III. Őszi mopedrally 2014: Tiszaszigat-Soltszentimre

János barátunk unszolására csak meghírdettem ezt a túrát is… Nem sok kedvem és motorom sem volt hozzá. Végül hagytam magam rábeszélni egy 4 sebességes Simson enduróra. Nem bántam meg…

Az elmúlt napok folyamatos esőzésének következtében a nagyon lelkesen jelentkezők kevesebb mint a fele meg is jelent a startnál (azt hiszem, hogy a jövőbe itt is kénytelenek leszünk bevezetni a jelentkezési szándék komolyságát jelképező összeg átutalását kérni…). Szóval 65 jelentkezőből 24-en jelentek meg a starnál.

János és Laci nálunk aludt – így mi szépen végig dumáltuk a reggelt, majd elkezdtünk kapkodni… ennek következtében nem találtam a sátorcövekeket, Laci meg a térdvédőjéért fordult vissza – de így legalább volt indőnk tankolni.

Közben az első befutók már telefonon érdeklődtek, hogy biztos jó helyen vannak-e, mert szervezőt azt nem találtak.

Befutottunk…

Andrea az egyik kanyarba jelzéseket indított felénk, amiket mi megpróbáltunk nem észre venni – késésbe voltunk. Azért a kanyar után Lacika csak visszament megkérdezni, hogy mi a baj… A baj az volt, hogy a szerelőnek és támasznak hozott utitársank megdöglött a Hondája… kerítettünk egy vállakozó (annyira vállalkozó, hogy már a mostani estét is sátorban töltötte) emberkét, aki vissza gurult segíteni a Hondának.

Mi meg jópofiztunk egy kicsit, fotó stb…

8:30 helyett 9 órakkor indítottam el a bandát – a bekötőutat borító sár láttán egy pillanatre elbizonytalanodtam: lehet, hogy ki kellene hagyni ezt a szakaszt? Egy frászt… legalább elhullik a férgese…

De ebben a bandában nem voltak puhapöcsűek… mindenki végig küzdötte a távot, volt aki kétszer is (mert visszament segíteni…) Szóval az elős 500m már meg is lett egy szűk óra alatt.

A zsaruk is megjelentek, így a további szopás kerülendő, aszfalton gurultunk be az árviziemlékműig…

Innentől kezdve már sokkal könnyebb tereprészek jöttek. De a többnapos esőzés miatt még a homokos részeken is rengeteg vízzel találkoztunk.

A bivalyrezervátumnál jártunk, amikor végre kisütött a nap. A kedvünk is sokkal jobb lett… egy-két kis-balatonon átgázolva töretlenül faltuk a kilométereket.

Nagyon-nagyon jót gurultunk – talán ez volt a legjobb mopedrally-m? Vagy csak az élmény frissessége mondadja ezt velem? Nem tudom. Mindenesetre köszönöm a részt vevőknek a kitartás, a türelmet és az akadályok előtt tanúsított elszántságot. Sajnálom, hogy nem találtam meg a sátrat – így az ott éjszakázás helyett csak egy kellemes szalonnasütögetésig maradtunk. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy megköszönjem annak a két quados helybéli srácnak, akik ismeretlenül felajánlották (és teljesítették is), hogy hoznak nekünk tűzelőt a sütögetéshez… Köszi!

Este 8 körül indultunk hazafelé… nem volt semmi. Sötét, hideg, segédmotor… el tudjátok képzelni?

Nem hiszem… 😉

Hasonló bejegyzések

  • 2023-as Őszi MopedRally

    Várom a beszámolókat! Na, akkor kisebb-nagyobb esésekkel, de azért túléltük az Őszi MopedRally-t. Mindenek előtt hadd köszönjem meg azoknak, akik nélkül soha nem lett volna ilyen: nektek, akik eljöttetek! 😉 És természetesen kiemelt köszönetet érdemel Nagy Tibor és vonzáskörzete, hogy bejárta, módosította és újra bejárta a nyomvonalat, időt és energiát nem sajnálva rája. A Zádori…

  • Őszi MopedRally 2017

    93 fő indult el 62 fő ért a célba Akik leadták az adatlapokat:   Név Kihagyott ellenőrző pontok listája Árvai József 1 Bajer Tibor   Barta Zsolt 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17 Bartók Tibor   Csáki Nándi   Graczár Tamás   Hajdú Péter 4,5,6,7,8,9,10,11,12,13,14,15,16,17 Homó Zoltán József   Huggi László 9…

  • Őszi MopedRally – 2024

    Nagy izgalommal készültünk erre a rally-ra. Már-már akkorával, mint az összes többire. J Nagy Tibi már hónapokkal előbb elkezdte tervezni a nyomvonalat, majd azt áttervezni, majd lemódosítani és a túra előtti héten még egy utolsó bejárás eredményeként pontosítani. J Előbb csak egy közös nyomban gondolkodtunk, de aztán csak kettő lett belőle, mert igaz ugyan, hogy szeretünk…

  • A 2018-as őszi rally margójára

    Kedves Motoros Társak!   Sajnálattal értesítünk benneteket, hogy tragikus balesetben elhunyt barátunk, csapattársunk, motoros társatok, Szabó Vendel. Vendi régóta résztvevője a mopedrallynak és a motorozásnak. Kérünk benneteket, hogy az Ő tiszteletére motorozz velünk az Őszi rallyn, ami egyben egy Emlék gurulás lesz!   Köszönjük a Családja nevében Alsónémediről és Inárcsról!   Csapattársai:    Garai Sándor…