Bálna bejárás 2.

A múltkori bejárásunk elégé balul sült el... Lényegében majdnem az egész napunk ráment egy 30 km-es szakasz felgöngyölésére és bizony a végén még a ballábam öregujját is eltörtem. Ez bizony kezdte kérdőjelessé tenni a teljes Bálnatúra projektet. Szerencsére a lábam egy hét után már csak akkor fájt ha nevettem, így bizony a második hétvégére úgy döntöttem, hogy egyedül vágok neki a leendő nyomvonal legurulásának.

Tervezgettem a nyomvonalat, próbáltam könnyítő alternatívákat beiktatni. De akárhogy csavartam valahogy nem akart 500 km alá esni a terepes rész... Ez meg ugye egy napra egy kicsit kemény tempót kívánt, így mivel nem akartam valahol összetörve tölteni az életem hátralévő (gondolom akkor már igen kurta) szakaszát, végül csak úgy döntöttem, hogy társak után nézek.

Olyan emberre volt szükségem, aki már bizonyította, hogy nem roppan össze egy-két eséstől és alapvetően kellően igénytelen és kitartó ahhoz, hogy csak a nap végén küldjön majd el melegebb égtájakra, amikor is szembesül a távval... Teljesen mázlim volt, hogy a makói Regál barátom és a nagylaki Mati személyében ideális másikállat jelöltre akadtam. S mivel még csak csütörtök este 8 volt - egy gyors telefon:

 

- Hali! Mit csinálsz szombaton? - kérdem Regált.
- Megyek a Zarándra motorozni... - jött a meglepő válasz.
- Gondolom velem a bálna bejárásra... - dobom fel a magas labdát, remélve, hogy magasabb mint a zarándi lötyögés...
- Szuper! Szólok Matinak is! Hol és mikor találkozzunk - kérdi és én egyre jobban szeretem a lényegre törő embereket.
- Nagyon hosszú lesz a táv, így nagyon korán indulunk és nagyon későn érkezünk. Legyen reggel 7-kor a határnál! OK?
- OK. Megyek készíteni a motort...

Hát kb. ennyi. Aztán pár perc múlva újra összecsörögtünk és megnyugtattuk egymást, hogy nem holnap lesz szombat - így van még egy egésznapunk a készülődésre. Hiába - már mindenki hozzá van szokva, hogy csak az utolsó pillanatba kap meghívást egy-egy gyors túrára. Mivel előtte két hétig csak papucsba jártam, így a péntek délutánt egy motoros csizmával a lábamon töltöttem... elég murisan mutathattam a számítógép előtt ülve. De végül csak összegyűrtem egy használhatónak tűnő csapás irányt, de majd a terepen dől el minden.

---

 

 

1. nap

Szombaton reggel természetesen én késtem a randiról egy bő 10 percet - hiába: túl sok volt a felkészülési időm, így azt hittem, hogy reggel csak a motorra kell pattanni és kész. Persze... csak előbb valahogy fel kellett öltözni - az meg a bizonytalan kitámasztó láb nélkül elég érdekesen ment, nem beszélve arról, hogy csak péntek nagyon későn jutott eszünkbe Regállal, hogy mi lesz akkor, hogy ha nem fogjuk tudni legurulni az 500 km-t egy nap alatt?? OK-ok... tegyünk fel egy sátrat is. Biztos, ami tuti. Végül is vasárnap is szünnap.

Na, mindegy - szóval határátlépés és máris száguldottunk a világosi vár felé. Beérve a településbe lassítás nélkül tértünk rá a várhoz felvivő, igen rázós makadám - vagy inkább - sziklás útnak. A lelkem is kirázta a dr650. Szerencsére a felfutó után kellemes erdei út vitt át Gyorokra, ahova is végül nem tértünk be, hanem a falu felett próbáltunk átmenni Kladovára. Sajnos ezen a részen a fahúzók miatt nagyon kellemetlen minőségű útra akadtunk. Az egyik nagyon rossz ívű felfutón Regál barátunk - aki az általunk felkavart iszonyat portól kb. semmit sem látott - elfektette a Honda Xr650-et. Mi a domb tetején úgy döntöttünk, hogy ez túl kemény lesz a "nagy csapatnak", így Matival szépen visszacsorogtunk. Megvártuk, hogy Regál egy bő 10 perc alatt életet lehet a makacsságáról híres XR650-be - hiába, aki berúgó karos motorral jár, az bírja a strapát.

