MopedRally 2020 – A 2ütemű táltosok beszámolója

 

 

5 fős vegyes összetételű csapatunk: 2 Simson enduro – egyik tapasztalt motoros, az első mopedrally, sárréti gyerek, soha nem motorozott homokon, a másik már tavaly próbálkozott kis híján célba ért, de korábban nem ült motoron. 1 Simson Star – profi pilóta, profi szerelő, sokadik mopedrally. 1 KTM Hobby – tapasztalt motoros, korábban Simsonnal is többször célba ért, és egy dongó motoros bicikli – navigátor, 13 mopedrally, minden alkalommal célba érve. Cél a csapat 12 órán belüli célba érése, – ez is komoly kihívás volt.

 

 

 

Rettenthetetlen táltosok kalandra éhesen

 

 

 

Mivel a csapatból – az alkotón kívül – senki sem vette komolyan, hogy a bicikli akár a 3. ellenőrző pontig eljut, ezért hosszas rábeszélés után egy tartalék Simson Star volt a szerviz kocsin bekészítve. Kapóra jött Taki csapatokra vonatkozó feltétele, hogy ha egy fő kiesik az ötből, a csapat attól még sikeres.

 

 

 

Az alkotón kívül senki sem lepődött meg, hogy a bicikli pontosan 5,6km-t bírt ki – de milyen fantasztikus 5,6 km volt az … majd egyszer azt is papírra vetjük! Az 5-ös főútig meghalt a szabadonfutó (átment csapágyba), így sem a hajtásra rásegíteni, sem beindítani nem lehetett a motort. (Kb. egy hónap fúrás-faragás – a dongó egyetlen alkatrésze sem passzolt a fat bike-ra – és 50km teszt előzte meg az 5,6km teljesítményt. Megérte…) Az egyik Simson enduro is ugyaneddig bírta elsőre, de az orvosolható volt, a berúgót kellett felkötni és a szívató bowdenen lazítani. A bicikliről Simson Starra váltás és a másik motor életre keltése kb. egy óra kiesést okozott rögtön az elején.

 

 

 

A terep nem volt meglepetés, az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudtuk, hogy ezen a környéken a futóhomok lesz a fő attrakció, pl. Lajosmizsei tarvágás melletti fosóhomokot kifejezetten vártuk….A csapat tempóját a kis pedálos KTM adta, sima aszfalton max 38km/h. Plusz a tankja mérete kb. 60-70km hatótávot jelentett.

 

 

 

Valahol út közben

 

 

 

Az útvonalon apróbb módosításokat hajtottunk végre, pl. a 6. és 7. pontok közé kellett egy bugaci benzinkutas kitérő.

 

Az első megtorpanás után elég jól sikerült menni, nem kellett szerelés miatt megállni, az apróbb karbantartások (olaj utántöltés, hollenderután húzás, kipufogó feldrótozás, lámpa szigszalagozás, láncolajozás…) belefértek a tervezett megállásokba. A korábban lerobbant enduró továbbra sem működött valami stabilan. Annak pilótája rengeteget dolgozott a rally alatt (pörgette, tolta, kereste sebességet..), a nap végén kiérdemelte a gulyást.

 

A homokon történt néhány kisebb-nagyobb esés, az kisebb taknyolások mellet két említésre méltó mutatványunk volt. Egy 7,5 pontos enduró kormány fölötti 180 frontflip, érkezés sisakra. Valamint a valószínűleg rally szépségdíjas freestylemotocrossmutatványa is a csapatunké. Konkrétan a pedálos KTM 9,2 pontos aerial szaltót mutatottbe másfél méter magasan. A gép simán ért földet, mivel pilótája egy kormány fölött átívelő tigrisbukfenccel paripája elé-alá feküdt. A kuruc-labanc páros összeszedte magát és folytattuk utunkat.

 

 

 

Még tart a lelkesedés

 

 

 

A következő izgalom az 52-es főút melletti Mol kúton jött. Magabiztos csapatunk, a rövid pihenő alatt az eddig gyengélkedő Simson endurón, egy csavaranya hiányára lett figyelmes. A probléma az volt, hogy ez a hátsó villa tengelyének a csavarja volt. Ha kiesik a tengely, akkor a motor első és hátsó fele közt megszűnik a kapcsolat – a gép konkrétan kettészakad. Mindkét oldaláról hiányzott az anya, és a tengely is már 6-7cm-re kimászott az egyik irányba. Nem sokon múlt egy óriási bukta. Szerencsére álló helyzetben derült ki! A sűrűmenetes pótalkatrészt a kúton fellelhetetlen volt. Donornak a szervizautónk Wartburg kerékkel szerelt utánfutója jelentkezett, azaz annak két kerékanyája lett a pótalkatrész. (A szervizautónak is kell egy kis izgalom, hogy 3-3 csavar is tartja-e az utánfutó kerekeket.)

 

 

 

Kvízkérdés: Mi hiányzik a képről?

 

 

 

 

 

 

Donor

 

 

 

 

Közel a cél

 

(jobbról a 2. és 3. csapattag még nem sejti, hogy komoly terepfutás vár rájuk hamarosan)

 

 

 

Innen már majdnem sikerült probléma nélkül beérni, de a cél előtt 3km-rel az enduro megint köhögni kezdett. Gyertyacsere után párszáz métert még ment majd meghalt. Cél a teljes csapat beérkezése volt, nem hagyunk hátra halottakat! Ezért az egyik Start a Taki dombon előléptettük felcsernek! A frissen avatott tábori orvos a Fegyvertelen katonát megszégyenítő bátorsággal vonszolta be egy spanifer segítségével elgyengült bajtársát a célba! Aki célba ért az tudja, hogy a Taki domb és környéke futóhomok dombok, völgyek így a motorok még egy személlyel sem mentek könnyen. Az utolsó km-ek úgy néztek ki, hogy a Star egyesben üveghangon húzta az endurót, a motorok mellett ketten futás felfelé a homokdombokon, lefelé ugrás a nyeregbe – csöppet sem tűnt veszélytelennek! A következő dombnál újra futás – 11 óra motorozás után már jólesett levezetni egy kis terepfutással – és pár le-fel ugrásos figura után dicsőségesen célba értünk! Még egy kis tapsot is kaptunk…

 

A csapat sikeresen teljesítette a rallyt! Az összes pontot összeszedtük és a szintidőt is sikerült tartani.

 

Takinak nagy köszönet a szervezésért!

 

Hasonló bejegyzések

  • 2020 Mopedrally – Bencsik Tomi tollából

        Régóta vártam már hogy legyen egy kis mocorgás, hisz március óta gyakorlatilag karantén helyzetek  voltak. Sok jó program el maradt , de bíztam benne hogy a rally csak elodázódik. szerencsére az adódó alkalom sokakat vonzott még igy késve is. Sokat vaciláltam azon milyen gépsárkánnyal vágjak neki a távnak. Sokaktól kaptam az oltást ,…

  • MopedRally 2020 – Sápi Soma tollából

    Kedvet kaptam egy rövid kis élménybeszámoló írására.   3 éve döntöttük el unokatestvéremmel, az első mopedrallynk után, hogy hagyományt csinálunk ebből az eseményből. Idén úgy döntöttünk, hogy az indulás helyszínén, sátorban fogjuk tölteni a start előtti éjszakát, naivan arra gondolva, hogy kipihenve fogunk nekiindulni a távnak. Már a rendezvényház megközelítése is okozott némi problémát mert egy…

  • MopedRally 2020 – Dévay András tollából

      Egész úton hazafelé azon gondolkodám… …hogy hogy’ is írjam meg a 2020-as Rally történéseit a mi szemszögünkből.   Hárman indultunk. Baranyi Zoli (Babetta), Paróczai Gabi (SuperBravo) és én (NRG LC). A 2019-es rallyból kiindulva komolyabban készültünk a megmérettetésre, de így is könnyűnek találtattunk. Mindhárom motor teljes felújításon esett át, nehogy a technikával legyen gond….

  • MopedRally 2020 – Tünde tollából

    A partvonalról:   Minden évben csodálatba ejt ez a rendezvény, mind résztvevőként, mind segítőként.   Gratulálok Minden indulónak, aki eljött, és megpróbálta, bármilyen eredménnyel  is ért célba!  Köszönöm a fegyelmezett hozzáállást, ezzel nagyon megkönnyítettétek a dolgunkat az ellenőrzőpontokon!  Jó volt látni a „partvonalról” a sok lelkes arcot, így általatok válhattunk mi is részesévé az élménynek….

  • MopedRally 2020

    Köszönöm mindenkinek a kulturált viselkedést és a felejthetetlen élményt! Itt ragadom meg az alkalmat megköszönni a segítőknek (Janner, Sanyika, Tünde, Lipkala, NTibor, SRóber, Póta, Deli család, Csilla, Kendi és nem utolsó sorban az Akácos rendezvényház személyzete) a munkáját! Köszönjük a szponzoroknak a támogatást (CityBike 2×5000 Ft-os vásárlási utalványát, és Mark Gábornak a sok-sok féktácsatisztítót!) és…

  • MopedRally 2020 – Gonda Tibor tollából

      Évek óta nagy lelkesedéssel, ám mérsékelt eredményekkel indultam, most is itt volt a helyem. A Tomos-os csapattal kezdtem, évekig küzdöttünk, de mindig volt valami (Lassúság, tájékozódási gondok, műszaki hibák, kitartás hiánya), ami miatt csak nemrég tudtunk együtt egy értékelhető eredményt felmutatni, de a Vándorserleg legalább nálunk kötött ki. 🙂 Egyéniben, őszi rallyn vagy éppen…