Ales szerint:
2010.08.28-29
Először valamikor tavasszal olvastam a túráról, de mivel túl keménynek láttam nem jelentkeztem. Taki kitalálta,hogy két súlycsoportra osztja a jelentkezőket, mármint a motor súlya szerint
. Nézegettem a jelentkezőket, hogy milyen gépekkel indulnak .A túra előtt 2 nappal úgy döntöttem feliratkozom, és ha Taki is hozzájárul megyek. Taki felírt a nehéztüzérséghez, 3db Transalp, 1db xtz 660 és én xt600z-vel .Két napom volt a motor felkészítéséhez. Gumik már megvoltak, fékbetétek megrendelve, csak fel kellett szerelni őket. Addig pakolásztam, szerelgettem, hogy az indulás reggelén vettem észre, a hátsó fékbetét a satupadról vigyorog rám, valahogy ezt elfelejtettem beszerelni, így gyors fékbetétcsere, felcuccolni a motort, ha hazajövök a melóból gyors öltözés és start. Az időjósok miatt majdnem itthon maradtam, de végül úgy döntöttem nekivágok az útnak.
Mivel az indulási ponttól 300km lakom a péntek éjszakát Mistraléknál töltöttem Szegeden. Taki is felajánlotta, hogy nála aludhatok, de mivel őt még csak "futólag" ismerem, mivel ő mindig rohan
maradt Mistral, vele már közvetlenebb a kapcsolatom. Míg el nem aludtam a túrán jártak a gondolataim,vajon meddig fogok eljutni stb.
Eljött a szombat reggel,ébresztő 6kor. Egy meleg tea, öltözködés, irány a garázs. Mistral megtalálta a jogsiját, amiröl azt hite, hogy elhagyta, így nyugodt szívvel vágunk neki a túrának.
Egy parkolóban várjuk Takiékat. 7óra után néhány perccel meg is érkeznek,gyorsan felkapom a bukót, kesztyűt, mert ahogy Takit ismerem képes itt hagyni
. Elindulunk a határ irányába, normális 90-100-as tempóban. Útközben csatlakozik hozzánk egy Ténérés club tag, elkisér bennünket a határig. A határ túloldalán már várnak bennünket a többiek. Gyors bemutatkozás, egy-két ismerős arc. Gombóc megdicséri veterán endurós kabátom, és elimerően közli: nem gondoltam, hogy vagy olyan hülye, 300km-röl idemotorozol
. Gombóc gyorsan tankol egy kis gázolajat és már mehetünk is
/ezt itt még senki nem tudta,egy eldőlésnél vagy hol derült ki/
Irány a vár.Azt gondoltam poénnak szánják,hogy a várhoz motorral kell felmenni,de mint kiderült nem poén volt.A felfelé vezető út sziklás köves és meredek.Eddig csak homokban é sárban motoroztam,a legmagasabb domb pár méter magas volt amit eddig megmásztam,úgyhogy mire felértem majd össze fostam magam.A vár előtt Mistral beszorulva,se előre se hátra.Ő még nem jött rá,hogy nem minden hová muszáj menni ahová Taki megy:)Kis tili-toli és már meg is fordítjuk az xtz-t.Reggelizés, indulás tovább.
Külön válunk két csoportba,az állítólagos két nyomvonalon folytatjuk a túrát:)A következőkben van minden ami endurósnak vágya.Próbálok úgy menni,hogy az előttem lévőket figyelve,hibájukból tanulva ne boruljak el.Ez egy darabig bejön,meg is dicserem magam,hogy még csak én nekem nem volt perec.Próbálok úgy helyezkedni,hogy Regal mögött motorozzak,így lesz mindig időm pihenni míg a többieket várjuk:)Ennek viszont volt egy hátránya,mivel sokkal gyorsabb mint én néha úgy lemaradok,azt sem tudom merre menjek:(Így sikerült eljutnom egy vízmosott patakmeder szerü helyhez ami tele volt minden "szarral"de mivel már eddig is jöttünk útnak látszó utakon gondoltam ez a jó irány.Elkezdtem leengedni a motort a patak meder szélén, elérkeztem egy ponthoz ahol láttam ebböl perec lesz,és már feküdt a motor.Mistrallal és Kukával felállitjuk a tehenet.Leltár:egy tükör,egy tank.Minden lényeges dolog működik,jön a hogyan tovább:)Kuka meggyőz róla,hogy nincs más választásom irány előre.Pár méter után kievickélek az általunk vélt útra.Regal már vár és integet,merre menjek.Kiderült ugyan úgy járt mint én csak őneki lejjebb sikerült az akció.Mikor mind az öten leevickélünk látjuk meg tőlünk pár méterre az utat ahol le kellet volna jönni:)Itt volt Lajosnak a Regal felé intézett beszólása:mit röhögsz Te geci?Őszinte volt,mélyröl jött,de csak röhögtünk az egészen.Mig Mistral motort javított mondtam Kukának kitaláltam két találó nevet:geci joci,perec lajos/erről a túra alatt csak ketten tudtunk és jót mosolyogtunk/remélem ezért nincs sértődés:)Joci elég "genya "ahhoz ,hogy megadja a döntés lehetőségét merre tovább,de azért ne tévedjen el senki:)Lajos meg profi szinten műveli a motor döntés-felállítást:)Kitartásból ötös.Kuka olyan lazán ment mindenhol mintha 100éve ezt csinálná pedig csak egy éve motorozik.Mistral gyorsan megtanulta, nem kel mindig az előttelévő után rohanni,igy az én perecemböl tanulva azt a szakaszt kihagyta:)Kiértünk a műútra.Búcsú Mistraltól,ő haza, mi irány tovább a hegyek közé.Elérkeztünk egy olyan helyhez ahol megtláltuk Takiék nyomát és ebbe az irányba mentünk tovább.Kb az út felénél nekem már gyanus volt,hogy itt ezekkel a motorokkal nem fogunk tovább menni.Tovább mentünk,de elértünk egy olyan helyhez ahonnan már nem tudtunk tovább menni,és közeledett az este.Regal a kihivást jelentő előrét,mi a már ismerős hátraarcot választottuk.Jelzem az út során nem ez volt az első:)
Következő pihenőnket egy gyönyörű tónál tartottuk,majd irány egy benzinkut.A tankolás után elindultunk a szállásunk felé ami"pár kilóméterre"volt.Már csak pár kilóméter,most már fasza út lesz,itt már csak a gázt kell húzni,és hasonló szavakat Regal gondolom Takitól tanulta a túra előtti megbeszélésen:)
Bekövetkezett amire nem számítottam,ránk sötétedett. Mocim világitása egy rakat szar,ehhez jött hozzá az iszonyatos por,sötétség és az öklömnyi kövekből épített hegyi út.A semmi közepén megkérdezte Regal:itt alszunk,vagy megyünk tovább a kempingbe "pár kilóméter"?A kemping mellett döntöttünk/ez volt a nap legjobb döntése/:)Kiértünk végre az aszfal útra.A világítás,fáradtság és poros szemüveg miatt volt mikor akár 40-is száguldoztam a szerpentinen.Kuka sétált utánam,az ö világítása segitette a "látásom".Már rohadtul fáztunk,megálltunk átöltözni..Regal sehol,már rémeket láttunk,vajon hol lehet.Egy helyi emberke aszondta pár km a kemping.A kempingnél vigyorogva várt bennünket Joci.Kérdezte:megyünk a csúcsra vagy maradunk?Szinte egyszerre mondtuk,vagy csak gondolotuk,mennyen a faszom:)
Kezdtünk magunkhoz térni,közben Regal rendezte a szállást.Gyors kastély építés,majd vacsi.Az esti piálgatásból egy meleg tea lett:)Mikor visszamentünk a sátrakhoz Lajos már durmolt,mi is követtük és dobtunk egy hátast.
