IV. Transylvania Trip

Már nagyon vártam ezt a gurulást - főleg úgy, hogy a feltérképező guruláson is volt szerencsém megjelenni... Izgatottan vártam, hogy végre újra csapathassunk Gergével és a többi tökös teneréssel, de főleg a Gerge féle esztelen száguldásra voltam kiéhezve...

Hát sajnos a mosthoha időjárás keresztbe törte a tervemet. :(

 

---

 

Elsőnap

Mindenesetre az előrejelzések alapján sejthető volt, hogy nem lesz egy egyszerű gyalogkalop, de mi azért bízakodtunk. Szerda reggel már több mint 30 motoros állt sorba a nagylaki határátkelő után tankolni, pénzt váltani. Mivel ilyen nagy létszámot nem illik egybe mozgatni a közúton, ezért kisebb-nagyobb részletekben leteleportáltunk Bisericára (a dévai út egyik települése), ahol is kezdetét vette az első offroad etap. Itt három nagyobb csapatra szakadtunk, én a kis dr-rel előre mentem azokkal, akik kicsit nagyobb sebességre vágytak, aztán jött Sztiv az egyik még bevállalósabb csapattal és végül Mati vezetésével és Jocó zárásával jöttek a többiek, nézelődősebbre vágyók is.

Az az igazság, hogy nekem ez a szakasz nem jött be annyira... sok volt az apró kavics az úton, összevissza csúszkáltam a kanyarokba és akkor még nem is beszéltünk, a meglepetésszerűen feltűnő helyi Dáciákról... Itt kell, hogy megemlítsem, hogy két olyan szöcskés ember is eljött a tenerések túrájára, akik végig rámtapadtak. Így egy idő után már-már úgy tűnt, hogy Ronya, az Xr400-zal, Lipkalai a kis yamaha wr250-nel és Misi, a cseppet sem szöcske (inkább sáska, vagy lótetű...) XT660-nal - szóval kezdett kidomborodni, hogy ez az 5-ös külön csapatot alkot a csapatban... Eleinte még velünk tartott egy-egy bevállalós külhoni tenerés és Taró is a XT1200-rel, de egy-két nap után teljesen lemorzsolódtak. Hiába, a szöcske az szöcske.

Na, de térjünk vissz az időrendhez.

Szóval Biserica és Nadas között szépen lenyomtuk ezt a pár kilométer terepet. A kövek ellenére is, mindenki élvezte... az idő szép, a motor hangos... a társaság kifogástalan.

Nadasról az újrahúzott aszfaltcsíkon vettük célba Lacul Taut-i víztározót, ahol összevártuk egymást és ismét aszfalton mentünk tovább a főút irányába. Pár kilométer után egy "rövidebb" úton vágtunk át Silindára. Ezen a murvás szakaszon a nagy sebességnek köszönhetően az egyik kövön való áthaladásnál olyan csúnyán ütött fel az elsőkerekem, hogy kivágta a belsőgumimat. Durdeffekt... A defektstop ellenére is pillanatok alatt leengedett a kerék. Szerencsére Taró és Misi segített kivenni a kereket, Lipkala szolgáltatta kerékvasakat - én meg a két kezemet.... Ja, és persze a szerelés gyorsaságában nagy szerepe volt Csók Laci kompresszorának is. :)

Javítás után ismét lovon... kellemesen kanyargó úton mentünk tovább. Ja - és már szerelés közben megjelentek a vihar felhők, sőt egy pillanatra még esni is elkezdett... de aztán abba is hagyta. Nem úgy Barsa határába, amikor is már messziről látszott, hogy az előttünk futó aszfalt csík csurom víz... megálltam, hogy még időben felvegyem az esőkabátom. A többiek is megállatak - kabát elő (ugye, a csomagolás fontossága...), pikk-pakk fent és már mehetünk is tovább. Alig mentük 100m-t és már zuhogott is... már bántam, hogy csak a kabátot vettem fel, a nadrágra is szükség lett volna. A krosszgatya pillanatok alatt átázott és simán bevezette a vízet a csízmába. Szerencsére eszembe jutott, hogy Lipkalának kicsi a tankja, így az első benzinkútnál megálltunk tankolni. Így az eső egy részét a fedett kút alatt próbáltuk átvészelni.

Tankoltunk és jé... már el is állt. Még csak épp kezdtünk magunkhoz térni, amikor vagy 30 tenerés tépett el a kút mellett anélkül, hogy észrevettek volna minket. ;) Lóra - gó utánuk...  Deznán értük utol az elől menő Sztívet, aki ismét felvetette, hogy a most következő terep szakaszon ismét menjek előre a bevállalósabbakkal. Így már mentem is.

Jöttek a szöcskék, Misi az XT660-nal, Taró az XT1200-zal és 5 külföldi tenerés, ha jól rémlik, akkor két super tenerés és két 660-as teneré és valami idősebb kiadás... Jó tempóban haladtunk. Kellemes volt az út, nem prozott... sok kanyar, emelkedő, lejtő, nyomvájú... mit akarhat egy endurós? Ott álltam meg először, ahol Sárvi nővére tavaly eltörte a lábát. Szép lassan befutottak a többiek is - az egyik XTZ750-es külhoninak letört a hátsó doboza, de megoldotta. Camp-ig meg sem álltunk... kellemes volt az út. Én ahhoz igazítottam a tempót, hogy ahol az 1200-as super teneré el tud menni, ott a többieknek sem legyen gond - szóval, ha láttam Tarót, akkor gó... :))

Campba alig érkeztünk meg és már nyakunkon is volt ez eső. Szerencsére épp egy zárva tartó kocsma fedett terasza előtt álltunk meg bevárni a többieket, így aztán nem okozott gondot védett helyre vonulni. Közel egy órát hallgattuk az iszonyatosan szuhongó eső pattogását a teresz műanyag fedelén. Közben befutott két agyonázott külhoni tenerés is - fülig érő zájjal... Közben csak remélni mertem, hogy Sztivék nem indultak el ebben az iszonyat időben...

Végül kaptunk egy SMS-t, hogy menjük tovább, mert a hátul maradóknak űszaki problémája akadt. Egy defekt és egy letört csomagtartót kell visszahegeszteni.

Így aztán 10-en vágtunk neki a Nagy Biharra vivő útnak. Kicsit féltünk az előbbi zuhé következményeitől, így aztán teljesne meglepődtünk, hogy a 6 km-rel arrébb lévő murvás úton kemény por fogadott minket. Sajnos nem túl sok időnk maradt ezen csodálkozni, mert már el is kezdett zuhogni. Taró, akinek egy felcsapódó kő visszahajtogatta a sebváltóját, fedett részt követelt menedéknek. Szerencsére találtunk egy paját, ahol meghúzhattuk magunkat. De ennek a zápronak nagyobb volt a füstje mint a lángja. Mire megálltunk és bevonultunk, már-már abba is hagyta.

Ahogy egyre fentebb értünk a Biharra, egyre párásabb lett a levető. Előbb a szemüvegek párásodtak teljesen átláthatatlanná, majd a felhajtott pleximről is olyan vehemenciával csorgott alá a kicsapódott pára, hogy a végén kénytelenek voltunk teljesen csupasz szemmel vezetni... De a pára végül - hiába reménykedtünk - átcsapott záporba. Hihetetlen vehemenciával ostromolt minket, óriási széllel megerősítve - a végén csak kénytelen voltam visszacsukni a bukómat, mert félő volt, hogy kiveri a szemememet - így elégé visszafogott tempóban haladtunk a "láthatatlan" úton, amikor is egyszercsak felbukkant előttünk egy szintén felfelé igyekvő teherautó segge... Elég nehézkesen, de csak megelőztünk. A csúcsre felérve vettem csak észre, hogy alig páran jöttek velem, a csapat fele valahol lemorzsolódott... Mivel tól sok letérési lehetőség nem akadt, így úgy döntöttünk, hogy egy fenyőfa árnyékába húzódva megpróbáljuk a nyakunkba zúduló eső mennyiéségét csökketnve bevárni őket. Kb. félórás fagyoskodás után végre hatalmas fénytengerrel, elgalább 4-5 ködlámpával áttörve a vízfalat, megjelent egy quad. Csak, ahogy közelebb ért, akkor tudtuk beazonosítani, hogy ez bizonya Taró lesz a super tenerével... :) Nagyon jól nézett ki így kivilágítva.

Nem sokat tököltünk, az eső esett - gyerünk, hátha sikerül kifutnunk a felhő alól. Mivel most már a hegyről lefelé futott az utunk, így kicsit erősítettünk a tempón. Nagyon kellemes eredei utakon haladtunk - ha nem esett volna akkor hibátlan lett volna minden. De a körülöttünk dörgő ég, a zuhogó eső, az úton velünk hömpölygő eső - hát igen, ennek is megvolt a maga varázsa.

Sajnos az Garmin Oregon 200-as outdoor GPS-em ismét eljátszotta azt, amit tavaly télen is... szóval a nagy hidegben egyszerűen elkezdett ugrálni a képernyője és nem reagált semmire... egy időután teljesen összeomlott a képe - két csík az alján és kész... Szóval KÖSZÖNÖM GARMIN, NAGYOT ALKOTTATOK!! (Tavaly hivatalosan panaszkodtam már náluk, azt mondták, hogy ez hidgben természetes - kapják be!!!!! Milyen otudoor az ilyen???) Szóval mint tavaly, így most is kénytelen voltam fejből lenavigálni a túrát...

Amúgy tényleg nagy bajban lettünk volna, ha nem vagyok ott a bejáráson is.. - mondtam már, hogy kapja be a Garmin?? Szerencsére csak egyszer kavarodtam meg - ennek következtében volt egy mély vízű, sebes folyású patakátkelésünk... Még élveztük is.

Zuhogó esőben értük ki a hegyekből Vidránál. Útközben Taró többször is jelezte, hogy ő legszívesebben Makóra venné az irányt, hiszen szarrá ázott a hálózsákja, így úgysem sátorozhat... Mivel bokáig álltam a vízbe... folyamatosan, mert ugy a csízmámba feltartóztathatalanul folyamatosan áramlott be a víz. A többiek arcán sem volt már őszinte a mosoly... Szóval gyors eszemcsere után úgy döntöttünk, hogy az első panziónál megállunk - ennyit a sátorozásról. :)

Többszöri útbaigazítás után végül tényleg fedéllel a fejünk felett bambultuk a folyamatosan zuhogó esőt. A száraz ruhák átvétele után mindjárt szebb lett a világ. Reménykedve vártuk a másnapra ígért napos időt... Vártuk...

Első nap képei:

 

---

Második nap

Tegnap este még nagyon remnykedtünk, hogy mára kisüt majd a nap... de sajnos csalódnunk kellett. Egész éjjel esett és folyamtosan esik... Szomorúan vártuk meg a reggelit, majd lomhán kezdtünk el csomagolni. Taró kijelentette, hogy neki semmi kedve a teljesen elázott hálózsákjával megkeresni az mai sátorhelyet, inkább elgurulna Makóra. És bizony addig-addig hezitáltunk, amíg a velünk tartó, bevállalósabb küldöldi 5 tenerés is Taróhoz csatlakozott.

Így aztán lényegében szöcskehadosztállyá redulálódtunk. Lipkala (wr250), Ronya (xr400), és én (dr250) - ja, és a kakukk tojás Misi (XT660) - ennyi maradt a lelkes 10 főből. Mivel Sztívéket nem sikerült elérni, így kicsit bizonytalanok voltunk. A tegnapi és az egész éjszakai esőzések miatt nem tartottuk valószínűnek, hogy a minimum 30 főt számoló nagyobb csapattal ilyen időben neki mernek majd vágni a Biharon átvivő, ide vezető offroad szakasznak... Úgy gondoltam, hogy amíg nincs több információnk, addig is töltsük hasznosan az időt - menjünk el tankolni.

A kútnál ért a kellemes meglepetés, Sztiv küldött egy SMS-t, hogy elindultak a tervezett tracken és a Gyalui havasoknál - tegnapra tervezett sátorhelyen várjuk meg őket...! Ej be szép az élet... És közben még az eső is elállt...

Irány a havasok!

Jót döntögettünk a szerpentines aszfalton, majd kellemeset száguldoztunk a havasokra felfelé... sajnos, ahogy közeledtünk a csúcs felé, úgy lett egyre komorabb, párásabb és hidegebb az idő. Felérve a kommunához, már kifejezetten zord volt minden. Így aztán eszünkbe sem jutott itt megvárni a csapatot. Úgy döntöttünk, hogy megtesszük az aznapra tervezett hárdosabb offroad szakasz nagyobbik részét és visszafelé még a lájtos tracket is bevállajuk.

Nagy lelkesedéssel vágtunk neki az előttünk álló etapnak. A bejáráson készült videók miatt már mindenki türelmetlenül várta a beígért meredélyeket. Valahogy az égiek is velünk voltak, egyre szebb lett az idő... már-már a nap is kisütött. Na, de hogy ne legyen minden ilyen kerek, az egyik meredek feljárón keresztbe egy kidőlt fenyőfa fogadott minket. Kisebb küzdelemmel sikerült kikerülnöm, de a többieknek inkább az átugrasztást javasoltam. Lipkala vállalta az úttörő szerepet, a kis wr-rel simán vette az akadályt, Ronya sem sokat tökölt - uccu neki és már túl is van rajta. Misi arcán nem volt túl őszinte a mosoly, de becsületére legyen mondva, egy percig sem hezitált... az xt meglepően jól teljesített (itt is).

A következő szakaszon a tócsák és a sarasabb részek kerülgetésén kívül nem igazán tartogatott nagyobb kihívást, így volt időnk és lehetőségünk megcsodálni az elénk táruló gyönyörű tájat. A következő fenyőerdő egyik pihenésre csábító tisztásán lassítottam... és mivel már bőven elmúlt dél, megálltam ebédelni. A mögöttem jövő Misi jelezte, hogy a többiek is itt voltak a sarkunkba, de most valahogy nem akartak utolérni minket. Misi visszafordult megérdeklődni a késlekedés okát. Kiderült, hogy Lipkakla defektett kapott, azt szerelik 300m-rel visszább. Mi közben nekivetköztünk, a meglepő erővel sütő napon igyekeztünk megszárítani a tocsogó csízmában szétázott lábainkat, kicsavartuk a zokinból, nadrágból a vízet és egyszáll alsógatyában reménykedtünk, hogy Ronyáéknak elhúzódik a szerelés...

Megjöttek. Közössen ettünk egyet, majd megpróbáltunk mosolyogva visszabújni a vízes cuccainkba... Lassan de biztosan közeledtünk a faszállítók által kitaposott, igen meredek lejáróhoz. A meredély tele volt apró kövekkel és szétforgácsolt fahulladékkal. Igen nehéz volt rajta leereszkedni, de végülis mindenki ésszel és türelemmel volt - minden gond nélkül értünk le az aljára. Hitték a többiek... Mert bizony itt még legalább kétszer olyan hosszú és bizony még az előzőeknél is meredekebb részek választottak el minket a murvás főúttól. De végül csak leértünk.

Egy kis száguldás a szélben... és már nyakunkon is volt újra az eső. Kegyetlenül csapott le ránk, alig volt időnk felvenni az eső gúnyát, védendnő az úgy ahogy megszáradt felszerelésünket. Kellemes murvás úton haladtunk. Természtesen a GPS-em ismát bemondta az unalmast - egyszerűen nem bírta a párás, hideg időjárást... Garmon, te... te... hogy én hogy imádlak. Emlékeztem, hogy valamelyik mellékúton le kellene térni balra, de lényegében a főút is jónak tűnt irányilag... így maradtunk azon. És a főút egyre kevésbé tűnt főútnak. Végül elértük azt a részt, ahol egy kis tisztáson megfordultak az autók és már csak visszafelé volt kitaposott nyom...

Alaposabban körbenézve a hegyoldalban észrevettem egy, a fák levonszolására fentarott kis csapást. Neki ugrattam a dr-t megnézem, hogy van-e értelme a többieket felszenvedni. Igen kellemtelen volt a talaj... átázott agyagos kis ösvény, aminek a közepen a levonszolt fák és az eső mély hasítékot vágott... félő volt, hogy erélyesebb gázadással az egész motort belefaroltatom. Szóval kellemesen végig küzdöttem azt a kb. 2 km-t, amikor is konstatáltam, hogy valószínűleg zsákutcába értem. Na, szólok a többieknek, hogy nem erre kell menni... - gondoltam. Megálltam, hogy keressek egy kényelmes megforduló helyet, amikor is felcsendült a 660-as XT semmivel össze nem téveszthető mély dübörgése. És Misi már ott is volt, kemények küldte neki a motort a part oldalnak - és valószínűleg simán fel is ér, ha nem akar félúton sávot váltani. Így viszont sikerült úgy esnie, hogy az XT hasa volt felém... igyekeztem lejutni segíteni felállítani, de az időközben megérkező Ronya közelebb volt. Gyorsan felállították és már dubörögtek is fel hozzám. Természetesen feleslegesen - mert aztán most már 4 motort kellett megfordítani.

Visszagurultunk és megkerestük az eredeti leágazást. Ezen keresztül értünk ki a havasok gyopár fensíkjára, ahol is a hegy tetején álló, elzárt katonai objektum bekötő útjón csapattunk tovább. Jól haladtunk. Persze mondanom sem kell, hogy minél fentebb jutottunk, annál jobban esett és annál nagyobb lett a köd. Mivel nem igen látszott, hogy hol van az utat lezáró őrbódé, így egy 100m-re előbb tértem ki a járatlan zsombékos részre. Sajnos Misi a nagy, böszme xt-vel kétszer is durván felakadt a süppedős, lány, mohaszerű növényzetben. Nagyon sokat kellett neki küzdenie, hogy prá métert megtudjon tenni. A végén egyszerűen már nem volt hajlandó követni a nyomokat. Aszaltra, de minimum murvára vágyott. Nem hagytam, hogy elhatalmasodjon benne a szándéka... kierőszakoltam, hogy még elgalább 50m-t jöjjön és csak utána adja fel. Jött... Mázlink volt, mert ráakadtuk egy a mezőn átvivő, ezeréve nem használt, de még sejthető nyomra - azt követtük. Mily meglepő, pont odavitt minket, ahová menni szerettünk volna. Vissza a kommunához.

Kicsit lassítottam, elővettem a telfonom, hogy hátha üzentek valamit a többiek, de sehol semmi... na, jó...

És - ekkor megjelentek. Itt volt a teljes banda. Fent dideregtek a hegyoldalban és épp lincselésre készültek. Ilyen zord időben, ilyen mostoha körülmények között nem hajlandóak sátrat állítani... Ebben én is velük értettem egyet.

A lényeg: úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Mama Utára és ismét panzióban töltjük el az estét.  A szöcsékkel előre mentem az aszfaltig... csak Gerge döbörgött el mellettünk, mint egy gömbvillám... persze ezt nem hagyhattuk és mi is gyorsítottunk. De csak az aszfaltnál értük utol a bukóját épp levevő tenerést...

Egy nagyn kellemes aszfaltos szerepetin után (egészen jókat lehetett döntögetni a bütykös gumikkal is), bőrigázva érkeztünk meg a panzióhoz, ahol természtesen egy darab üres szoba sem volt, nem hogy 30-40... Végül külön csaptokban felderítettük a környéket és kisebb csoportora bomolva szállásoltuk el magunkat.

Bizakodva a másnapi jó időben hajtottuk állomra a fejünket....

Második nap képei:

 

---

Harmadik nap:

Reggel gyorsan összeszedtük a szétszortan éjszakázó teneréseket, gyors eszmecsere után a nagy többség úgy döntött, hogy ha már itt vagyunk a Nagy Bihar alatt, akkor a felhős idő ellenére sem hagyjuk ki a megmászását... Páran inkább aszfalton Makó irányába fordították az első kerekeket.

A Biharra felvivő murvás úton jól lehetett haladni, bár a csúcs előtt pár kilométerrel sikerült beleszaladunk a felhőba, ami áthatolhatatlan ködként terült szét körülöttünk... Az oromra felérve már egymást is alig láttuk, nem is beszélve a fagypont környéki hőmérsékletről. Mivel a kilátásban nem igen volt lehetőségünk gyönyörködni, így egymás vállát veregettük - legalább addig sem sodort le a szél.

Mi előtt teljesen szétfagytunk volna, ismét két csapatra bomlottunk. Mi, a szöcskékkel egy aligjárhtó hegyi csapáson kezdtük meg az aláereszkedést, a többiek meg ott, ahol jöttek. Ők előbb megragasztották Gerke kerekét, majd megcsodálták a világosi várat és már húztak is Makóra a bázisba.

Mi a nagy ködben csak kisebb kószálás után találtuk meg a tuti útat. A keresgélés közben belefutottunk egy vad ménesben is, akik pár méteren át, suhanó sörénnyel elkísértek minket - nagyon felemelő érzés volt a ködből elő-elő bukó, homályos lovak közt motorzni... Ahogy ereszkedtünk lentebb egyre jobb lett az idő. A végére már-már a nap is kisütött.

Így értük el az aszfaltot. Itt nem kellett sokat hezitálni, hogy a háromnapos esőtől felázott agyagos úton, vagy a kátyúktól takrított aszfalton folytatjuk-e az utunkat...

A betont választottuk. Egy iszonyatosan jó szerpentinezést követően álltunk rá az aradi útra és kora délután már a határon is voltunk.

Nagyon jól sikerült ez a túra, ismét megerősödött bennem a tudat, hogy feladni csak azt lehet/szabad, amit egyáltalán el kezd az ember... és ha valamit elkezdtünk, akkor azt már nem is nagyon szoktuk abbahagyni. Ejjj... vennem kellene egy tenerét...

Harmadik nap képei:

---

Negyedik (ráadás) nap:

Ma Sztiv kérésére röffentettem itt a környéken egy kis homokozást a teneretalálkozó vállalkozó kedvű tagjai részére... Mondjuk jellemző módon - Tarót leszámítve - egy darab magyar tenerés sem jött el... De így legalább nem volt kommunikációs problémám a résztvevőkkel. Ha felültem a motoromra, akkor mindenki megértette, hogy indulás van. :))

Így aztán le se szálltam. Nem úgy Taró - aki az egyik kanyarba úgy elszállt, hogy földetérés után még azt is megcsodálhatta, hogy az 1200-es super tenere átrepül felette... (Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy a motoron ennek semmi nyoma nem látszott... döbbenet.) Mindenesetre a magyar puszta és az iszonyat homok kb. másfélórás küzdelem után meghátrálásra kényszerített 4 külhonos motorost, akik addig becsületesen küzdöttek - szóval ők aszfalton vissza Makóra.

A többiekkel egyre fokozódó tempóba irány Zsana. Taró szerint néhol 120 felett is ment... - nem tom. Az én kis dr-em nem bírta a nagy homokot 90-nél többet nem lehetett belőle kihozni. Mázlitok, hogy nem volt rendes motorom... ;))) Na, de tényleg - nagyon jót motoroztunk...

Már visszafelé beugrottunk Zsanára tankolni, de az ottanik kút érdektelenség miatt már bezárt. Így aztán Gergek gyorsan kicserélte a lukas első kerekén a belsőt... és az egyik szlovák (?) xtz750-nek sajnálattal regisztráltuk, hogy legalább az egyik oldali hátsó kerékcsapágya teljesen kuka... sőt lehet, hogy mindkettő. Hiába - nem bírják ezek a nyugati motorok a magyar homokot... ;)

Leszerveztem neki gyorsan egy utánfutót és megbeszéltem a helyi yamaha szervízzel, hogy próbálják ezt valahogy orvosolni. Taró és még két küldöldi tenerés úgy döntött, hogy nekik lényegében elég volt ennyi is a magyar homokból - elkísérték a futót. Döntésükben nagy szerepe volt az időközben a fejünk felett megjelenő eső felhőből zuhogó esőnek is... puhányok. ;)

Most már csak 5-en folytattuk a visszautat terepen.

Nagyon jót motoroztunk... rengetegszer csak ici-pici választott el bennünket a hatalmas taknyolástól... néha még annyi se. ;))

Végül szerencsésen beérkeztünk a városba - ahol örömmel fogadtuk a hírt, hogy közben Oszi megszervizelte a super tenerét - így az is talpon hagyta el a várost...

Na, ennyi..