TBK – Nagybihar hódító kisenduros túra

Nagy Tibi feldobta, hogy szervez egy kisendurós túrát a Nagy Bihar csúcs meghódítására. A TBK zárt csoport számára publikálva… Tiborról azt kell tudni, hogy elkötelezett nagy endurós volt, aki nagy-nagy fenntartással fogadta, hogy 50 köbcenti környékén is van élet… de a mopedrallyk szervezésébe belefolyva azért csak bevásárolt és saját kézzel helyre pofozott egy kis mopedet, amit aztán traktorral sem engedne lehúzatni az aszfaltról.

DE… azért csak vett a fiának egy kis endurót, amit azért valahogy csak kipróbált ő maga is… és ezért csak vett egyet magának is és itt jön a csattanó: ma már nem csak, hogy elhiszi, hogy van élet 50 (70) köbcenti környékén is, de lassan már azt sem érti, hogy miért van neki ennél nagyobb motorja is… 😉 (Na, jó – ez csak vicc, de összességében, saját szavaival élve: eszem, faszom megáll, ahogy ezek mennek…, na jó – lehet, hogy mégsem a saját szavaival élve…)

 

Na, de mielőtt teljesen elveszíteném az olvasó érdeklődését, visszatérnék a túrára.

Természtesen engem is meghívott és külön engedéllyel még a DR250-et is helyben hagyta, hiszen most már ő is érezte, hogy valószínűleg a nagyobb tömeg, nagyobb nyomaték nem mindenütt előny. 😉 Sőt… De én meg még a mopedrally lázában élve, úgy döntöttem, hogy épp itt az ideje, hogy az egyik szemmel látható összeggel kecsegtető honlapkarbantartási bevételemből vásárólt polini tuning blokkos Piaggio Si-met végre célterületen felavassam. Meg kell, hogy valljam, hogy eddig nem sok sikerélményem volt vele, mert tény, hogy amikor pont ment, akkor istenkirály volt, de iszonyat sok gyerek betegséggel küszködtünk. Csak hogy értsd: Zalaegerszegről talpon hoztam haza Szegedre, ezen út alatt pont 3 db igen drága ékszíjat szaggattam szarrá… Hogy ennek mi volt az oka? Igazából összetett, de a lényeg: 1) a tuning speed variátor túl közel engedi a hajtás szíjat a blokktartóhoz, aminél nálam a pedál-hajtókar tengelynél volt egy utólagos maszek igen vastag alátét, amibe beleért és szépen kikezdte… Gondoltuk. 2) Valami más…  Így elég sokat használtam a blokkot az eredeti piaggio variátorral, mert akkor nem szaggattuk a szíjakat, viszont nem is mentünk olyan iszonyat. Na, a lényeg: visszaalakítottam a hajtást és irány a Bihar!

Úgy terveztem, hogy talpon nyomom le a Szeged-Kisszegyesdt távot (250 km), de végül nem mertem bevállalni, mert a méhkeréki határátkelőn egyszer már nem engedtek át rendszámtalan segédmotorral (Nagylaknál mindig gondnélkül…) – így az lett a vége, hogy a Si-t beerőltettem a kis Clio-ba, ezzel még az üzemanyagon is nagy valószínűséggel spóroltam. 😉

Délután 14-kor már az országúton talált a kánikula… – iszonyat hőség volt. A határon minimum 10 autó állt előttem, ami nem jellemző erre a kis határátkelőre, de egyrészt az igen csinos határőr, aki nem morcos, hanem mosolygós volt… másrészt a gyors ügyintézés – vagy lehet, hogy mégis inkább az első miatt? – nem tudom… de szinte alig kellett várakozni. 😉

Kisszegyesdre beérve jött szembe egy robogó – mondom megnézem már, hogy valóban van-e rajta rendszám… de nem volt. Mivel Nagy Peti barátom integetett róla lelkesen… 😉

Valamikor 6 óra után fordultam le a bekötő útra a tordai főútról és kicsit félve hallgattam a Retró rádió műsorvezetőjének épp a Neoton Familia történetével, újra éledésével kapcsolatos híreit… Nem szerettem volna lemaradni róla. (Ne felejtsem ennek utána olvasni, mert japán vonalon nagyon sok érdekességet hallottam…!)

https://www.youtube.com/watch?v=dynQmiL2Tz0

És láss csodát: Kisszegyesden a vadkempinghelyen, a patakvölgyben, ahol a térerőt csak nagyítóval keresve és sok-sok szerencsével lehet megtalálni… de a Retró rádió végig tisztán fogható volt… 😉

A falun átérve – a szervező instrukciói alapján elindultam a jobb oldali ágon, hiszen ott lesz a tábor… így kicsit csodálkoztam, hogy röktön az elején a túlparton állnak a motorosok… és ugye ez a balpart a terepesebb, a Clio meg nem arról híres, hogy van neki hasmagassága. De szerencsére olyan rövid, keskeny az egész, hogy a kiálló szikláknak már esélyük se volt elérni az értékesebb részeket, hiszen a hosszabb autók már rég lecsiszolták a veszélyes kiszögeléseket. Mindenesetre a patakátkelés előtt azért egy pillanatra megálltam végig gondolni – de nem. Nem gondoltam végig. 😉

Megérkeztem.

A krém már ott volt. (N. Tibi, S. Robi, G. Tibi, S. Lacika, M.  Gabi, P. Ricsi, N. Peti, Sanyika) és még világosban befutott előbb N. Tamás, majd G. Tomi is. Teljes a csapat.

Valami iszonyat jót beszélgettünk… hallgattuk a kicsit se kiszínezett sztorikat, a tábortűz pattogását… Ejjj… – azért olyankor már kicsit érzi már az ember, hogy van múltja, amikor a legtöbb elhangzó sztoriban szereplőként vesz részt. 😉 Amúgy tényleg jó volt olyan emberekkel mulatni az időt, akik úgy kezdték a beszélgetést, hogy: „Emlékeztek, amikor…” – és igen, mindig volt egy-két ember, aki emlékezett… ha nem is úgy és nem is arra… de emlékezett… 😊

Oltottuk az endurósokat, ők meg minket… hogy holnap ki hogy fogja ott hagyni a másikat stb…
Tibor, Sanyika és én azért elmentünk egy gyors próbakörre, hogy ne holnap derüljön ki, hogy totál alkalmatlanok a gépeink a hegymászásra. Hát mit ne mondjak: simán magunk alá gyűrtük a hegyet, de komolyan! – éreztük: ez a mi túránk lesz – menni fog. Fogd meg a söröm!! 😀

Már bőven 22 óra után én vonultam el elsőként aludni, mert a kis Clióban még rendet kell rakni – és ugye az nem két perc. Hamar elaludtam, és persze simán végig aludtam az éjszakát.