Reggel míg a többiek magukhoz tértek tettem egy rövid sétát a környéken.A táj gyönyörű,csak a birka emberek szeméttárolónak nézik a természetet:(((
Elkezdtünk pakolászni,közben megérkezett Taki,majd később a többiek is.Regallal elindúltunk "megmászni" a hegyet/mire megmostam a szemüvegem Taki vezetésével a többiek elhúztak/.Taki hova rohansz?:))A csúcshoz vezető úton defektet kapott Kuka olajszűrője,mondta a rossz hírt Joci.A csúcson nézelődés,fényképezkedés majd irány lefelé.A lefelé vezető úton elkapott bennünket a nézelődési vágy,így Lajossal csiga tempóban tettük meg az utat.Lent már Kuka várt bennünket,Regal elment a kempingbe a kvadosoktol segitséget kérni.Amikor visszajött mondta,hogy se szűrő,se olaj.Itt eldölt a Pádis kimarad.Míg lebányászták a szűrőt megkajáltam és azon filóztam mit lehetne tenni.Jött az isteni szikra ,húzzunk rá egy konzerves dobozt a szűrőre,de nem stimmelt az átmérő:(Lajos mentőötlete,SÖRÖSDOBOZ! Mivel a szűrő gond "megoldódott"Regal elment olajat szerezni.Szépen eltelt az idő,úgy döntöttem,mivel segíteni már nem tudok elindulok haza.Útközben találkoztam Regallal,csak intettünk egymásnak és mindketten húztuk tovább a gázt.Ő már vitte a megmentő nedüt a Transalpba.Személyesen nem tudtam tőle elköszönni és megköszönni a türelmét:Köszönöm:)
A haza utat egy kávé erejéig szakítottam meg,este7 körül értem haza.Nekem a teljes túra 960km-re sikerült.Nagyon szuper csapat jött össze,örülök az új ismerősöknek.Az időjósok meg KAPJÁK BE!Majdnem miattuk kimaradtam az életre szóló élményekből:))
Kilenc körül próbáltam Kukát hívni,de nem vette fel.Gondoltam,vagy még úton van,vagy már szundikál.10óra körül érkezett az SMS "most értem haza a két genyával":)Így már nyugodtan dobtam egy hátast,mindenkinek sikerült...
KÖSZI TAKI!
Ales
Ui:A "sértő"szavakat vágd ki ha gondolod...de ott ezeket senki nem érezte sértőnek.
Mistral szerint:
Erdély, 2010-08-28-29
Tavasszal megörültem a kiírásnak - de addig tököltem, hogy betelt a létszám. Aztán közbejöttek anyagi és családi dolgok is. Ahogy közeledett az indulás elkezdett a kisürdüng mocorogni odabent: na jó, a határig elkísérhetem őket. Esetleg a túloldali találkozási pontig is lehetne menni. Következő nap délelőtti elhatározás: az aszfalt végéig jó vagyok... De ez se tartott sokáig. Délután már az "első" földutas kanyarig" akartam menni, aztán az első olyan pontig, ahonnan még egyedül vissza lehet jönni - de ez is változott és már 5-10-15 km-t is bevállaltam volna... Csütörtökre Taki elhívott az útvonal-egyeztető utolsó megbeszélésükre Regal-lal - érdemes volt elmenni! Kiderült számomra is, hogy az első nap első fele kb 35-45 km - ha 15 után visszamegyek egyedül, akkor annyi erővel már a maradék 20km-t is a csapattal együtt (gyk: biztonségban) tehetném meg é aszfalton végződik ez az etap ahonnan kényelmesen vissza tudok indulni. Végérvényesen megfertőztek, ezen verzió maradt...
Amikor a csapat "megneszelte", hogy van remény akár a végigmenésre is, elkezdtek "csábítani" - ki egy marék benzint, ki egy kis pénzmagot, ki egy üres helyet a sátrában ajánlott fel - hogy tudjak maradni a második napra is...
Ezúton is köszönöm mindenkinek! De így volt ez jó - ez volt az első hegyes erdei túrám, kár lett volna jobban erőltetni.
Ales messziről jött, elindult még pénteken délután, hogy szombaton reggel együtt csatlakozzunk a szegedi csapathoz. A 47-es úti Shell kútra beszéltük meg az esti randit - "csak úgy, saccra" elindultam itthonról - erre látom, hogy Ales elhúz/elpöfög a kút előtt - és még csak oldalra se nézett... Gyors sisak kesztyű, indulás - és akkor jött egy halom kocsi egyszer innen, egyszer onnan - így Röszkénél se érem utol :-( Jön egy pici luk, gyorsan kilövök, tűz utána... A Nagykörút után a ZNagy előtt érem utol - épp megállni készül én meg elé vágok és integetek, hogy jöjjön utánam. Innen 300m-re volt a cél :-)
Kis ismerkedés, a kutya sem ette meg elsőre - asztal. Nem kér semmit, tojásos nokedlit főleg nem :-( Nna mindegy, más nincs... Aztán a harmadik tányér után kiderült, hogy nem szereti... Mi lett volna, ha szereti :-))
1-2 serital, alvás, ébresztő. Reggelit nem kér, kaját nem enged csomagolni - magamnak kenek gyorsan két kenyeret, aztán motorra fel! Még egy kis levegő kellett a hátsó kerekembe, mert este a shellnél nem fértem hozzá a Tenere szelepéhez. Minden kész, futás! A Sportcsarnoknál várjuk a többieket, stíröljük a csajokat, jól mutat a két Tenere egymás mellett!
Befut a Taki-csapat - és a várakozással ellentétben nem csak lassítanak, hanem meg is állnak, hogy hozzájuk csapódjunk :-) A határig szépen gurultunk és a túloldalon találkoztunk a többiekkel. Kis szuszogás, irány Arad majd Siria(Világos?).
Először voltam Romániában, Erdélyben. Reméltem, hogy nem kell felmenni a várhoz, mert jó kis magaslaton volt - de csalódtam: kellett. Haáát, vmi majd lesz, gyerünk. Regal ment elől - és mivel nem tűnt fel, hogy lehagytam volna - előttem kellett lennie... Gyerünk. Lassacskán, de haladok. Köves-murvás út, emelkedő, kisebb-nagyobb guruló kövek - de vége lett :-)
Már láttam Takiékat a vár előtt a "szöcskékkel" - oda kell mennem. Vékony út, balra lefelé iszonyú meredek, jobbra sziklás, ferde út... Egyszercsak Taki integet, hogy eddig és ne tovább! Jó fej, itt már megmozdulni se bírtam egyedül, szólt volt egy perccel és 5 méterrel hamarabb... Meg kellett várni a mentőcsapatot, Ales és Lajos toltak-húztak hátra amíg már motor-erővel is meg tudtam fordulni. Gyönyörű kilátás, kaja, képek. Szétválás, a nehézlovasság másik úton fog támadni. (itt derült ki, hogy Gombóc-úr valahol útközben feldízelesítette a KTM-et - de még feljött a várhoz... Azután nem láttuk többet :-)
Indulás lefelé, Regal vezeti a csapatot. Én a végére keveredek, nem vagyon olyan bátor (meg tudású) mint a többiek. Ales ment előttem, sokszor lassított és megvárt, hogy élek-e még :-) Az elágazásoknál szépen bevárjuk egymást. Aztán kezdődik... Szép, méretes nyomvályúk. Regal valahogy belecsúszik az egyikbe - de mire le bírjuk támasztani a gépeket az egyenetlen talajon, már talpra állította a transalpot. Kicsit megfontoltabban haladunk ezután, kicsit előregyalagolunk, hogy melyik nyomon érdemes elindulni - mert utána már nem lehet váltani: a kb 40x40-es nyomokból nincs kijárat :-(
Haladunk, tévedgetünk, egyszer az út is elfogy - a ferde laza talajon nem is olyan 1xű megfordítani a "tankokat"!
A helyes irány egy éles hajtűkanyar után kerül elő - ezt bevenni sem triviális :-(
Aztán én is meglátogatom az elsőkerékkel a nyomot. Megállok: bevárjam a többieket, hogy kihúzzanak, vagy a hátsóval is bemenjek? kb 70m-re látszik egy lehetőség a kijövetelre: hátsó is be, lépésben haladgatok. Aztán jön egy több méter magas oldalfal balról, a lábam fel a tankra mert máshol nincs hely... Vége a falnak, már csak pár méter és szabadulás! Erre beszorul a gép... A lábtartók (felhajtva) beálltak a vályú oldalába. Csak pár centivel kellene szélesebb út. De nincs. A talaj kemény, megpörög a kerék, nem tudom "erővel" lebontani. Kicsit visszaengedem, hogy majd a másik barátunk, a Lendület segít. És lőn! SIkerült leborotválni az a rövid szorulós szakaszt. Aztán az elsőkerék sikeresen kijött - és szokás szerint a hátsó bent maradt, a motor elfordult - és az aszfalt-gumi nem tolta ki. Ketten kiemelték a fenekét - tűz tovább. Valahol itt készültek a nyomvályús telefonos képek. Regalt újra felsegítettük - sokat figurázott :-))
Tanulnom kell még az emelkedőket... Az volt a gondom, hogy sok kő és fa-törmelék volt a laza, poros úton, és nem mertem kellő sebességgel nekifutni, aztán meg a meglévőt sem mertem tartani. Csúszkált az eleje is meg a feneke is ide-oda :-( A legrosszabbat tettem: gáz el, motor megáll, lefullad. Kuplung be, elsőfék be, láb lent - egy kb 25%-os emelkedő háromnegyedénél. Álló kerékkel csúszok vissza hátra a talaj miatt - kuplung gyorsan ki, az álló motor megfogja. De el kellene indulni, ahhoz beindítani... Jól előrehajoltam, sikerült megállítani a csúszást, kuplung be, indítás, gáz: és majdnem szaltó lett a vége... Hasalás a tankon, kipörgő hátsó - de sikerül felküzdeni mgunkat a tetőre. Szerencsére Kuka időben megállt és nem kapta az arcába hátul-lent a köveket, fadarabokat. (ki nem akar önindítót a mocijára!? Ja persze, ő tud motorozni és nem áll le neki ilyen helyen :-(
Nemsokára már lejtők jönnek, aztán egyszercsak Regal eltűnt előlünk. Elképzelésünk sincs, hogy merre ment... Ales egy középső, de mindkét oldalon jó meredek vályú közepén áll. Te jó ég, itt kell nekünk is lemenni!? Megállok fönt és mire letámasztom a mocit, Ales lassan megindul - és 30 centi után már fekszik is :-( Káromkodik erősen, a jobbos tükör és a szép tank-forma gyengébbnek bizonyult a köves talajnál :-( Benzin csordogál - meg se bírjuk mozdítani a mocit. Kuka is odaér addigra, jön segíteni. A billenéstől kiugrott nyomból a kerék, nosza, húzzuk vissza! Ekkor derül ki, hogy a 30 centis fű alatt a vízmosásban hosszában faágak és egy farönk is megbújt. Vájú-takarítás, és már áll is a gép. De merre tovább?? Megfordulni reménytelen, kimenni se lehet, ezen kell leengedni. Addigra Regal is felsétált és megmutatta, hogy hol kellett volna menni. Ales szépen lassan leér - Lajos meg közben szépen beengedte a TA-t ugyanide - nemhogy megállt volna a másik kettő mellett... (hátulról meg is lett örökítve) Találtunk egy olyan részt, ahogy többszöri előre-hátra hitával (hárman...) meg tudtuk fordítani, onnan meg már kitolta a v2-es blokk. Nagy pihegés a gépek körül, szárítkozás - sisakból, pólóról, nadrágból csöpögött a víz. Az egyszerűbb úton lecsorogtunk Regal meg Ales után. Mutogatok vissza, hogy Kuka merre jöjjön - aztán nekiállok kipufogót szerelni, a háromból kettő csavar odalett a nagy rázkódásban... Mikor Kuka előkerül "lehord", hogy mit képzelek én, ő nem Tenerével van! :-)) Vmi "kis" bakháton ahol én átlibbentem, felült a blokk és ledobta a lovast...
Kipuff kész, gurulás lefelé. Elindulok előre, lassacskán. Autó jön szembe! Itt emberek vannak! Jó az irány! Regal utolér, hogy el kellett volna térni kicsit balra (ahol nincsenek emberek... Ez túl sűrűn-lakott környék nekünk, mi kietlenebb részre kell hogy vágyjunk...). Bevárjuk a többieket, és eldöntjük, hogy most már ezen az úton maradunk, egyre több az életjel... Pár km-rel Lipova előtt lyukadunk ki a "csinált útra", kis pihenő a nagy örömre, Lajos beszólása Regalnak: "Mit vigyorogsz, g.ci!?" :-))
A Solymosi várnál kaja, újabb "fűzés" a maradásra - de nem megy, elköszönés.
Felküzdöm magam a gyalog a várba - gyönyörű a kilátás a Marosra, Lipovára (meg úgy egyébként mindenfelé körbe) Látszik a megmászott hegyecskék egy része is, sőt a távolból talán vmi Kárpátok-szerű is idekéklik :-) (16-os zoommal már egész jó volt :-)) A várban fent csak magyar hangokat hallani, kb 6-8-an lehetünk fönt. Kellemes kis szél, legalább párologtatja a vizet minden cuccomból... Lefelé találtam egy "rövidebb utat az erdőn keresztül" - és mivel a magasság-különbség adott, természetesen jóval meredekebb volt. A csizma megtette amit tehetett, ennél nehezebb csak síbakancsban lett volna lejönni. Lent végre levetkőztem, zokni, csizma talpbetét ki szellőzni, pólócsere. Kunyeráltam egy flakon vizet, beöltöztem, utolsó "Isten_hozzád-körbenézés" aztán hegyibe'! A lipovai kéttornyú templomot is le akartam fényképelni, de nem találtam normális nézetet közelről, így kimaradt. Jöttem szépen hazafelé. Kamionok is 90-100-zal, szépen beálltam a sorba - legalább takarították az utat előttem a szembejövőktől :-)
Az aradi elkerülőt kihagytam, gondoltam, hogy világlátás céljából átgurulok a városon. Haááát, nem akarok senkit megbántani, így nem is írok róla semmit :-( A felhők miatt kezdett hűlni a levegő, egy nagyobb szabad térnél megálltam pulóvert venni - mire egy idősebb bácsai megszólított és elkezdtünk beszélgetni :-) Ő anno 350-es Jawa-val nyomta... Előkerült az asszonya a lottózóból, én is elkészültem - elköszöntünk, és ki-ki a dolgára. Törpöltem a battonyai irányon, de maradtam a főúton. Nagylakon jó előre jeleztek, hogy román trafi az út mellett - de egyébként is olyan tömött kocsisor volt, hogy nem lehetett gyorsan menni :-) én azért 55-tel mentem a 40-45-re lassult sor mellett... Ismerős benzinkút, határ, pár túrázónak integetés, tűz haza. Makón már szemerkélés, a Shell kútnál sisak-tisztogatás közben elered az eső. Várok kicsit de nem lanyhul - úgyis nyugatról jön, arra kell mennem, beöltözök. Kis gondolat, beugrani Sztívhez - de szerencséjére megúszta :-) Szép nyugodt tempóban hazaértem - egyetlen "helyzet" volt csak- egy jobbos kanyar előtt eszembe jutott, hogy mennyi balaset van a 43-on főleg a romcsi sofőrök miatt, visszalassulok kb 60-ra - kanyarból ki - erre jön szembe egy kamion, mellette (az én sávomban szembe meg előzi egy busz...) motorfék elég volt, vissza tudott menni. Valahogy elég jól megérzem az ilyen helyzeteket - kocsival is sokszor köszönhetem az életünket "ilyesminek"!! Maradjon is meg. (az őrangyal ugye...)
A vége 320 km lett, fogalmam sincs mennyi terep, (30-40 lehetett talán) (Egy Gyöngyös-Mátra aszfalton oda vissza 420-440 +a terep - Bihar bizony sokkal közelebb van... És Mátrában még motorozni se lehet :-(
Én is akarok még sok ilyet!!
Mistral képei






________________________________________________________________________________________
(KT)mSanyi szerint:
Erdély túra Takival!
0. nap Kecskemét-Algyő
Kecskemétről - Petőfiszállásig aszfaltom mentem, majd úgy döntöttem, hogy kipróbálom a gépet csomagokkal, terepen hogyan viselkedik.
Ezért innen Pusztaszerre terepen mentem. Dócig ismét aszfalt, majd Algyőre „toronyiránt” terepen. Mindenesetre megállapítottam, nem megyek a könnyűlovassággal, mivel csomagokkal szőrnyű a motor viselkedése.
1.nap Algyő-Nagy-Bihar csúcs
Algyőről nagyfa felé mentem Nagylakra. Már bánom, mert pocsék volt az út minősége.
Határon gyors ismerkedés, majd indulás a Világosi-várhoz. Innen együtt indult a csapat, szép erdei utakon, majd egy pár km után következett az elválás néhány km erejéig.
Itt elkövettem egy hibát. Takiékkal mentem. :-) (persze nem bántam meg, csak néha szidtam magam). Itt kezdődött ugyan is a szívás.
Először kidőlt fák, majd meredek feljárók, ahol is Gombóc dízel KTM-jét is elvesztettük és felírtuk a hősi halált halt motorosok
listájára :-)! Túlélte, és hazament, mert gondjai támadtak a fékjével.
Szóval feljárok, majd lejárók, de csodaszép helyek. Végül beértünk Lippára, ahol hozzánk csatlakozott Csaba. Innen aszfalton verettünk 10km-ert, majd ismét bevetettük magunkat az offroad gyönyörűségébe. :-) A térkép szerint az alábbi települések közelében jártunk, néhol utakon, néhol ösvényeken, néhol patakmederben. Conop, Vészalja, Pajzs, Keszend, Almás. Itt értünk ki ismét az aszfaltra és egyben hagytuk magunk mögött a Zárándi- hegységet. Gurahontnál ismét terep és egyben a Béli-hegység kezdődött. Nekem ez tetszett a legjobban. Gyönyörű dimbes-dombos zöld táj, víznyelőkkel tarkítva. Sajnos kép nem készült.
De ezt találtam róla:
http://www.welcometoromania.ro/DN76/DN76_Vascau_m.htm
http://speleoteam.rdstm.ro/foto/index.php?id=108vascau&i=0
Carpinet-nél értünk ki a főúrta és Biharkristyórnál elindultunk szállásunk, a Nagy-Bihar felé. Eleinte sima erdei úton, majd egyre kövesebben és végül kiértünk a gerincre. Elénk tárult a panoráma. A csúcs és a felvezető út. Már ekkor látszódott, hogy meredek, de Taki bíztatott minket, hogy Ő bizony utcai gumival feljutott. Neki is lendültünk egyesével, hagyva egymásnak helyet, de senki nem haladt túl messzire. A gyerekfejnyi méretű köveken a kerék csap pörgött, a motor pedig haladt hátrafelé. Taki felért! Hogy csinálta? Senki sem tudja. Mi pedig kínlódtunk. Kezdett sötétedni és úgy döntöttünk, megadjuk magunkat a természetnek és visszafordulunk. Kerestünk egy viszonylag szélvédett helyet és sátrat vertünk. Attila és Ronya viszonylag korán elvonult, Csaba, Viktor és én beszélgettünk, söröztünk és kajáltunk még egy darabig, majd követtük a többiek példáját.
2. nap Nagy-Bihar csúcs közele - Kecskemét
Az éjszaka gyorsan telt. Reggel ködre és szemerkélő esőre ébredtünk, de mire a pakoláshoz értünk már érződött a felkelő nap ereje és néha megláttuk a kék égboltot is.
Siettünk, mert 9-re Mama Utánál kellett lenni. Kb 80km, ezért fél9kor indultunk. Nyugodt tempóban haladtunk le a tegnap megismert úton, én vezettem a társaságot. Kezeim majd leszakadtak a köveken való „rázós” haladástól. Éreztük, hogy nincs meleg, de hogy mennyire hideg is lett akkor éreztük, mikor az aszfaltra értünk.
Gyorsan tankoltunk, majd irány a Vertop-hágó. Tavalyhoz képest örömmel konstatáltam, hogy kijavították a kátyús utat, így élvezetesen döntögettük a gépeket. Fél10re oda is értünk a találkahelyre. Mivel a nehéztüzérség előző nap nem jutott fel a csúcsra, így Csaba, Viktor és én kivételemmel nekiindultak. Mi úgy döntöttünk, inkább élvezzük a nap melegét, és egy-két falatot be is kapunk. Mire végeztünk, vissza is értek a többiek és indultuk Pádis felé. Garda de Susnál tértünk le a műútról és haladtunk fölfele a Szárazőr-völgyön. Casa de Piatra (itt a fűrésztelepnél jobbra fordulva egy nagyon jó ki erdurós úton át lehet menni Ponor Ék felé) után elhaladtunk a Nagy- majd Kis-Kojba barlang szája mellett.(http://www.rejtekhely.ro/modules.php?spgmGal=RH0049&name=News&file=article&sid=49)
Az út vége igen izgalmas a köveken, míg végül egy dombot megmászva a pádisi főúton voltunk. Pádist elhagyva Varasó-ház felé vettünk az irányt és meg sem álltunk a gerincre vezető útig. Itt kisebb-nagyobb esésekkel tarkítva feljutottunk és csodáltuk a panorámát. Majd kellemes tempóban haladtunk Biharfüred felé. Elhagytuk a Horgashavas, majd az Istenek-havasa csúcsot, mellettünk az Áló-völgy a Nagy-Pheaton vízéséssel és a Krokodil-sziklákkal! Csodás látvány volt, ahová gyalogtúrázni még el fogok jönni! Biharfüreden Takit sikerült rábeszélni, hogy irány haza. 14 óra volt és Szeged 270km. Így belényesi tankolás után én vezettem a csapatot Várasfenes érintésével a Fekete-körös völgyén Szalontáig. Itt elbúcsúztunk Csabától és téptünk Békéscsabára.
Innen Ronyával ketten Kecskemétig együtt haladtunk, a többiek Szegedre.
Eset 7re értem haza fáradtan, 870 km-el a seggemben. Fel kellene találni a teleportálást!
Összegezve nagyon jó menet volt, jó emberekkel, gyönyörű izgalmas helyekkel, kiváló tervezéssel-szervezéssel!!!
Köszi Taki!
Csak így tovább!
Mikor lesz a következő?
:-)
Ui: a KTM-em NEM KELLETT SZERELNI!!!!!!!
:-))))))
Taki szerint (1. nap)
Na, akkor az archivum kevéért...
Ennek a túrának a meghírdetését még az évelején hírtelenfelindulásból követtem el. Az alapelgondolásom az volt, hogy motorozzunk egy jót két-három nap alatt Erdélyben. Ahogy közeledett az indulás ideje egyre jobban kezdett testet ölteni a konkrét útvonal és egyre jobban éreztük, hogy elég nagy kihívás elé fogjuk állítani a résztvevőket... A bejárások alatt egyértelművé vált, hogy legalább két csapatra kell osztani a jelentkezőket - egy kicsit lájtosabb nyomvonalat a nehéztüzérségnek és egy kicsit hárdosabbat a könnyűlovasságnak...
Azt hiszem, hogy teljes lett volna a túra kudarca, ha az ötletemet nem karoják fel a makói Transalposok lelkes képviselői. Akik Regál vezetésével aktívan résztvettek már a bejárásba és a lebonyolításba is... Így utólag is hadd köszönjem meg nekik a példaértékű kitartásukat és a lelkesedésüket.
Na, nem húzom tovább fényezve magunkat az útvonal bejárása közbeni akadályok leküzdésével, maradjunk annyiba, hogy 5-ször futottunk neki különböző motorokkal, különböző társaságokkal, de egyszer sem sikerült még az első napi nyomvonal teljes feltérképezése sem.... 
Ellenben a végére már hatalmas káoszt tudtunk alkotni a meglévő trackek elemezgetése közben...
A start előtt még egyszer összeültünk Regallal konkrétizálni a leendő nyomvonalat, de Regál azt mondta, hogy vakon megbízik a bejárási trackekbe, itt hagyta a gps-ét, hogy másoljam rá, hogy merre menjenek és majd ők megpróbálnak arra menni... A kis naív... 
Még szerencse, hogy nagyobb felbontásban végig beszéltük a menekülési útvonalakat és a rövidítési (akarom mondani hosszabbítási) lehetőségeket...( - mondjuk a bejárások alkalmával ezek fellelésében már mindkettőnknek nagy tapasztalata volt...)
Sajnos a túra idejére megjósolt igen esős idő a jelentkezők egyrészét kapásból meghátrásra bírta... De így legalább azok akik végül eljöttek, komolyan is gondolták.
Résztvevők:
Nehéz tüzérség:
1. Regal (Honda TA650)
2. Kukafoto(Honda TA650)
3. Ales (Yamaha XT 600z)
4. Mistral (Yamaha XTZ660)
5. Danyila (Honda TA650)
Könnyű lovasság:
1. Taki (Suzuki Drz400e)
2. Gombóc (KTM)
3. BakViktor (Honda XR650)
4. Ronya (Honda XR400)
5. Lipkala (Yamaha WR250)
6. KTmSanyi (KTM LC4 640)
7. Ocs (Suzuki Dr250)
Az indulók lelkesedését hűen tükrözi, hogy a banda jelentős része már a starthelyére is hatalmas távolságot tett meg (pl. BakkViktor már pénteken lejött a fővárosból terepen Szegedre, Ales Mátészalkáról érkezett Mistrálékhoz éjszakára... stb.)
Szombat reggel én is izibe pattantam a drz nyergébe, mivel már tegnap este felcuccoltam a motort, így nem kellett sokat vacilálnom vele - irány az elsődleges rajt helye: a szegedi korcsolyapályával szembeni Shell kút. Itt már várt rám Ronya, aki a frissen vásárolt XR400-at ezen a túrán akarta megismerni... És Danyila is befutott már a Transalppal Csongrádról. Megegyeztünk, hogy lassacskán indulhatnánk is - csak a kiírás miatt vártunk még 5 percet, hogy nehogy olyas valakit felejtsünk ott, aki komolyan vette a 7 órás indulást... 7 előtt 2 perccel be is állított még BakkViktor (XR650) és Lipkala (WR250). Viktor izibe kihasználta a lehetőséget, hogy megítassa a mindig szomjas hondát és jelezte, hogy sajnos karbit is kell tisztítania, mert ha átrakja tartalékra, akkor valahogy darabos lesz a moci... Szerencsére nagy rutinra tett már szert ebbe - így 7-kor tényleg el tudtunk indulni...
Indulás előtt még gyorsan közöltem, hogy irány Makó-Nagylak... hátha elveszítünk valakit... Pár százméter útán láttam, hogy mintha a TA hiányozna a tükrömből.... de hát országúton majd utolér alapon nem nagyon izgattam magamat. Mint később kiderült indítási problémák adótak, amit végül egy slusszkulcs kivesz-berak módszerrel orvosolt... (pedig ez nem is Microsoft termék).
Az újszegedi uszoda előtt már indulásra készen várt ránk Mistral (xtz660) és Ales (tenere xt600z).
Szeretem azt, ha indulásnál minden így klappol... útálok várni... eddig minden nagyon bíztató volt
, mindenki időbe és (ami talán még ennél is fontosabb) indulásra készen jelent meg a megbeszélt találkozó pontokban. Még a felettünk elhúzó eső felhők haladási iránya is sejtette, hogy ha nagy mázlink van, akkor megúszuk az egészet - végig tőlünk kicsit északabbra fognak maradni... ha mázlink lesz... és ha... és talán... vagy esetleg... Alig lassítottunk - irány Nagylak.
Makón mellénk csapódott még Pap Zoli, a teneré tulajdonosok klubjának oszlopos tagja, és jelenlétével emelte a túra színvonalát egészan a határig...
A határátkelés simán és gyorsan zajlott. Megbeszélés szerint, az első benzinkútnál megálltunk, már itt várt ránk a nehéztüzérség képviselői. Tankolás és beszélgetés után pontban 8:30-kor indultunk tovább.
Az országúton nem nagyon erőltettem a tempót - GPS szerint szinte végig betartottam a sebesség határokat, ahol nem - ott is max. 10%-al léptük át... Mindenesetre a szinte 0 szélvédelemmel bíró, nyitott endurókon így is elég erős menetszéllel kellett megküzdeni, a szélzajról már nem is beszélnék...
Teljesen tervszerint érkeztünk meg Siriára, ahol legnagyobb döbbenetünkre nem volt benzin a benzinkúton... Na, ennyit a tervezésről és az ütemtervről. Nagylaktól kb. 70-75km-t jöhettünk, a kisebb tankkal bíró szöcskék jelezték, hogy még garantált 50 és maximum 80km-re elgendő benzinnel bírnak... Na, sokat nincs ezen mit gondolkodni... Gyerünk fel a várhoz, majd ott reggelizés közben megvitatjuk a dolgokat. Izibe a nyeregbe pattantam és már húztuk is a csíkot. Az eddig tanusított gyors elindulásaimmal próbáltam rászoktatni a bandát a fegyelmezett, nem tökölős startra - egész hamar megszokták, bár lehet, hogy magukban teljesen másképpen fogalmaztak volna...
(Ez kb. azt jelentette, hogy aki nem indult el "normálisan", azt simán ott hagytam... Mondjuk persze mindezt tettem annak tudatában, hogy Regal majd felhozza a végét...)
Felérve gyorsan haraptunk pár falatott, megcsodáltuk a kilátást és félősen szemléltük a pár kilométerrel északabra vonuló igen sötét felhőket.... A benzin problémára végül azt találtuk ki, hogy az eredeti tervek között is szereplő egyik lájtosabb nyomvonalat (kisebb kitérőkkel megfűszerezve) fogjuk lekövetni Lipováig, ahol van egy pár nagyobb benzinkút is. Közben kaptam egy SMS-t Csabától, akinek elvileg Világoson a kútnál kellett volna várnia ránk, hogy késik minimum 25 percet... Válaszoltam, hogy akkor már inkább Lipova. Kicsit 10 után indultunk tovább.
Egészen jó tempóban haladtunk, nagyon kafa kis ösvényeken... Így értük el az első olyan kereszteződéshez, ahol a könnyűlovasság és a nehéztüzérség érzékeny búcsút vett egymástól és ki-ki a neki szánt nyomvonalat kezdte el követni... A kereszteződésben meglepődve vettem észre, hogy Danyila a transalppal végig a szöcskék nyomába volt.
Na, nehéztüzérség előre, könnyűlovasság balra le az erdőbe... Kellemesen kanyargós túrista út, kellemes emelkedőkkel, lejtőkkel, élvezetesen lehült időben, a fülünk mellett halkan süvítő menetszéllel és a 4T-k lélekemelő dörmögésével... Szuper.
Aztán megtaláltuk az első nagyobb akadályt is, egy elég magasan kidőlt fa keresztbe az úton... Alig volt időm konstatálni, hogy sikeresen felültettem rá a DRZ-t és Lipkala már is ott volt letolni róla... és szépen ugyanígy a többi motort is "átsegítettük". Egészen ügyesen dolgozott a csapat, nem lesz itt semmi gond - igaz, hogy nem összeszokott banda, de a kellő csapatszellem mindenkiben ott dolgozott.
Szinte észre sem vettük és már is a kaszolyai táborházaknál voltunk. A kis kitérőnknek ezek után következett az a része, amelyből még kb. 500m-t egyszer sem sikerül legurulni, mert a bejárások alatt akkora sár volt, hogy nem tudtam megmászni az út végén lévő meredélyeket... Mindenesetre itthon térképekkel és a googlemaps-szel sacperkábé leterveztem egy lehetséges összekötőt. Persze mondanom sem kellett, hogy az íróasztal mögül nem látja az ember a hegyoldalban kanyargó útra dölt fákat, amiket kikerülni képtelenség, a motort átemelni rajtuk még csak-csak, de a túra legelején kár lenne teljesen kiütni magunkat... Így inkább más alternatíva után néztünk.
A GPS szerint kb. 300 m választott már csak el a nagymotorok nyomvonalától, amikor ismét egy patak mederbe végződött a próbálkozásunk, de jobbra volt egy meredek feljáró, amelynek a fekvése nagyon csábítóan, jó irányt sejtettet. Gondolkodás nélkül küldtük neki a gépeket, meglepően könnyedén jutottunk fel a hegyoldalba - hiába, száraz időben van rendes tapadás... Sajnos ez a kis feljáró zsákutcának bizonyult, egyre jobban belebonyoldódtunk az előttünk álló erdőbe. Már csak kb. száz méter hiányzott, amikor valaki jelezte, hogy gondok vannak hátrébb. Visszafordultam és Lipkala kiséretében elindultunk fellelni a megtorpanás okát... Egészen hosszan kellett mennünk, a meredély kicsit lájtosabb részén ott állt Sanyi, a KTM-mel, aki nem azért állt meg mert nem tudott volna tovább menni, hanem azért mert úgy ítélte meg, hogy innen már könnyedén el fog tudni indulni és bevárja mögötte jövő Gombócot, aki úgy eltünt mint szürke szamár a ködbe... (Amúgy említettem már, hogy Gomboc Nagylakon a román oldalon tankolt, de nem boldogult a román feliratokkal és kb. 6liter dieselt töltött a KTM túra tankjába? Persze ezt nem vettük észre, csak az első esésnél tünt fel, hogy miért füstől olyan büdös dieselt a mocija... amúgy nem volt vele semmi gond...)
Na, a lényeg: Gomboc elveszett... Sanyi aladtunk hallani vélte a KTM hangját - utána indultam felleni... Legurulva láttam, hogy a túloldalt is van egy feljáró - megnéztem azt is... Semmi nyom... Vissza... És ekkor vettem észre, hogy az előttünk kanyarodó patakmeder jobb oldalában van egy keréknyom - ez lesz az! Egyszerűen nem kanyarodott fel a feljárón, simán tovább ment a járhatatlannak vélt patakban. Indultam utána, elég ütős volt a patak, egyre több kővel, fával... szépen haldtam, de egy idő után nem láttam már magam előtt motor nyomot. Lehet, hogy amíg én a másik feljárón küzdöttem, ő visszafordult és így elkerültük egymást?? Megfordítom a drz-t... vissza. De már annyi a nyom, hogy semmit nem tudok kiolvasni belőle. Felmegyek Sanyihoz - Gomboc nem járt arra. Ott ül mellette Lipkala is, aki nagyon fájlaja a lábát, mert visszafordulás után egy kereszbedölt fát ugrava rádölt a bokájára a kis WR. Remélem, hogy nem tört el. Járni alig tud, de motorozni szeretne.

Na, mindegy - Gombóc már nagy gyerek, a tankja is túra és ha nem tudja, hogy eltévedés esetén elsődleges dolog lenne a helyben maradás, akkor nem fogunk egésznap utána koricálni... Visszamegyünk a többiekhez, és újra belevágunk az erdőbe. Kb. 10 méter után ott kígyózik előttünk egy nagyon szépen kitaposott erde út, amely épp a nagymotoros nyomvonal felé tart... Kiérve rá, megállunk - kicsit várunk rájuk és közben hallgatjuk Gombóc motorjának hol erről, hol arról feltőrő hangját... amíg várakozunk, adok még egy esélyt Gombócnak és a hang után vetem magam... kb. 10 perc alatt úgy döntök, hogy ez reménytelen. Folyamatosan járatja a motort, ha legalább megállna, akkor lenne esélyünk kommunikálni... a hegyek között össze-vissza verődnek a hangok, de úgy hallani, hogy folyamatosan halad, reméljük hogy nagy baja nem lesz és max. 10 km-re van az aszfalt, gps-e van. Csak boldogul.
Nem várunk tovább a nagyokra - elvileg ők jöttek a rövidebbik úton... mondjuk emlékeim szerint nyomvájúval megtűzdelve, de azért alapvetően használhatónak rémlik... Irány Lipova.
Most már túl sok akadály nem lehet előttünk - hiszen az a nagymotoros nyomvonal... - megkönnyebűlve, gyorsan haladunk. Egészen az első komolyabb lejtőig, amely közepébe mély hasítékot vájt a lezúduló víz... Két oldalt egy-egy alig párszor 10 cm-es patkával, amik természetesen a hasíték felé lejtenek... Óvatosan ereszkedünk lefelé, és közben egyfolytában azon gondolkodom, hogy vajon hogyan fognak itt lemenni a nagy motorok...? Hát könnyedén - a gravitáció velük lesz...
Sanyi megerősiti a kétségeimet, azt mondta majd össze- meg visszakakkantotta magát, mire leért... (úgy hallodtam, hogy a nagy vasak már jóval ezen szakasz előtt letértek a jelzett útról egy kellemesebbnek tűnőre, így ez csapatépítő és motorromboló szakasz kimaradt az életükből... aszem... de volt helyette ezer másik)
Na, mindegy - kihívás nélkül unalmas lenne az út...
Innen már kifejezetten egyszerű, már-már aszfaltút vezetett egészen a dévai útig. Megkerestük a benzinkutat, tankoltunk és közben megcsörgettem Csabát, hogy vajon hol van... Csaba mondta, hogy benzinkúton (szétnézek - itt nincs...) és vele van az egyik elhagyott társunk is... mikor érünk oda? Na, szépek vagyunk... A másik kúton vagyunk mondom neki, jöjjön át...
Kb. 5 perc múlva csörög - átért, de ott se vagyunk....
Na, neeee - ezen a Lipován ilyen nagy az egy főre jutó kutak száma??
Megegyeztünk, hogy akkor a várnál (Milyen várnál? - kérdi Csaba kétségbe esve... Kérdezz meg egy helybelit...) találkozunk, abból tuti, hogy csak egy van...
Alig indultunk el, a honda darabossága emlékeztette Viktort, hogy az előbb biztos tartalékra tette... A vár árnyékába karbit tisztítunk... valami hihetetlen tempóba képes már erre Viktor... indulhatna valami tehetség kutató versenyen is ezzel...
Csaba begurul a kis DR250-nel. Örülünk neki, azért csak jobb egy románul is tudó emberrel motorozni - na, meg hát amúgy is ezer éve nem találkoztunk már... Mondjuk semmit nem változott...
Gombóc nem jött vele, mert a kis magánakciója alkalmából sikerült a hátsó fékjét teljesen tönkretennie - így ő hazafelé vette az irányt.
A következő szakaszra úgy emléxem, hogy kifejezetten unalmas, kényelmes, monoton... Megyünk. Unalmas, kényelmes, monton... már épp kezdem sajnálni Csabát, hogy mekkorát fog bennünk csalódni, ha beleélve magát ebbe a pár lájtos kilométerbe, azt a következtetés vonná le, hogy ilyen lesz az egész... 
Aztán az egyik kanyar után, egy meredély feljáró és máris kiértünk az erdőbe, előttünk hatalmas, füves hegyoldalak terülnek el, szemet gyönyörködtetően zöldbe öltöztetve azt... A rét előtt még egy kis eredei ház udvarát kettévágva vitt az útunk. Az ott serénykedő emberek épp a körbálás kaszált fű pakolásával voltak elfoglalva, alig tudtunk elmenni az útra ledöntött bálák mellett... közben megcsodálhattunk egy helybeli gyöngyvirágot is....
Az egyik nyitott hegytetőn megálltunk gyönyörködni, lábat kinyújtani, képeket készíteni és megcsodálni, hogy vajon a társak arcán is ott van az a bamba vigyor, amit az előttünk elterülő természeti jelenségek látványa vésett... Ott volt... De mire ezt bárki észrevehette volna, mi már nem.
A faszállítók által jól letaposott, poros úton prosztunk tovább, kifejezetten jól haladtunk... Már-már attól kezdtem félni, hogy túl korán fugunk az éjszaki szállás helyre érni... Hiszen még délután 3 óra sincs és már csak 30 km-re voltunk a következő benzinkúttól, ahonnan már csak 71 km a Nagy Bihar.
Igy aztán elővettem a Bocival bejárt tényleg hárdosabb track-et és a hátralévő 30 km-t azok alapján nyomtuk le... Hát nem tudom, hogy kell-e ezt valakinek magyarázni... Bocival nem nagyon szoktunk utakon menni... és ha két út van, akkor mindig a nehezebben...
Volt itt minden, sarazás módjával, kisebb erdőírtás, kisebb feljáró, lejáró... kicsi ebből is, kicsi abból is... kicsit néha elesünk, ha kedvünk úgy szottyan felkelünk... állunk, várunk, járunk... Megvárjuk, hogy Vikor életet rugdaljon a nagy XR-be... közben többször megesküszik magába, hogy újra utána néz, hogyan lehet ár önindítót szerelni - persze csak aksi nélkülit, mert az is plussz teher lenne...
Férfiasan vesszük az akadályokat. És épp időben árünk ki Almásra, ahonnan aszfalton gurljuk le a hátralévő 8 km-t a kútig.
Itt már én is tankolok, mert nem emléxem, hogy hol lesz a következő lehetőség - legalább nálam legyen tartalék alapon. Nagylaktól idáig kb. 9,8litert evett a drz... majd megnézem gps-be a távot is (a túratank van fent, abba max. 16 liter fér bele).
Gurahontot egy nagyon lájtos, murvás úton hagyjuk el... az előző szakaszok után jól esik ez az odafigyelést nem igazán igénylő "száguldás"... Mondjuk a viszonylag nagy forgalomnak köszöhetően ez egyáltalán nem így van. Mert már eddig is megfigyelhető volt, hogy ezek a murvás, gyorsforgalmi utak pont olyan szélesek, hogy egy jól megrakott faszállító terhergép pont széltől-szélig kitölti... Azokból meg teljesen meglepetés szerűen szokott egy-egy eléd bukkani a következő kanyarba... így aztán viszonylag biztonságos tempót vagyok kénytelen megválasztani, mert nem szándékozom felkenődni a Kamaz elejére légypiszokként... Néha még így is összerebbek, amikor elképesztően ügyesen kitérve a váratlanul rámtörő szörny elől nem jelenik meg azonnal a tükrömben a mögöttem jövő fényszorója - csak nem mosódott fel?? Akkora port kavarok, hogy még azon sem csodálkoznék...
Na, a lényeg: az összes szembe, vagy épp irányba vánszorgó forgalmi akadályt szerencsésen megunk mögé tudtuk.
Eddig párhuzamosan haladutnuk a Belényesi úttal, most merőlegesen próblunk meg áttörni a köztünk és az aszfaltcsík között feszülő hegyvonulaton, hogy aztán megtegyük a főúttól a Biharig tartó kb. 22 km-es utolsó szakaszt. A hegyfonulaton való áttörés alkalmával átváguk a túra egyik talán legszebb részén, hatalmas víznyelők partján motorzunk, isteni mezőkön kanyargó utakon. A sok gödör, meredély miatt elég kacskaringós az út, sokszor és hírtelen változik az irány és a magasság is... Elég lassan haladunk, amit viktor egy újabb 10 perces indítási kisérlettel tesz emlékezetesebbé... Aztán csak elérjük az főutat. 4 km-t megyünk rajta visszafelé és épp egy bolttal szembe térnénk le róla. Itt egy gyors bevásárlással töltjük fel, az amúgy kimerülőfélben lévő készleteinket. Kicsit túl vagyunk már 7 órán, sietni kell, mert 8-kor már semmit nem fogunk látni.
A csapat lelkes, elhiszik, hogy az előttünk álló út lájtos és csak a legvége lesz egy kicsit ütős... vagyis egy kicsit nagyon, kurvára és jó lenne ha világosba érnék oda. Gyorsan felfogatjuk a beszerzett dolgokat és már húzzuk is a gázt... Jól haladunk, de nem kapkodunk... határozott szerpentinen megyünk felfelé, megbírkozunk a meredélyekkek, a kiálló sziklákkal és még akkor is a vállunkat verjük, amikor szemből jegy sokoda oktávia jön ugyan azon az úton... vazze...
Az edei szakaszok csak nem akarnak végetérni... egyre gyorsabb tempót diktálok, persze erre nem vevő a banda... le-lemaradozik. A tölgyes csak nagy sokára váltja fel a fenyő erdő... bennem ekkora már az "eltévedtünk" mardosó angyala kezdett testet ölteni... - de aztán csak törpülnek a fák és igen, végre kiérünk az erdős részből, elérjük azt a magasságot, ahol már a cserje az úr. És megjelenik elöttünk a Bihar, tetején ott tornyosul az antennatorony. Megállunk.
Szinte hallani lehet a leeső állak földet érését, amikor tudatosul a bandába, hogy igen - azon a meredélyen kell felmennünk... Megnyugtatom őket, hogy közelebbről nem is olyan meredek, csak a legvége lesz nagyon ütős. Lendületet neki és menni fog!
Jó példával járok elő - meg küldöm a drz-t. Viktor és Ronya, Lipkala, Sanyi és Csaba kétségek között, de elindulnak... Bennem is dolgozik még az előző bejárás rázós élménye. Akkor az utcai gumival szerelt motor kellemetlenül pattogott jobbra balra, alig tudtam feljutni... Na, majd most a krossz gumival... Visszakapcsolok kettesbe, hogy elgyen ugrási tartalékom, sajnos mire idáig eljutok már tehetem is vissza egyesbe, mert elfogyott az 50 paci kettesbe... Egyesbe viszont nincs meg az a lendület, ami ahhoz kellene, hogy a hátsókerék alól kipörgő sziklák által nyújtott tapadási hiányt valahogy pótolja... Kénytelen vagyok megállni, újra gondolni a nyomvonalat. Viktor ott csörtet a nyomoba, de ő is megáll.
Hát ez elég csúfosra sikerült. Alig haladtunk 50 m-t... szinte még el sem kezdődött a meredekebb rész és mi már is állunk... Hogy a ló pilába lehet ez??? Megigazítom a motor elejét - irányba rakom, kicsit elgondolkodom, hogy lehet, hogy jobb lenne újra kezdeni, de ezek a galád dinnyényi kövek úgy dobálják a motort jobbra-balra, hogy nincs túl sok kedvem ezt az 50m-t sem újra csinálni...
Megpróbálok ügyes lenni és inkább innen lendületet venni. Nagy gáz óvatos kuplung. Kipörög - semmi haladás. Na, még egyszer - terhelve, de vigyázva, hogy el ne szálljon az egész - csak megindulunk. Lóg a lábam... nem szerencsés. Próbálom a lábtartóra erőlteni, de nem megy - a következő kő akkorát dob a mocin, hogy örülök, hogy élek... és lobogok... pattogok jobbra-balra. Aztán csak megállok, mert ha nem akkor taknyolás. Nem túl szerencsés helyen, innen képtelenség elindulni. Alig tudom megtartani a motort vagyis, úgyis mondhatnám, hogy a fékekkel önnmagukkal nem tudom megtarani, ha nem pörög a hátsó kerék, akkor csúszok visszafelé - nagyon szar érzés. Leszálok és megpróbálok lökdösva haladni kicsit fentebb, úgy látom, hogy kb. 50 cm kellen, hogy nyugisabb helyre tegyem a hátulját.... Nehezen, de sikerül. Felülök, nagy gáz - uzsgyi. Haladok, repülök kőről-kőre, nagyon keskenynek érzem az útat. Aztán valahogy csak eldölök, pedig végig nagyon vigyáztam . 
Nem ütöm meg magam. Alig tudom felállítani a motort, de sietek - hiszen nem régen tankoltam, tuti, hogy orrán-száján folyik... Kicsit bugyorog a hűtőtúlfolyó... ilyen sem volt már évek óta... Megnézem kb. félig nyomta a túlfolyót vízzel..., akkor pihenjünk.
Közben rohamosan sötétedik. Alattam nagyon mélyen látom csak a fiúk küzdelmét... és közelednek... Na, menni fog ez... valamit kieszeltek. Szépen határozottan haladnak, ha jól látom ketten szinte egymás mellett.... Hogy a fenébe tudnak ezek ilyan lassan, de folyamatosan haladni??? Kicsit közelebb érve látom, hogy vazze... ez egy terepjáró!! És pont az út közepén állok.
Megragadom a motort, próbálom a szélére vonszolni - sietek. Épp addigra sikerül amikorra, odaér mellém az első bőgő kocsi (még kettő követi). Egyes felezőbe haladnak, szinte felszánják a kőtengert... minden követ megmozdul, amin átmegy a széles kerék... Lehet, hogy nem ez az első útjuk ma felfelé?? Lehet, hogy emiatt nem tudok fogás találni?? Na, mindegy - már az csoda, hogy oda feltudnak menni autóval - én tuti, hogy nem merném neki küldeni egyik kocsimat sem. Le a kalappal a bátorságuk előtt. Kár, hogy nem vettem elő a kamerát...
Közben egyre sötétebb lesz... De minden rosszban van valami jó: ahogy oldalra rángattam a motort, sikerült egy olyan helyre vinnem, ahol egy 2m-es szakaszon nem dinnyényi, csak öklömnyi kövek voltak. Felülök, indítok - és lendület. Egész hosszan tudom húzni a gázt, haladunk... szuper. Így, hogy alig látok már sokkal jobb az egész... Felérek a csúcsra, megállok a terpjárók mellett. Megtapsolnak... Németek... hát ebből nem lesz beszélgetés. 
Aztán előkerül két tört magyarsággal beszél ember is, kérdezik, hogy kell-e valami segítség... biztos nagyon ocsmányul nézhettem ki... 
Megköszönöm, aztán a motort fent hagyva gyalog indulok el lefelé segíteni a többieknek... Nagyon-nagyon sokat kellett lefelé mennem, hogy megtaláljam az 'út' melletti susnyásban Viktor motorjával küzdő társaságot, ők mindent kipróbáltak. Most, hogy gyalog is megtettem a távot és már teljesen besötétedett megerősítem bennük, hogy ma már nem fogunk tudni felmenni... Majd holnap világosba... Bár Lipkala bedurrant lábával én még akkor sem vállalnám... De nekik jobb 5letük van: visszamennek az aszfaltra és megkerülik a hegyet, és szemből jönnek fel... De ilyen sötétben kockázatos a leút is. Így abba maradunk, hogy az éjszakát ott töltik, én meg megkeresem az elvileg a hegytetőn sátorozó nagyokat. És majd holnap reggel inkább randizzunk 9-kor Mama Uta-n.
Elindulok felfelé, nagyon meredek, fárasztó... kétszer esek pofára a kigördülő szikláktól... Iszonyatosan fúj a szél, kénytelne vagyok felvenni a bukót, mert lefagy a fejem... Majd egy óráig tartott a fel és a leút gyalog. Fent a teljesen kihült drz csak szívatóval indul. Felmegyek a csúcsra, sehol senki... Biztos átmentek a szembelévőre, ahol Regállal már éjszakáztunk régebben. Tavaly azon az úton törtem el a lapockám és 5 bordám, nem akarok feleslegesen kockáztatni. Megcsörgetem Regált - de nem kapcsolható... Neki vágok. A két csúcs között az összeköt csak egy halovány csapás, hogy fogom itt megtalálni?? Közben leszáll a szokásos esti bihari köd... alig látni10 m-t... Letérek a főútról csapást keresni. Nem lelem. Nem kockáztatok tovább inkább visszamegyek, de ahogy próbálok megfordulni ráakadok a csapásra... sinen vagyok. Ripsz-ropsz ott vagyok a kopasz szikla arnyékába - sehol senki.
Maradok. Én már nem fogok itt többet koricálni a sötétbe. Leszedem a csomagot. Kurva hideg szél fúj, kénytelne vagyok a legéberedő kezemre visszahúzni a kesztyűt... csak lassan haladok a pakolással. Azok a fránya csomók....
Sátorállítás. Szélben.. sötétben... a fejlápát nem tudom felrakni, mert lecsúszik a sisakról... sisaknélkül szétfagy az előző meredély mászásától szarrá izzadt fejem. A sátor áll, de a szél kiakarja tépni a kezemből... Gumipókkal hozzákötöm a motorhoz, legalább együtt repüljünk... Be kúszom, kizárom a szelet - már is sokkal jobb. Összevissza pattog az egész szerkezet. Próblom a nehezbb tárgyakkal belüről rögzíteni a sátra. Az egyik sarokba a bukó, a legkritikusabba a szerszámkészlet, a csízmák, a tartaék víz... stb. Nagyon hideg és zajos éjszaka elénézünk, de legalább át tudok öltözni a száraz váltás ruhába ...
tovább is van, mondjam még?
Taki videója
Taki képei
A képeket egyesével, de jobb minőségben innen tudod leszedni: klikk.
__________________________________________________________________________________________
Ronya képei:
__________________________________________________________________________________________
Danyila szerint:
Ez a cikk annyira hosszú lett, hogy Danyila élménybeszámolóját már csak külső hivatkozásként tudtam felrakni... Ide klikk!
Zergetúra a NAGY BIHARON 2010.08.28-29.
Ezt a túrát most nem én szerveztem. Örökös társam és barátom Józsi keze van a dologban. A kiírásban az alábbi fontosabb tudnivalókat közölték:
2 napos, 90 százalékbanban tereptúra. Étkezés hozott vagy "fellelt" forrásból. Tisztálkodási lehetőség nincs. Lehetett sejteni, hogy a túra lakott területet nem nagyon fog érinteni.
Danyila képei:
































































































__________________________________________________________________________________________
Kuka videója: