3. HCC Országszelés keresztbe (Vertical Ride Across Hungary),2010-07-31
Lipkala szerint:
2010.07.27. Péntek. Délután négykor indultam Mélykútra a szüleimhez, mert úgy gondoltam, hogy reggel a Mélykút Röszke 58 km-es távját kényelmesen meg tudom tenni a 6 órai találkozóig. Egész héten néztem az időjárás előrejelzést, de sajnos semmi jót nem igértek, már ami a a motorozást illeti. Most az egyszer igazuk is lett, Kisköröstöl Jánoshalmáig elég rendesen esett. Na, ha holnap is így esik akkor jól megszívjuk, gondoltam magamban. Épp elég volt májusban amikor a moped rally nyomvonalán mentünk. Végre hazaértem, próbáltam aludni, de egész éjjel zivatar jelenség volt, dörgött, villámlott, stb. Így reggel fáradtan, de elszántan ébredtem.
2010.07.29. Szombat. A nagy nap!
Hajnali negyed öt. Kinézek az ablakon, szerencsére nem esik, de Szeged irányába igen fekete felhőket látok, ezért beöltöztem az esőruhába.
Elindulok. Szép nyugiban gurultam, egyszer ránéztem a motorom órájára, hoppá, késésben vagyok. Rákapcsoltam, így időben odaértem a megbeszélt röszkei templomhoz, ránéztem az órájára, basszus, korán jöttem. A motorom órája sietett vagy negyed órát. Várakoztam, meg kicsomagoltam magam az esőruhából.
Végre megjött Taki is. Én még elmentem tankolni, utána kimentünk valamilyen töltésre, ahol Gombóc várt minket. Itt derült ki számomra, hogy csak hárman leszünk.
Indulás!
Taki elöl, én középen, Gombóc hátul. Néhány kilóméter után Gombóc eltünt a tükrömből. Visszamentem, de nem találtam sehol. Csörög a telefonom, Taki keresett, hogy hol vagyok, mondtam hogy keresem Gombócot, ők meg engem keresnek. Ezután megegyeztünk, hogy ha Gombóc lemarad, akkor nem fogjuk bevárni, mert Takinak sietni kell, egyébként meg nála is volt GPS. Majdnem egy órát elvesztegettünk ezzel a kis közjátékkal.
Most már tényleg indulás!
Takival elég jó tempósan haladtunk, de tankolnia kellett. Itt még utolért bennünket Gombóc is. 11 órára értünk Taki szüleihez. Itt levesként kaptunk egy jó nagy adag spagettit, a főételhez már hozzá sem tudtunk fogni, mert jóllaktunk. 12-kor indultunk tovább, ekkor ért oda Gombóc is a KTM-mel. Intettünk neki és már húztunk is tovább.
Erre már Taki sem emlékezetből irányított, elég sokszor kellett a GPS-t nézegetni.Elég sokat tekeregtünk mire az M3-ast át tudtuk lépni, talán négy vagy öt óra lehetett. Itt már az időérzékem kezdte felmondani a szolgálatot, valamint a fáradság jelei is mutatkoztak. Pedig az igazi csak ezután jött.
Jöttek a dombos, hegyes részek.Taki csak ment fáradhatatlanul a Pamperával, én egyre sűrűbben le-le maradoztam. A hegyeken az erdei utak iszonyúak voltak. Ha az ember az út elején nem tudott a bakhátra felmenni, vagy menet közben lecsúszott, akkor a keréknyomban kellett araszolni. A motor és a csizma is felszedett kb 20-30 kiló jó ragadós agyagot, ez szintén lassította a haladást. Néhányszor megpróbáltam kicibálni a motort a nyomból, de csak azt értem el vele, hogy minden erőm elfogyott, elment az idő vele, a motor meg ott maradt ahol volt. Vészesen fogyott az idő, sietni kellett volna, hogy sötétedés előtt teljesítsük a próbát. Erőm teljesen 0-ra redukálódott. Taki meg csak ment mint akit zsinóron húznak. Egyszer egy vizes átkelésnél gondoltam felfrissítem magam, megmerültem, illetve a motorról lerepülve egy fekvőtámaszt próbáltam végrehajtani a pocsolya fenekén. Hát nem frissültem fel. Taki segített felállítani a motorom, mert egyedül megmozdítani sem bírtam, ugyanis a kereke volt a legmagasabb pontja, én meg lenn álltam térdig a pocsolyában.
A legnagyobb baj az volt, hogy ebben a nyálkás agyagban még kő sem volt, amibe talán a motoromon lévő enduro gumi egy kicsit kapaszkodhatott volna, igy csak forgott forgott, de nem haladtunk.
Talán már este fél nyolc is lehetett amikor még 18 km volt hátra. Úgy döntöttünk, hogy ezt már műúton tesszük meg.
8 óra. Megérkeztünk!!!
Hát mit mondjak, hulla voltam , de egyben büszke is voltam magunkra, hogy megcsináltuk.
Innen még hazagurultam Érdre, kb 11-kor meg is érkeztem.
A fenti túra tapasztalatai alapján is a következőket javaslom azoknak, akik esetleg hasonló megpróbáltatásra adják a fejüket:
Nagyon fontos az erőnlét, a terepnek megfelelő gumi, jó és könnyű motor. Persze aki tud motorozni, annak ezek nem fontosak.
A kis WR250R nagyon jól bírta a gyűrődést, pedig kapott rendesen. Azt hiszem, hogy egyhamar nem fogom kinőni.
Szombati nap kb 585 km-t mentem vele, ebből kb 418 km terep.
Végül szeretném megköszönni Takinak , hogy ilyen türelmes volt velem és nem hagyott ott az erdő közepén.
Köszi Taki!
Üdv: Lipkala
Taki szerint
Az idei országszelőre különböző valós problémák miatt csak 3-an tudtunk elindulni... Lipkala (wr250), Gombóc (KTM 620 LC) és jó magam (pampera 280). Mivel nekem alapvetően nem az országszelés volt a fő célom, hanem az, hogy időben odaérjek a másnap reggel 7-kor induló Gas-gas kalandtúra rajtjához ezért már indulás előtt is tisztáztuk a részrvevőkkel, hogy ha lehet, akkor ne számítsanak az én toleranciámra - haladni szeretnék... Persze tudom, hogy a kis pamperával nem nagyon lehet haladni ezért azt terveztem, hogy közepes tempó és iszonyatosan kevés pihenő...
Reggel normálisan indultunk - bár a viharfelhők nem túl sok jóval kecsegtettek... Sajnos Gombócot nagyon hamar elveszítettük, de aztán csak újra összeálltunk... A tervezett nyomvonaltól elég keményen eltértem leginkább a felhők kerülgetése és a kevésbé kalandos nyomok felkutatása végett... Talán épp ennek volt köszönhető, hogy már 11 óra előtt begurultunk a szüleim tanyájára, ahol még csak híre sem volt a beigért ebédnek... - azt mondták, hogy nem reggelire számítottak és, hogy eddig mindig 1 óra után értünk oda... És alaposabban végig gondolva tényleg legjobb esetben is 4 óra hosszági szokott tartani ez az út (217 km!!) - és lehet, hogy még sem jöttünk olyan lassan?? (Pedig így túl agas-gasos túrán azt kell, hogy mondjam: de... qrva lassan mentünk...).
Mindenesetre nagyon belelkesedtem ezen a részeredményen és már ki is számoltam, hogy ha tudjuk tartani a tempót, akkor akár 17 óra előtt is fel tudunk majd érni... Tehát simán elpihengethetünk egy órácskát. Közbe lenyomtuk a hamarjába összedobott spagettit (vagy mit) és már indultunk is, amikor is egyszerre két dolog is történt...
Egyrészt anyukám utánunk dobott egy kis elemorzsiás pakkot (ez a délután még jól jött...), másrészt beállított Gombóc is. Hát sajnos csak egy gyors köszönésre futotta és már mentünk is tovább. (Amúgy Gombóc körülbelül Monor-Monorierdő tájékán keresett egy szállást és másnap jött haza - kb. 260 km-t terepezett le majdnem egyedül, alapvetően jól elfáradt, de tetszett neki... Jövőre újra megpróbálja - bár nagyon hosszúnak találta a távot. Ez valószínűleg azért van, mert nagyon hosszú a táv... )
Most már nem fejből nyomtam, hanem a gps segítségét kértem - sajnos csak a tavalyelőtti tracket töltöttem fel teljesen, de ha jól emléxem, akkor azt mondták a bejáró srácok, hogy olyan nagy változásokat nem eszközöltek. Ettől függetlenül azér néha belfutottunk egy-egy kerítésbe, ezeréve nem járt útba, azóta felépült autópályába, városrészbe... de ez azért annyira nem zavart - összeségében jól haladtunk. Szinte csak a tankolások alkalmával álltunk meg pihenni. Ilyenkor mindig irigykedve állapítottam meg, hogy a kis wr250 majdnem a felét fogyasztotta, mint - az amúgy takarékosnak számító - pampera...
A dombosabb részerke érve konstatáltuk, hogy nem régibe erra nagy-nagy esők voltak. Igaz, hogy az alföldön is találkoztunk belvizes területekkel, de ott simán tudtuk őket kerülni (nem is értem, hogy a szüleimnél miért volt már hót átázva a csízmám...). Elleben a dombosabb területeken nem is igazán a belvíz, hanem sokkal inkább az átázott agyagos talaj okozott problémát. Néha többet korcsolyáztam, mint motoroztam... a kis wr is küzdött becsületesen, de nem volt túl egyszerű dolga - ahhoz, hogy ereje legyen pörgetni kellett, de ha pörgetted, akkor a hátsó kerék is kiprögött... azt meg gondom el tudod képzelni, hogy milyen lehet egy kipörgő hátsó kerekű motort tökig agyagos sárban egyenesbe tartani...
Na a lényeg - a trackből már csak 18 km volt hátra, amikor az idő szűke miatt végül kimentünk aszfaltra, és így a 18 km máris lerövidült 12-re (ennyivel rövidebb volt).
A balassagyarmati táblánál még csináltunk pár fotót, aztán gyorsan elváltunk és Lipkala hazafelé én meg a gas-gas túra startja felé vettem az irányt, nagyon szaporáztam, mert tudtam, hogy a kis pampera első világítása közel egyenlő a nullával.
Persze tudom, hogy a kis pamperával nem nagyon lehet haladni ezért azt terveztem, hogy közepes tempó és iszonyatosan kevés pihenő...
- azt mondták, hogy nem reggelire számítottak és, hogy eddig mindig 1 óra után értünk oda... És alaposabban végig gondolva tényleg legjobb esetben is 4 óra hosszági szokott tartani ez az út (217 km!!) - és lehet, hogy még sem jöttünk olyan lassan?? (Pedig így túl agas-gasos túrán azt kell, hogy mondjam: de... qrva lassan mentünk...
).
