IV. Őszi MopedRally – 2015
Nagy izgalommal készültünk erre a rally-ra. Már-már akkorával, mint az összes többire. J Nagy Tibi már hónapokkal előbb elkezdte tervezni a nyomvonalat, majd azt áttervezni, majd lemódosítani és a túra előtti héten még egy utolsó bejárás eredményeként pontosítani. J Előbb csak egy közös nyomban gondolkodtunk, de aztán csak kettő lett belőle, mert igaz ugyan, hogy szeretünk…
Lassan ébredünk a hétvégi mámorból, valamint már szintidőn belül fel tudok ülni az ágyból, így pár sort engedjetek meg tőlem/tőlünk is. – Baromi jó volt ez a Rally! Nekünk a harmadik volt, és bár az első kettő is beégett rendesen (nyilván ezért jöttünk most is ) most sikerült beérnünk úgy, hogy még találkoztunk a többiekkel a…
János barátunk unszolására csak meghírdettem ezt a túrát is… Nem sok kedvem és motorom sem volt hozzá. Végül hagytam magam rábeszélni egy 4 sebességes Simson enduróra. Nem bántam meg… Az elmúlt napok folyamatos esőzésének következtében a nagyon lelkesen jelentkezők kevesebb mint a fele meg is jelent a startnál (azt hiszem, hogy a jövőbe itt is…
Kedves Motoros Társak! Sajnálattal értesítünk benneteket, hogy tragikus balesetben elhunyt barátunk, csapattársunk, motoros társatok, Szabó Vendel. Vendi régóta résztvevője a mopedrallynak és a motorozásnak. Kérünk benneteket, hogy az Ő tiszteletére motorozz velünk az Őszi rallyn, ami egyben egy Emlék gurulás lesz! Köszönjük a Családja nevében Alsónémediről és Inárcsról! Csapattársai: Garai Sándor…
Várom a beszámolókat! Na, akkor kisebb-nagyobb esésekkel, de azért túléltük az Őszi MopedRally-t. Mindenek előtt hadd köszönjem meg azoknak, akik nélkül soha nem lett volna ilyen: nektek, akik eljöttetek! 😉 És természetesen kiemelt köszönetet érdemel Nagy Tibor és vonzáskörzete, hogy bejárta, módosította és újra bejárta a nyomvonalat, időt és energiát nem sajnálva rája. A Zádori…