Gyalogtúra a Pádison (Szamos bazár, Csodavár)

SzAttis szerint (a végén Attis képeivel!):

Olyan Takisan csüt 4-5 között jött a kérdés, nincs-e kedvem másnap reggel túrázni. Erdély, szamos Bazár - ott még nem voltam.
Egy egy napos túra, kedvem volt, és az akadályok is elgördíthetőnek tűntek - hát el is gördítettem.
Péntek fél hétkor Taki sms-e: 5 perc. Kissé meglepett, de felnőttünk a feladathoz és összeszedtem a cuccokat, indulás.

Taki nyomta a gázt a fronterán, egyenletesen haladtunk.
Az utat simán végignyomtuk, Békéscsabán nem sikerült a motoros sráccal (később Szabolcs) összefutni, irány a határ.
Taki előbb otthonhagyni vélte a személyit, majd a GPS-t, szerencsére blöffölt. szerintem enegem kóstolgatott... pedig ismerhetne, nem olyan családból származom én...

Kicsivel 11 után értünk a fennsíkra, gyönyörű idő, nem kell több. 100 m megtétele után Taki visszafordult a fejlámpáért.
Majd 50 m után nem volt jelzés. Itt bolyongtunk néhány percet, ami nem baj, mert ilyet nem gyakran látni: az érintetlen erdő, olyan puha mohaszőnyeggel, hogy csuda. Alatta persze tócsa, sár, figyelni kellett a lábunk elé, de kemények vagyunk... Aztán meglett a jelzés is, gyorsan, de nem sietve haladtunk. Meseszép táj.
Az első láncos-sziklás akadálynál láttam, tetszeni fog ez nekem. A barlangnál már nagyon bejött, fejlámpa elő, hajrá.. nem is csúszott annyira, bátran haladtunk a barlangban. Visszagondolva meglepően bátran.
Kapaszkodóból nem volt hiány, sziklák, kidőlt, nyirkos fatörzsek, izgi...
Azért tudni kell, ez nem egy kiéptett túristaút, könnyed lépcsökkel, úgyhogy itt-ott ugrottunk...
A barlang végénél már indultam volna - az ellenkező irányba. A tájékozódó képességem (eddig azt hittem, nem is olyan rossz) teljesen megkavarta a barlangtúra.
Szóval Taki mutatta a helyes irányt, így gyorsan vissza is indultunk a tisztásra. Igen hamar vége lett a tervezett túrának, de nehogy má' túl hamar hazaérjünk...
Új kihívást kerestünk: Csodavár vagy Mócok temploma. Előbbi valahogy szimpatikusabb volt, gyerünk oda.
Találkoztunk Szabival, aki megörült nekünk, (szerintem később átértékelte ezt) elhatározta, jön gyalogtúrázni is.
Nagy kedvvel haladtunk, nem volt könnyű terep, de végül is nem ijedtünk meg - és a látvány kárpótolt minden erőfeszítésért. Ebben azért nem is volt hiány, a barlang bejáratának megközelítése zergeügyességet követelt meg! Mit nekünk... nehogy má ne... meg hasonlók. itt még.
Szabi szerintem itt gondolta meg először: a csizma, a bőr motorosruhával nem épp gyalogtúracucc.

A barlang sötétjében odaadtam a vésztartalékként mindig nálam levő ceruzalámpát, mondanom se kell 1,5 volt nem csinál fénycsóvát..
Az első 50 barlangi méteren sikerül benéznem egy stabilnak gondolt sziklát... megbillent ... én is ... ugrás másikra... így csak bokáig lettem vizes. Ez a kis malőr, meg a hideg víz gyorsan kijózanított: át kell ezt gondolni. Kb itt volt a kiscsapatunknak döntési kényszer: tudunk-e vajon továbbmenni? Nem sokat agyaltunk, tudunk hát... Megkerestük az utat.
Ilyen élményben még nem volt részem, mintha én lennék a SuperMario..
Kerestük az utat - eleinte, hogy lehetőleg száraz lábbal kijussunk, később - hogy lehetőleg kijussunk. 

Nagy kaland volt.
A baralang végénél hatalmas sziklák állták utunkat, látszólag megoldhatatlan akadályként. Szerencsére Taki már volt itt, ismerte a kivezető utat: be kell bújni egy kis résbe az egyik szikla alján, és ez balra fordulva átvezet egy másik alatt... és már kinn is vagyunk. Rá nem jöttem volna.
Kiérve ismát láncos kapaszkodó - ez annyira nem esett jól a barlangi ugrabugra után. Pláne, hogy sikerült zsákutcába érnünk, vissza. Hurrá.
Szabi szerintem itt már nem annyira örült a találkozásnak, de hősiesen jött tovább. Mondjuk más választása nem volt. Vagy 100 m kb. 45 fokos emelkedő után azt hittük felértünk, hurrá. Taki mondja: nem ám, még vagy ennyi...
Mikor kiértünk a "katlanból" Taki mondja: a gps megbolondult, nem is tudjuk, merre... Érzésből mentünk.
Jó érzés volt.
 

Visszaérve a kocsihoz összedobtuk Szabinak a száraz gúnyát hazaútra  és - Takitól nem meglepő módon - tempósan elindultunk haza.
A levezető változó minőségű földúton várt egy-két kamikáze dacia, meg tehén, de legyűrtük őket, áldozatok nélkül.
Hazafelé engem elnyomott a buzgóság, Taki szerencsére nem... vagy nem vallotta be ...
Békéscsabán elbúcsúztunk motoros  kisérőnktől, aki fagyott újjakkal kérdezte, mikor megyünk máskor. Szerintem kocsival jönne...
Felejthetetlen élmény volt, csodálatos helyeken, kösz Taki.

________________________________________________________________

---

Taki szerint:

Mivel múlthétvégén a Szamosbazárnál felejtettem a fényképezőgépem, így arra gondoltam, hogy adok Fortunának egy lehetőséget és még mielőtt ellepnék a környéket a túristák, felmegyek megnézni, hogy hátha senkinek sem kellett...

A mostoha időjárásra való tekintettel, meg arra, hogy én nagyon nem szeretem az aszfaltozást, úgy döntöttem, hogy motor helyett autóval megyek... Mivel a frontére kb. kétszerannyit eszik, mint a drz, így sűrgősen utitársak keresésébe kezdtem. Persze csütörtök este 6 körül már szinte senki nem vállalta be, hogy másnap reggel a meló helyett erdély irányába veszi az irányt. Végül Szatis (ld. mopedrally) vállalta, hogy bekockáztat egy kirúgást és inkább a hegyekbe tölti a hét utolsó munkanapját.

Közben Csók Laci barátunk is jelezte, hogy Békéscsabáról indulna egy haverja pont Boga telep irányába és ő is el van keseredve, mert nincs társa... Hát mi már az autó mellett döntöttünk, de ha van kedve, jöjjön velünk... Felhívott a srác (Szabolcs) és jelezte, hogy ő motorozni szeretne, de mivel nem ismeri a környéket, ezért szívesen venné a felvezetést... Megegyeztünk, hogy reggel fél kilenc körül randizunk majd Csabán.

Korán keltem, így már hét óra körül autóban ültünk Atissal... Ezeréve nem találkoztunk, így aztán volt téma rendesen... repültek a kilométerek. Már 8-kor Csabán voltunk, megcsörgettem Szabolcsot, aki jelezte, hogy neki még van egy-két elintézni való dolga... menjünk, majd megpóbál utolérni... A kis naív...

11-kor már a Pádis fensík gyönyörű vidékén döngettünk. Munkanap lévén az útépítők miatt elég nehézkesen haladtunk, de végül csak sikerült kiszabadulnuk a kocsi védelméből és megdöbbenve vettük tudomásul a hegyi levegő frisseségét. Izibe fagyhalottak lettünk...

Végül magunkra aggadtunk minden, amit a kocsiba találtunk és immár lelkesen vágtunk neki a Szamos bazárhoz vezető túrista útnak... Lelkesedésünk annyira magas fokra hágott, hogy röktön az első jelzésnél el is tévedtünk... Pedig ez nem is olyan egyszerű...

Ennek köszönhetően sikerül egy 10-20 perces sétát ejtenünk a valóban háborítatlan erdélyi vadrengetegben. Csodálatos volt... Olyan helyeken mentünk, ahol ember még nem igen sétált... nincs kitaposott ösvény, nincsennek favágó nyomok... mesébe illő mohaszönyeg nyeli el lépéseink zaját... ejjj...

Na, de aztán csak visszataláltunk a jelzett útra - irány a barlang.

A Szamos bazárban zuborgó patak csábítóan hívogatott minket... a fejlámpákat bekapcsolva próbáltuk kellemesebbé tenni a zord barlang fogattatását. Az első létrás leereszkedés után a sziklákon ugrálva próbáltuk szárazlábbal megúszni azt a kis túrát... Jól haladtunk. Atis lelkes volt és nem igen töketlenkedett... bezzeg én... minden nagyobb akadálynál helyzet felmérést tartottam, majd lehetséges megoldási alternatívák után kutattam és végül a kivitelezésnél hosszan elemeztem a lehetséges következményeket....  Hiába, öregszem.

Az autóhoz visszérve megállapítottuk, hogy bizony ez alig tartott két óra hosszáig, így van még időnk egy következő állomás beiktatására...

Felvetettem a Mócok templomának vagy a Csodavár meglátogatását... Végül a Csodavár mellett döntöttünk. Ahogy robogtunk át Glavojra egyszer csak feltünt egy, az út mellett veszteglő DR800-as motor... Megálltunk és köszöntöttük Szabolcsot, aki kicsit elbizonytalanodott és kicsit elkenődve próbálta menteni a hátsó dobozában szétdurrant 2 literes ásványvíztől a még száraznak tűnő dolgait... Mondtunk neki, hogy ha van kedve, tartson velünk a Csodavárhoz... - Gyalog?? Motorral nem lehet? - kérdezte... Hát nem. Ok-ok... megpróbálja.

Glavojnál átpakoltunk mindent az autóba és már baktattunk is az erdei túrista utakon Csodavár irányába. Jót beszélgettünk, és kifejezetten jól haladtunk... Megcsodáltuk az erkélyekről a kilátásokat. Szabolcsban egyre inkább kezdett tudatosulni, hogy ezek bizony nem csak beszélnek egy relytéjes barlangtúráról, de egyre közelebb is kerülünk az elkerülhetelen végzetünkhöz... egyre meredekebb, egyre omlósabb szikálkon baktatunk a hegy éhesen ásító szája felé.

A barlangbe leereszkedve Atis megajándékozta egy kis rúdlámpával Szabit, hogy azért neki is legyen némi esélye... Nem kellett volna... ugyan is Szabi innentől kezdve megtáltosodott. Alig tudtuk követni, gyakorlott zergeként ugrált kőről kőre... méteres közökett ugrált át gondolkodás nélkül - tette mindezt börszerkóba, motoros csízmába... Atis az első pár méteren megmártózott a jéghideg patakvízbe, így sokkal óvatasabban követte a felvezető zergét. Én meg már szokásomhoz híven, elemezgettem...

A lényeg: iszonyatosan jót barlangtúráztunk... szerintem pár évre megint ki lett elégítve ezen igényem...

A barlangból kiírve, a napfénybe felkapaszkodtuk az iszonyat meredek feljárókon a túrista útakra - irány az autó.

Majdnem 17 órára értük a kocsikhoz, ahol Szabolcsot megszabadítottunk a tocsogóssá ízzadt szerkójától. Atissal összedobtunk neki a tartalék ruháinkból egy száraz szerkót. Szerencsére még motoros kabátunk is volt... Szóval felöltöztettük, és irány - haza!

Pádisról lefelé vagy nagyon lassan kell menni, vagy nagyon gyorsan... Hát mi a nagyon gyors mellett döntöttünk... Döngettünk lefelé a frissen döngől úton, csak néha akadtunk fel egy-egy előttünk togyogó másik autóba... az egyik ilyen előzősénél egy helyi Dácia majdnem belénk szállt, ennek következtében még gyorsítottunk egy kicsit...  Az aszfaltos részeken viszonylag lassan haladtunk - nem szeretek sötétben vezetni, főleg olyan helyeken nem, hol még sok a kivilágítatlan biciklis és a lovas kocsi.

Szabolcstól Csabán visszaszereztük a ruháinkat - ő jelezte, hogy máskor is szívesen jönne velünk gyalogtúrára (úgy vettem észre, hogy ekkor már ő is inkább az autóba ülve...). Elköszöntünk és kb. kilenc órára érkeztünk meg Szegedre.

Jó volt... fényképezőt nem találtunk, de rengeteg gombásszal találkoztunk... remélem, hogy valakinek még sok-sok örömet fog okozni az én kedves kis Casio gépem...

Képek: