1. nap

Csütörtökön derült ki számunkra, hogy az összes gyerekünk osztálykirándulásra megy a hétvégén... Ilyenkor vagy nagytakarítást csinál az ember vagy elmegy ő maga is kirándulni egyet az ezer éves MB 100 fedélzetén...

Mi bírjuk a rendetlenséget, sőt: gyakran igényeljük is.

Így aztán gyorsan feldobtam a baráti körben, meg itt a vadkempinges fórumon is, hogy adódott egy ilyen lehetőség, hátha megfertőzhetünk valakit... Közben azért titokban reménykedtem, hogy vagy valami irtózatosan lelkes... vagy leginkább nem jelentkezik senki. Hát most nem tudom, hogy sirjak vagy nevessek (bár így kora reggel azért már sejtem.. ;)), de természetesen már mindenkinek akadt jobb programja.

Így aztán délután kettőkor a kedvesemmel kettesben pattantunk be a kilóméterfalóba.

Szeged, Békéscsaba, Méhkerék... ez a leggyorsabb nyomvonal a magasabb erdélyi hegyek irányába. Sarkadon tudatosan nem a Pennynél álltunk meg, hanem a település túlsó végén található Tesconál... Utolsó lehetőség, hogy korrigáljunk a kapkodással fűzerezett pakolás eredményén. Nincs nálunk törülköző, asztal, balta... Így aztán vettünk egy dinnyét és egy rekesz ásványvizet és az élet szép.

A határon szinte csak lassítottunk...

Szalonta.

Tinka, Tenke... az út feldúlva, az aszfalt lemarva, félsávon engedik a forgalmat... hosszú-hosszú várakozással. Tudom, tudom... A szabályok azért vannak, hogy segítség az életünket, tiszteljük őket. Így én is csak néha hajtottam rá a pirossal védett nyomra, leginkább azzal indokolva felháborító tettem, hogy ha a több kilométeres "lezárt" részre oldalról, valamelyik mellékútról érkeznek, akkor úgy se tudnám, hogy pirosam vagy zöldem van... arról nem is beszélve, hogy simán el is férnénk a fél sávon is ketten is. Persze, ha kamion jönne szemből, akkor kicsit netszesebb, de még akkor is simán. A lényeg: nem lett belőle semmi gond... szinte forgalom se volt. Leginkább úgy érzem, hogy ismét belefutottam egy túlszabályzásba.

Na, leküzdve ezt a szakaszt, jöhetett a dévai út, ami kellemes emelkedőkkel, lejtőkkel indul, nagyívű kanyarokkal megspékelve... Az egyik szűkebb kanyarnál kellemetlenkedő motorhangra lettem figyelmes...

Opsz...

A közel 10 éves együttlét alatt már annyira összeszoktunk, hogy tudjuk: az MB-nek mindig karcos ősdiesel hangja van... kivéve... ha kevés az olaj az olajteknőbe, amikor is élesebb jobb kanyarnál, vagy hirtelen fékezésnél az elmozduló olaj elszalad az olajpumpától...

Azért nem fiatal az öreg. így bizony ha indulásnál nem hagyunk kellő melegedést időt, akkor eleinte kicsit kékes füsttel jelzi, nem tetszését... és ha sokat megy két olajcsere között, akkor bizony a ciklus vége felé már a minimál szintet ütögeti.

Na, pl. ezért szeretem, ha én vezetem az autót, mert: 1. észreveszem, 2. megoldom... És itt a hangsúly inkább az 1.-n van, mert szinte alig hallani a különbséget, de azért ha figyelsz, hallod. Kicsit lassít, kicsit óvatosabb a kanyartechnika... és a következő kútnál már töltődik is az 5w40... Még egy szűk hónap lenne a nagyszervizig amúgy, de ebben a ciklusban ugye beleszaladt egy nagy görög út is az autóba a szokásosokon túl.

Belényesi ismerősként köszön... bár hónapja itt sétáltunk és mágneshorgásztunk...

Vera azt mondja, hogy Pádis helyett inkább Kisszegyesdre menjünk, ott melegebb van. Így lassítás nélkül megyünk el a dévai úton a pietrosai letérőnél. Stei... itt kell leágazni Torda, de a Nagy Bihar felé is... és bizony Kisszegyesd is a letérő után érhető csak el... az első falu közepén egy aligtábla jelzi, most vagy soha. Szűk, egysávos aszfaltcsík kígyózik Kisszegyesdre, ami egy zsákfalu lenne, ha a túlsó végén befutó patakpartját nem kísérni egy két igen kalandos turistaút. Ezen utak elején terül el a diófákkal szegélyezett völgy, amely ideális táborhelyet kínál a vándoroknak. Mink egy idős aradi házaspártól hallottunk erről a helyről, amikor is a Pádison összefutottunk velük és ugye ők is MB-vel voltak, így megvolt az alaptéma... - köszönjük az infót, egyik kedvenc helyünkké vált.

Egy kellemes, magányos táborozásra vágytunk... Így kicsit mellbevágott a völgy elején táborozó lakóautók látvány. Na, de majd bentebb... Sátorozók, majd még több sátorozó... A völgy legvége a legeldugottabb, legnehezebben megközelíthető hely... és ott is áll már egy autó.

Át a patakon, óvatos egyben araszolás vissza a túlsóparton... Nem mondom, hogy összeértek a sátrak, de nem fájt a fogunk a tömegre. Így nincs pucér fürdés a patakban... nincs madárcsicsergésre ébredés... Akkor már inkább a hideg!

A főútra kiérve - a Pádis ide kb. 35 km - gyorsan végig gondoltam és arra jutottam, hogy a vadkempingezés lényege a spontaneitás... Így Stei helyett a hegynek vettem az irányt, csak találunk még viszonylag alacsonyan valami jó helyet...

Nem kellett sokat jönnünk a nucet-i benzinkút előtti hatalmas tisztások már többször próbáltak elcsábítani, de Kisszegyesd miatt eddig esélytelenek voltak. Bezzeg most.

És megleltük.

A főúttól kb. 1 km-re, egy patak partján kanyaró, kellemes erdei út balszélén kiszélesedő tisztás, kis tűzrakás hellyel... és: sehol senki.

Szuper... ha még térerő is lenne... de az nincs.

Reggel van...

Vera még durmol... én a mókusoktól hemzsegő árnyas diófák alatt körmölőm ezt, várva hogy kipihenten kipattanjon és nyakamba ugorjon, és végre megkérdezhesse: mit kérsz reggelire?...

2. nap

Megérte reggel türelmesen kivárni, hogy a kedvesem kipihenten és fitten ébredjen, mert így valóban jött a nyakba ugrás és a reggeli...

Videó ért klikk ide…

S a kiadós reggeli után szép lassan szedelőzködtünk… Ducet (Diófás) az utolsó település a Vartop (ahol egy kellemes sípálya is van) előtti szerpentinen. A kanyargó beton csíkra ismerősen fonódott rá az MB 100. Különösebb ellenállás nélkül gyűrtük magunk alá a hegyet.

Végig az Aranyosi patak partján, megcsodálva annak szépségét. Nem siettünk.
Garde de Sus-nél letértünk balra, a jégbarlang irányába, de nem az volt a cél... így pár száz méterre erről is letértünk, immár jobbra, ha távolabbról nézzük akkor a körút visszatérő ágára. Igazából akár maradhattunk is volna az eredeti ágon, hiszen a körútnak van így olyan tulajdonsága, hogy mindkét ágán ugyanoda jut az ember... De ez a jobboldali ág sokkal látványosabban teszi azt két magas sziklafal közé beszorulva...

Sajnos itt nem készült fotó, mert a legszebb részeken lekötött a helyi látnivalók megtekintésére érkező autósok kerülgetése az igen keskeny betonlapokból álló úton.

Aztán erről a körről egy jobbossal elindultunk a hegy tetején található, pár házból álló, önálló templommal rendelkező telep felé.

A templomnál csodálatos a kilátás - de minket most inkább az innen a Pádisra átvivő offroad szakasz csábított.

Ez az út visz át a Bálfihunyad-IpConor-Pádis részre, imádjuk! Régebben hasonló volt a most aszfaltos Boga telep-Pádis nyom is... de ki emléxik arra már...

Na, annak az aszfaltcsíknak lényegében ez a folytatása.

Az úton készített kis videóért klikk ide…

A Pádis felső kempingjében kiábrándító látvány fogadott minket.

Tömeg.

Pedig épp a tömeg elől menekülve szoktunk át Glavojról ide, mert itt általában két-három embernél nem táborozik több.

Na, ennyit a magányról...

Így aztán a bánatunkat gyorsan szénhidrátban öltük...

Lenyomtunk egy-egy áfinyás placsintát a helyi árusnál.

Megérte... Mert a placsintás néni teraszáról sikerült kiszúrnom egy, a többiek által elkerült részt. Meglett a táborhelyünk!

Veronika egy rövid napozás után... leginkább a viharfelfők unszolására, nekiállt egy vacsorát rittyenteni...

Én meg kifeszítettem a kisebb árnyékolót, hogy ne kapjunk napszúrást. Bár, mint említettem, az egyre sűrűbben áthaladó, sötét felhők miatt erre egyre kisebb lett az esélyünk.

A kellemes vacsora elfogyasztása közben odajött egy-két fiatal jelezve, hogy az itt tartott rendezvényük csúcspontjaként egy hatalmas tábortüzet terveznek a közelünkben...

Megköszöntük, összecsomagoltunk és úgy döntöttünk, hogy túl hideg van fent, lejövünk éjszakára a hegyről.

A főúton előbb Boga telep, majd Pietrosa, ahol a boltba bevásároltunk... És döbbenet, de lent verővényes napsütés és kánikula. A dévai úton, visszafelé, Belényesnek vettük az irányt. De 3 kilométerrel a város előtt elcsábultunk az út baloldalán futó hegyek irányába...
Mindig jobbra megyünk, a nagy hegyekhez, nézzük meg a kisebbeket... Hosszan néztük, jó kis offroad betétekkel fűszerezve, de igazán jó szálláshelyet nem találtunk.

Így, A nem rég felfedezett, Belényesről Remetére vivő út melletti parkolónál álltunk meg ismét. Csak mivel most nem volt sár, így jobban behúzódva a tölgyesbe.

Az MB beparkolásáról készült videóért klikkelj ide…

Valamit elszúrhattunk a szellőzéssel, mert hajnali 1-kor kénytelenek voltunk egy kis szúnyog vadászatot taratani – nem voltunk kitörően lelkesek… - főleg azért, mert már láttam az ebédbe átúszó reggelimet… 😉

3. nap

Reggel ismét arra ébredtem, hogy hasamra süt a nap… vagyis sütne, ha a magas fák le nem árnyékolnák, így gyorsan és suttyomban kiaraszoltam a parkolóba, ahol is szabad utat kaptak az ablakon betörő napsugarak… Erre már csak felébred mindenki! 😊 De nem…

Így aztán megint rengeteg időm adódott az előző beírás megírására… 😉 De egy idő után csak győzött a hólyag feszítése – kénytelen, keletlen – felkeltünk.

Ideje lenne hazafelé venni az irányt, de még nem gyűjtöttünk köveket, ami nélkül soha nem fog elkészülni a kis kertünk otthon… így aztán hosszas unszolás után hagytam magam meggyőzni, hogy a reggelit szebb körülmények között fogyasszuk el, lehetőleg olyan helyen, ahol kő is akad…

Így aztán Magyarremetén át átkocsikáztunk Meziád-ra, ahol is egy csodás kis patak partján megejtettük a reggeli készítés szertartását…

A reggeli azon a gázpalackon készült el, aminek a kifogyásán már a 20 napos görög túrán is aggodalmaskodtunk… Aztán még csak belefért egy 2 napos kör a Bőthe családdal a siklósi vár környékére… majd egy kétnapos szánkózás a Pádisra… és igen: még mindig bírja… 😊 De már nem hiszünk benne: ha hazaérünk, tölteni fogjuk.

Kis pihi, kis bambulás – majd irány a hegy.

Innen szépen át lehet vágni a hegyen egészen a Lesi víztározót tápláló bővizű patak partján elterülő üdülőkig. Szerencsére ez a kis offorad szakasz a legtöbb térképen még nincs feltüntetve, így szerencsére még csak ritkán látogatott része a környéknek. Tudom-tudom… nem szép dolog ez részemről, de néha tényleg nehezemre esik kiadni egy-egy jobb helyet a „nagy közönségnek”, mert bizony ezek nagyrésze hamar a csörtető kocaturizmus áldozatául esik (csak, hogy mást ne mondjak: körbe szarják az egészet).

Az összekötő út mellett hatalmas hegyomlások találhatók, simán megraktuk az MB-t.

Boldogság, szerelem…

Most már határozottan és céltudatosan, aszfalton – persze az eldugottabbakon haladtunk Szalonta irányába, ahol iszonyat hosszú sor fogadott. Már mint Méhkeréken a határnál…

Pedig itt mindig gyorsan szoktunk átkelni, épp ezért hajlandók vagyunk gyakran még kerülni is érte… De most sem kellett csalódnunk. A határőrök is érzékelték a sokadalmat és kinyitottak még egy sort és valami iszonyat el kezdték pörgetni az ellenőrzést.

Hiszed, nem hiszed… tíz perc múlva már a magyar oldalon faltuk a kilométerket.

Orosháza előtt megálltam tankolni, mert az itthon kinullázott számláló szerint túlléptük a 600 km-t és nekem még nagyon rémlik az a téli eset, amikor a bűvös 600-at átlépve megállt az MB és vontatni kellett a kútra… így a bizonytalankodó üzemanyagszintjelző helyett a tuti 600 a riasztóm: tankolni!

550 Ft/liter… - kész rablás, így csak egy szűk 10-est engedtem bele, majd itthon – az ország egyik legolcsóbb kutján (509Ft/l) – feltöltöttem teljesen, így jött ki, hogy kb. 670 km-t csorogtunk ezen a kis túrán és bizony új fogyasztási rekordot is sikerült felállítani: 8,02 lett…

Összességében kénytelen vagyok megállapítani, hogy jó volt ez a kis kiruccanás a gyerekek nélkül… és ha újra 20 éves lennék, újra megkérném a kedvesem kezét… és csak remélni merném, hogy ismét igent mondana… 😊

Jókat beszélgettünk (is) a világ nagy dolgairól, kipletykáltuk a kollegákat, a haverokat és újra eldöntöttük, hogy ha komolyan vesszük, hogy még szeretnénk egy nagy-nagy közös utazásnak nekivágni, akkor lassan ideje lenne rá készülődni, mert az idő rohan… Legjobb esetben 6-7 év és talán indulhatnánk… de hogyan? hova? és mivel…? – szóval… vannak kérdések… 😊

Erről be ugrott egy kis olvasni való, a halogatásról… 😊

Alig kezdődött el a nap és... este hat óra van

Alig hétfő, és már péntek van

... és máris vége a hónapnak.

... és lassan vége az évnek

... és már 40, 50 vagy 60 év telt el az életünkből.

... és rájövünk, hogy elvesztettük a szüleinket, barátainkat.

és rájövünk, hogy túl késő visszafordulni...

Szóval... Mindennek ellenére próbáljuk kihozni a legtöbbet a hátralévő időnkből...

Ne hagyjuk abba a keresést olyan tevékenységek után, amelyeket élvezünk...

Vigyünk egy kis színt a szürkénkbe...

Mosolyogj az élet apró dolgaira, amik balzsamot tesznek a szívünkbe.

És mindennek ellenére továbbra is derűvel kell élveznünk a hátralévő időt. Próbáljuk meg kizárni az aftereket...

Majd később megcsinálom...

Majd később elmondom...

Majd később átgondolom...

Mindent későbbre hagyunk, mintha az "utána" a miénk lenne.

Mert amit nem értünk:

utána kihűl a kávé...

utána változnak a prioritások...

Miután megtörik a varázs...

Miután az egészség átjön...

miután a gyerekek felnőnek...

utána öregszenek a szülők...

miután az ígéreteket elfelejtik...

azután a nap éjszaka lesz...

azután az élet véget ér...

És akkor gyakran túl késő...

Szóval... Ne hagyjunk semmit későbbre...

Mert azzal, hogy mindig a későbbre várunk, elveszíthetjük a legjobb pillanatokat,

A legjobb élmények,

legjobb barátok,

a valaha volt legjobb család...

Ma van az a nap... Most jött el a pillanat...

Már nem abban a korban vagyunk, amikor megengedhetjük magunknak, hogy holnapra halasszuk, amit most kell.

Lássuk, van-e időd elolvasni ezt az üzenetet, majd megosztani.

Vagy talán csak békén hagyod.. "később" ...

Akkor lehet, hogy már holnap el kellene indulni? Vélemény?