Szóval úgy döntöttünk, hogy irány az aszfalt. Kihagyjuk ezt a részt. Az útra kiérve lelkesen tekertem meg a Dr gázcsutkáját és bizony csak Lipovánál tűnt fel, hogy nincs mögöttem senki. Kicsit vártam rájuk, majd úgy döntöttem, hogy megnézem hátha találtak valami szép asszonyt. Hát nem mondom, hogy túl messzire jutottak: attól a helytől pár száz méterrel, az útról lehúzódva szemlélték a kissé laposnak tűnő XR hátsóját. Regál az első pár farolást még a motorban megbújó lovak vadságának tudta be, de aztán szomorúan tudatosult benne a tény: ez bizony hátsó defekt.

Lelkesen vettük elől a DR-ekhez való szerszámkészletünket Matival és azon versenyeztünk, hogy vajon ki tudja előbb kitekerni az XR hátsó kerék anyáját... és itt kezdődtek a problémák. Mert hiába volt nálunk 22-24-es kerék kulcs, azon a Hondán bizony egy 26-os anya feszült. Regál gyorsan döntött: hív egy kocsit, mi meg menjünk tovább. Oh... - nem úszod meg ezt ilyen könnyen! - jössz velünk! Mati elment a faluba kulcs után kérdezni. Én meg megpróbáltam Regált rávenni arra, hogy kerék kiszedés nélkül szedjük le azt a fránya gumit - nem olyan nagydolog azt. Majd beragasztjuk és gooo... Alig, hogy sikerült meggyőzni Jocit a helyzet menthetősége felől, amikor visszajött Mati két igen tekintélyes kulccsal.

Na, innen már sínen voltunk. Kikaptuk a kereket és aztán a gumiból a koronaakác tüskéjét. Kapott egy új belsőt - a régit eltettük, vész esetén majd beragasztjuk. És már mentünk is tovább... (kb. egy óra kieséssel)

Lipovánál a vár alatt dobtunk egy balost. A vár mellett elhaladva hosszan szemezgettem a feljáróval - ej de lenne kedvem kipróbálni nagy enduróval - elég veszélyesnek tűnik, de egyáltalán nem reménytelennek... ej-ej-ej... csak tudnám, hogy hova az a rohanás...?

Kényelmes, kellemes eredei úton értük el a Regál vesztő helyet (ugyanis itt Regál mindig eldobja a transalpot... - lehet, hogy most ezért jött a Hondával??). Itt megint megálltam kicsit, mert eltüntek a fények a tükrömből. Kiderült, hogy Regál áldozott a hagyományok oltárán és annyira igyekezett bizonyítani, hogy most a tuti transalpos hely előtt kb. 100 m-rel fektette le a nagy XR-t. Regál-Regál... - te semmiből sem tanulsz! Vagyis ez így nem igaz - mert ezen a túrán ez volt az utolsó esése, pedig a nagyja még előttünk volt! Mi, Matival kicsit értetlenül álltunk amúgy eme talajgyakorlatok előtt - de hát nem jöhet mindenki DR-rel...! ;)

Na, nem sokkal arrébb Mati fektette le a DR-te egy tréfás kanyarban - és szerintem itt üthette meg a bokáját úgy, hogy a túra hátralévő részét végig sántikálta. Elég mókásan nézhettünk ki, mert amikor valahova megérkeztünk, akkor Regál lepattant a Hondáról is mint a villám jött-ment. Mi meg Matival, mint két rokkant - alig vonszoltuk magunkat. Sőt - a felszállásról már nem is beszéljünk!

Na, mindegy haladjunk! Ezzel a lipovai kitérővel a múltkori 30 km-es bejárást bedöntő hegyet kerültük ki. És máris ott tornyosult előttünk - vagyis inkább alattunk a következő 20 km-es kerülőt igénylő lejáró. Megnéztük, benéztük és úgy döntöttünk, hogy ez bele kell, hogy férjen egy bálnás endurós túrába - így végül csak legurultunk. Talán ez lesz a túra legizgalmasabb része - de Mati kipróbálta:  a lejtő közepén méteres vájatot vágott a lefolyó eső víz, abba is lelehet ereszkedni. Persze csak oldaldoboz nélkül, ellenben ott legalább nem lehet elesni - hiszen majdnem kormánymagasságban van a két part oldal. ;) Ellenben fentről szépen bele lehet csúszni ha benéz valamit az ember. Összességében 10 percig sem tartott a leereszkedés.

