt olyan meredek, szárazon itt-ott tengelyig leásott volna pár gép összességben teljesen "járható" utak voltak, bár volt pár meredek dolog azért a túra során, pl: a vizes réten az afrikás ember akkorát csobbant mint amikor a bálnák ugrálnak, ekkor azért kimaradt egy lélegzetvétel. Esőt (a fenét eső, néhol özönvíz volt) leszámítva remekül szórakoztam,  sajna fel kellett adnom félúton, mert előző napi akció során eláztattam a váltás ruhám és nem volt mibe átöltözni legközelebb is benevezek, de már felkészültebb az eső védelemmel társaság is kitűnő volt, bár sokat nem lehetett társalogni.

 


Taki szerint:

 

A sok érdeklődőre való tekintettel meghírdettük nagyobb motorosoknak is egy túrát a mopedrally nyomvonalán. Sajnos az időjárás miatt a kicsit retróra tervezett gurulásból egy igazi enduró túra lett... Erre a mopedrally-s élmény után (ld. www.takacsek.hu/index.php) természetesen lehetett is számítani, így nem csoda, hogy a régebbi motorok képviselői szépen ki is hátráltak a túrából.

Jó magam az 1957-es gyártású Moszkva K55-tel próbáltam nekivágni a túrának (eladó!), de végül kénytelen voltam belátni, hogy ezt a gurulást nem ennek a matuzsállamnak találták ki - így a drz-re váltottam (csak megjegyezem, hogy hazaérve a K55 első rúgásra indult - ezek szerint nem bírja az elektronikája a vízet).

Már péntek éjjel legurultam a szüleimhez, hogy majd szombaton reggel legyen időm bejárni a tervezett nyomvonal azon részét, amelyet a mopedesekkel nem sikerült teljesíteni. Reggel teli engergiával, lelkesedéssel vágtam neki a feltérképező gurulásnak. Persze azért figyeltem arra, hogy csak egyedül vagyok - igy nem igen vállaltam be nagyon nehéz dolgokat és még így is majdnem ott ragadtam a pusztába, amikoris az egyik eláraztott részen próbáltam meg átvágni, de rosszul mértem fel a víz, sár mélységét és megragadtam a mocival. Az előzőnap méhviasszal bőven megítatott csízmám kb. 5-6 percig bírta vízbe állást - aztán feladta ezt a reménytelen küzdelmet. Nem úgy mint én: húztam, vontam kifelé a sárból a motort, nagyon hamar elfáradtam - gyúrni kéne...

Szóval, ahol a mopedesekkel nem tudtunk elmenni, ott úgy látszik, hogy az endurósokkal sem fogunk tudni - legalábbis én biztos nem... Mentem alternatív útat kereseni. Persze szűkébe volta az időnek ezért elég gyorsan kellett megtalálni az elkerülőt - de végül úgy éreztem, hogy sikerült... Egy kis víz itt-ott... de emészthető.

8:45-re futottam be a találka helyére, ahol már szép számmal vártak a lelkes motorosok... Szegények nem tudták, hogy mire vállalkoznak...

A lelkes társaságból senki nem hangoztatta, az arcokra oda volt írva: "Mit nékem moped rally... ahol egy robogó elmegy az nekem nem okozhat gondot..."

Tankolás és rövid beszélgetés után vágtun neki az előttünk álló kb. 220 km-es sok-sok izgalommal kecsegtető távnak. Határozott szándékom volt, hogy nem térünk le a tervezett trakről és talpon csinájuk végig, hogy mindenki láthassa, a mopedrally-t nem lehet "csak úgy" elintézni... Mindenesetre nagyon fegyelmezetten, összetartóan állt a kérdéshez a banda. Gondolkodás nélkül vették az akadályokat, még az sem csökkentette a lelkesedésüket, hogy az elős sarasabb részen (amit a mopedesekkel aszfalton kerültünk, de azóta látványosan csökkent a vízállás!) nagyon sok esés volt. Borultak a drágábbnál drágább motorok, potyogtak a söförök. De a jó kedv kitartott. Szükség is volt rá.

A legelszántabbnak Gebunak kellett lennie, aki a retrós visszalépések ellenére is egy 250-es ETZ-vel vágott neki az útnak, és hogy nehogy már beázzon a csízmája: edző cipőben. Ezt végülis jól tette, mert a lóerő és gumi hiányt gyakran tolással pótolta. Nekem nagyon tetszett a hozzáállása, mindigis nagyre értékeltem a motor-motoros teljesítményeket.

Aztán ott volt Gobee a rieju 50-esével, de a kis köbcentit még szupermotos kerekekkel nehezítette (és ezzel nem volt egyedül!! elkísérte társa Bazse80 is). Ő is keményen küzdött, de a lelkesedése nem ismert határokat. Például amikor a kibetonozott csatornába a nagy KTM-ek után küldte harcra a ménest... azt látni kellett volna. Örült ember hírében állok, de ezt én nem mertem volna bevállalni. Le a kalappal!

Ales40 is lelkesen vállalta a szívást - Mátészalkáról űzte egészen Pestig a tehenet, hogy megtiszteljen minket társaságával - köszönjük neki! Igen élvezetes volt vele gurulni.

Hát amit a két ktm-es csóka bevállalt (Derot és Elvis?)... az nem volt semmi és ami számomra még meglepőbb volt: a transzalp és a nagy pegeso (Dinnye és khm... elfeledtem...) gondolkodás nélkül ment utánuk, néha ülésig merülve... hihetetlenek voltak a kis honda és az aprilia - soha nem néztem volna ki ezt egyikből sem. Hiába lelkes kézben még egy svalbi is elsülhet...

Lipkala a kis wr250-nel a megbízhatóság és a stabilitás pédaszobra lehetett volna. Az ő lelkesedése tartott ki a legtovább: a cél előtt 39km-re döntött úgy, hogy átázva inkább hazafelé veszi az irányt, de addig végig és töretlenül ott volt a nyomomba, indulásnál soha nem kellett várni rá.

Ronya a cagiva 350-ből mindig hiányol 10-20 lovat... de nekünk nem tűnt fel a lóerőszegénység. Nagyon szépen jött - mondjuk ebben bizos nagy szerepe volt, hogy a motor kedvvéért a túra előtt 2 hónap alatt ledobott 30kg-ot.

Mondjuk könnyű neki, mert Janerral és Lpkalaval már pénteken talpon terepen mentek le a szállásra - igy igazából formában voltak. Ezt bizonyították is végig az úton.

Aztán ne felejtkezzünk meg az africa twines kis különítmény vezéréről Infrantiról sem, aki egy erdélyi túrát szervez és a résztvevőknek szintfelmérőként ajánlotta figyelmébe ezt a kis gurulást. Az ő társaságában jött emberkék voltak a legbevállalósabbak és meg kell, hogy mondjam őszintén - a elgkitartóbbak is. Hiszen az Orgovány előtt elkapott igen kiadós eső meghátárlásra kényszerítette szinte a teljes önkéntes társaságot és onnan már csak 6an folytattuk az utat: Infranti és kisérői négyen plusz Lipkala és én. A többiek a túra elején aluról teljesen átázva és most az égi áldás miatt felüről is - szóval úgyérezték, hogy a féltáv is teljesen kielégítette aberált igényeiket és szívesen megnéznék, hogy milyen a világ egy forró fürdőkádból szemlélve.

Azt még meg kell említenem, hogy a kis rieju-nak kuplung bovden szakadás miatt Tatárszetgyörgy közelébe ki kellett szállnia - Bazse természetesen veletartott. Gabee-nak volt javító szettje - kölcsönzött nekik egyet, de ők aszfalton folytatták az útat. MInt később kiderült szerencsésen, mert Kiskuhfélegyházára érve a kis 50-es teljesen el erőtlenedett és onnan futón tette meg a táv hátralévő részét.

MIndenesetre Szegedre érve azért beugrottam hozzájuk köszönni a kempingbe, de épp zuhizni voltak.

Szóval az Orgovány után megcsappant társaságunk, az állandóan szemerkélő eső ellenére egy kisebb kavarodás után átszelte még Bugac pusztát, majd nem sokkal utána úgy döntöttünk, hogy levállunk az egyre fáradtabb és ezért egyre lassuló africás csapatról és Lipkalával édes kettesben folytattuk az útat. A Kiskunmajsa-Kiskunhalas összekötő útnál ő is úgy döntött, hogy mivel úgyis erre kellene vissza aszfaltoznia - hazafelé veszi az irányt. Én lelkesen kitartottam a track mellett - az összes kanyarban lelkesen húztam a gázt, hogy látható nyomokat hagyjak a kis különítménynek. Itthon kaptam meg az üzenetet: Szank magasságában ők is aszfaltra mentek és átázva indultak a főváros felé... Persze azért az tény, hogy ha mindenki Szegeden lakott volna, akkor mindenki le is jött volna...

Összeségében egy nagyon-nagyon kemény nap áll mögöttünk és elmondhatjuk, hogy ezt a túrát még endurókkal sem volt semmi megcsinálni. Ennek a nyomvonalnak a teljesítése 50 köbös kis mopedekkel emberfeletti teljesítmény - le a kalappal azok előtt akik ezt bevállalják. Most már biztos, hogy szereztünk 18 lelkes enduróst, akik nagy-nagy elismeréssel tekint a rally résztvevőire (talán még kicsit irigykedve is? )

És a vidó után nézzük meg az itt készült képeket is...

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép