Hosszas szervezés és előkészület előzte meg a versenyt, amit az időjárás miatt az eredeti időpont után 2 héttel tudtunk végül megtartani. Ez alkalommal viszont annyira kegyes volt hozzánk a természet, hogy csapadékmentes, verőfényes napsütést biztosított a rendezvény számára.
Az időpont módosítás miatt sajnos pár versenyző nem tudott eljönni, viszont a megjelentek minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a kilátogató érdeklődőket ámulatba ejtsék.
Itt megjegyezném hogy voltak nézők Hollandiából illetve Írországból is, akik messzire viszik tovább „jóhírünket”.
A tavalyi versenyhez képest két szekcióval bővült idén a pálya, illetve a versenyzők elmondása szerint nehezebbek is lettek picivel a leküzdendő akadályok.
Az eredmények az alábbi táblázatban láthatóak:


Lenner Tibor Csizmazia Botond Nagyfejeő Péter Csehó Bence Papdi Zsolt Csizmazia Barnabás Gercsó Sándor Szemerédi Krisztián

Többen fényképeztek a nézők közül, akiket ezúton kérnék hogy ha szívesen megosztanák képeiket a takacsek.hu látogatóival is akkor küldjék el a szemeredik kukac gmail.com email címre és kirakjuk az oldalra.
Megtehetik ezt akár egy rövid élménybeszámoló kíséretében, amit szintén szívesen publikálunk.
A trialbazsi (Roland Georgieff) által készített videók:
Végezetül itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy a szervezők nevében megköszönjem mindazok munkáját, segítségét, támogatását akik energiát, szabadidőt, pénzt áldoztak arra hogy a triálmotorozást tovább népszerűsítsük Magyarországon!
És köszönet jár a nézőknek is, akik szurkolásukkal bátorították a versenyzőket, ösztökélve őket a jobb teljesítményre…
Ha te is azok közé tartozol akik kedvet kaptak a triálozáshoz, akkor ne habozz megkeresni minket!