Innentől kellemes murvás utakon keresztül értük el Nadast, majd Vészalját (vagy mit...). Egy helyen próbáltuk meg lekövetni a két évvel ezelőtti szöcske túra nyomvonalát - egy kellemesen kiszáradt, kevésbé köves patakmederben. Itt elég hamar elértük azt a pontot, ahol az előző bálna túra meghátrált. Regál szerint nagyon elrettentő volt a patakból kivezető meredély. Most sem volt különb, így nagy gáz és kamera elő! ;)

Matinak nem volt szerencséje (ez a videón is látszik), sajnos a rosszkor időzített kitámasztás miatt felkönnyülő motor hátulja menthetetlenül kikaparó hátsó kerékhez vezetett. Itt már nem lehettet megfogni a motort - eldőlt. Valahol itt kezdett Matinak a lelkesedése alább hagyni. De Mati azért öreg endurós már - nem adja fel oly könnyen. Ahhoz szükség volt még kb. 200 m-re a fentebb lévő szakaszból is. Mert bizony fentebb a nagy fűben megbúvó tuskók, keresztül kasul kidőlt fák miatt ismét volt egy(-két) esés. És igazából nem az eséssel van itt baj, hanem az felállított motor berúgó karral való életre keltésével. Aki nem próbálta az  nem tudhatja, hogy milyen nehéz egy kiürült karbis 650-es motort berúgni. Szóval vártam rájuk egy darabig fentebb, de mivel láttam, hogy előttem is sok még a kihívás és bizony mögöttem is elég - és a lemaradóknak még csak a hangját sem hallottam - meghoztam a döntést: ha Regálékat így megakasztotta ez a hely, akkor itt nagyobb bandával tuti, hogy ránk sötétedett volna.

Visszagurultunk a murvás útra és azt a részt próbáltuk újra, ahol múltkor elvesztettük Mistrált. Megtaláltunk azt a patakmedred amiről Mistrált lebeszélték, majd abból jobbra kitörve egy kellemes kaptató után egy iszonyat kellemes úton találtuk magunkat. Nem is lassítottunk egészen Almásig. Innen aszfalton Gurahont, majd ismét kellemes murván irány a Nagy Bihar.

A Bihar és köztünk húzódó hegygerincet múltkor a szöcskékkel egy patakmederben sikerült átvágnunk, majd visszafelé jövet Bociékkal találtunk egy kicsit kellemesebb medred is - most az próbáltuk be, hátha megy nagy motorral is. Sajnos az elmúlt napok esőzése miatt iszonyat kőtenger fogadott - így pár száz méter után inkább visszafordultunk. Úgy döntöttünk, hogy megkerüljük a hegyhátat – végül is nagyenduróval vagyunk, benzin van - sebességet bírjuk. Ucu neki!

A kerülő nagyon szép helyeken vitt át - élveztük a kilátást és a lenyugvó nap biztosította hűvösséget. A hegyről egy nagyon homokos, kacskaringós nyomon kellett lemenni - úgy hallottam, hogy Matinak itt is sikerült valahol talajt fognia, de a felszálló pór takarásában ebből senki nem látott semmit. Leérve, kiérve a faluba ismét aszfaltot kerítettünk a kerekek alá - egy kellemes szerpentinen kanyarogva értünk el a dévai utat. Sajnos Regál nyomására kicsit több gázzal mint kellett volna, így a hírtelen és váratlanul felbukkanó STOP táblát majdnem elfelejtettük figyelembe venni... Nyikorogtak rendesen a bütykös gumik, de dicséretükre legyen mondva - itt is és a kanyarokban is megállták a helyüket.

A felújítás alatt álló dévai úton - egy-két piros lámpát figyelmen kívül hagyva - elég hamar elértük a Nagy Biharra bevivő kellemes kocsi utat (amin Lipkaláék rendszeresen vissza szoktak menni a csúcshódítás helyett).  Mi előtt letértünk volna az útról még gyorsan (akarom mondani sántikálva) bevásároltunk vacsorára és reggelire...

A tervünk az volt, hogy megpróbálunk minél kevésbé felmenni a Biharra, hogy ne kelljen nagyon hidegben tölteni az éjszakát. Nagyon figyeltük az út menti tisztások: vajon melyik lesz alkalmas sátorozásra. És mily meglepő: nagyon hamar találtunk is egy ideálisat. Patakpartja, szép gyep, tűzrakó hely... Kell ennél több? Hát persze - sokaknak, de nem nekünk!

10 perc múlva már álltak is a sátrak, és egy újabb 10 perc múlva már a tábortűz mellett beszélgetve fogyasztottuk a vacsinkat.

Nagyon tuti ez a hely - ide kellene elérni a nagy csapattal is. Siriától 170 km - és a nagyon durva részeket kihagyva nem is tűnik ez olyan túl nehéznek. Persze ha abból indulok ki, hogy mára 500 km volt tervezve és egy egészen ütős kis csapattal is csak ennyit sikerült megtenni... Bár az is tény, hogy a 170 km, az már a megtisztított track - mi azért ennél többet mentünk, és a legszopatósabb helyekről még vissza is fordultunk. Na, mindegy - aki jön az tuti, hogy minden percét élvezni fogja.

Ennek tudatában - a felettünk gyülekező viharfelhők ellenére is mosolyogva szédültünk be a sátrainkba.

---

 

 

 2. nap

Persze azért nem volt teljesen eseménytelen az éjszakánk. Az eső többször is rákezdett, de látva a Tescos sátram gyér ellenállását - hamar megkegyelmezett nekünk. Matit is többször kiszólított a sátrából a fájó lába és a feszülő húgyhólyagja... Csak én aludtam végig az éjszakát - a fentieket is csak Regál elbeszéléséből tudom. :)

A 8 körüli fekvés ellenére is csak reggel 7 körül pattantunk ki a sátrainkból. Viszont ekkor nagyon hatékonyan. Nem egészen félóra múlva már is érdeklődő nézőseregként asszisztáltunk Regál XR ébresztéséhez. De a végén már megint Joci került ki nyertesen ebből a viadalból is - kellemes tempóban araszoltunk fel a Nagy Bihar csúcs irányába. Matinak nem volt mindig őszinte a mosolya, amikor ballábáról megfeledkezve, véletlen ráterhelt - de dicséretére legyen mondva - egy percig nem merült fel benne, hogy csapot-papot hátra hagyva haza megy.

A csúcsot csak messziről néztük meg - nincs nekünk időnk csúcshódítási kísérletekre, meg hát amúgy is tuti, hogy menne - akkor meg minek ezt megcáfolni?? ;) A transylvánia trip nyomvonalát követve egy-kettőre eljutottunk Bisztrára, ahol úgy terveztük, hogy tankolunk egy jót és már mehetünk is tovább a Gyalui havasok irányába. Nem tudom, hogy milyen jelnek kellett volna értelmeznünk - és végül is meg is hagytuk az értelmezhetetlen jelek halmazában - de ahogy betértünk az első szimpatikus kúthoz, egy hatalmas durranással szétszállt a nem messze lévő trafóház. Áram nélkül nem lehet tankolni. De nincs probléma - nagy  a város: 2 km-rel arrébb van másik kút. Megyünk.

A készülődésünkre jellemző módon alig volt nálunk ron. Így persze kártyával akartunk fizetni, de azt nem lehetett... De nagy ez a város 2 km-rel arrébb van egy másik kút... Megyünk.
A kártyát ott sem fogadják el - lelkesen elmagyarázzák, hogy hol tudnánk felvenni automatából kest. Na, azt már nem... - nem fogok itt sántikálni. ;) Összedobjuk a vagyonunkat és minden motorba tankoltunk 50 ron-ért - remélve, hogy kitart Belényesig.

A havasokra felfelé egy kellemesen kiépített pihenőnél megállva megreggelizünk és jókat mosolygunk azon, hogy én ezt az egészet egy napra terveztem... Felérve a havas fennsíkra már rutinosan vesszük célba a tetőn árválkodó csillagvizsgálót. Majd a múltkori úton Misiékkel fellelt nyomvonalat követve térünk le egy nagyon kellemes murvás útra, ami a Meleg Szamos irányába visz minket. Ezeken a széles utakon nagyon jó tempókat mentünk - tényleg túraenduróztunk.

Most értük el azt a helyet, ami miatt lényegében ezt a bejárást erőltettem - egy általunk még soha nem használt nyomvonalat terveztem, amit a turista utak térképen csak szaggatott vonallal jelöltek. Nem szerettem volna járhatatlan helyekre behozni a bandát. Kellemesen csalódtunk: az eleinte nem túl bizalomgerjesztő ösvény (Regál még meg is kérdezte, hogy múltkor nem innen fordultunk vissza?) kellemes, széles - és ami ennél lényegesebb: - sima úttál szelídült. Valami iszonyat szép helyeken vezetett minket végig. Szinte semmi izgalom, eltekintve a környező táj csábító szépségétől.

Aztán kicsit aszfaltoztunk - bár ezt csak jó indulattal szabad aszfaltnak nevezni. Ja - közben többször is előkerültek az esőkabátok. Az aszfaltos részen szépen túlfutottunk a következő tervezett résztől, de végül megtaláltuk a hegyre felvivő meredek szerpentint, ahol Regállal egy nagyon jót csapattunk. Ej, ha nem fájt volna a lábam, de jókat lehetett volna itt döngetni... De így sem volt rossz. :)

Felérve a csúcsra tátott szájjal vágtunk át egy havas szakaszon, majd még egyen, és újra és újra... Megállva láthatóvá vált, hogy ez bizony nem hó, hanem a nem régiben lezúduló jeges eső maradványa. Néhol 5 cm vastagon borította a tájat - még szerencse, hogy nem rohantunk!

A Dodo Pili útra kiérve már ismerősként köszöntött a táj - irány Pádis! Már csak 10 km...

IpConor környékén szépen lesimított, aszfaltra váró útszakasz fogadott minket, ami azért 3 km után átment sima murvás útba - majd a szokásos minőséggel hajtottunk fel a Pádis környékén már leaszfaltozott szakaszra.

A központnál lévő kis boltnál megálltunk, ettünk, ittunk... sütettük a hasunkat a napon... Valahogy senkinek sem volt kedve elindulni, itt hagyni ezt a szép vidéket, de az idő nagyúr. Már délután 5 is elmúlt és bizony Szeged még 250 km. Arról nem is beszélve, hogy Mati és Joci motorja már régóta tartalékon üzemelt - így félő volt, hogy nem fogunk elérni az első kútig... Szóval még lehetnek kalandok.

Uccu neki! Végül csak elértünk Pietrosára, ahol a fiúk 10 ron-ért tankoltak az iszonyat drága helyi kúton, majd a dévai úton újra tankolunk... A következő kútnál megtöltöttük a motorokat. Én 540 km-t mentem és 24 litert fogyasztottam. Gyorsan ki is számolom az átlagot. :)  4.4 liter/100 km... nem rossz. A többieknek ennél több lett, mert a fekvő motor nagyon sokat eszik. Elköszöntünk és ki-ki irányba állt haza.

---

Nem tudom, hogy kik fognak eljönni az augusztus 17-19. között megtartott éles túrára, de az biztos, hogy a nyomvonallal nem lesz baj. Az első nap 170 km-re tartogat elég sok kihívást és sok-sok kalandot. Ez kb. azt jelenti, hogy uri koca motorosok kíméljenek. Akinek nem fér bele, hogy akár egy-két karc is kerül az ENDURÓJÁRA az meg se próbáljon eljönni! A védő felszerelés, normális csízma, könyök- és térdvédő a minimum! Bütykös gumi erősen ajánlott - bütyök nélkül csak az öreg és vén és kellően rutinos endurósok jöjjönek.

A második napon fontos az önfegyelem - itt sok-sok szakasz csábít majd száguldásra, de ezek közutak! Ne feledd - bármikor jöhet (és bizony a legváratlanabb kanyarban jönni is fog) egy kivilágítatlan autó. A nagy por miatt alig fogsz látni valamit. Első a biztonság, tessék akkora követési távolságot tartani, hogy a por leszálljon. Ha összetöröd magad, azzal senkinek sem csinász jó napot... Jónapot... ;)

Szóval fegyelmezett, alkalmazkodó társaságra vagyom!

Képek, videó:

Mati képeiért klikkelj egyet ide!

Videó: