Az indulást többször elnapoltuk, de eljött a Start ideje: csütörtökön, munka után gyorsan megünnepeltük Hugó fiúnk sikeres SM forgalmi vizsgáját és máris az MB 100 fedélzetén feszítettünk. Verával édes kettesben. Egészen a benzinkútig.
Itt megállapítottuk, hogy valami nyikorog, fordultam is vissza, berakni a zsírzót, majd ha lesz időnk bekenjük. Az otthonmaradókat megnyugtattuk, nem, nem vesztünk össze és tértünk vissza őket fegyelmezni...
Szeged-Hódmezővásárhely-Békéscsaba...
Sarkadon készletfeltöltés, Szalontánál határátlépés. Tenkénél kezdett sötétedni, ekkor derült ki, hogy nincs tompítottom se... Jöttünk ködlámpával.
Borz elött tértünk le az útról - Szakál úr vár ránk a napi fogással. Nem mondom, hogy aszfalt és hogy álom út, de laza murvás, belógó gallyakkal, szűk - semmibe vivő csapás, bizonytalan, alig kivehető nyomot követve találtunk rá a már ott táborozó Szakál és Bencsik csapatra.
Gyors ismerkedés, egy kis beszélgetés ...
És elkezdődött... Holnap már pihenés lesz.
https://www.facebook.com/share/p/1B1R5Y9LNb/
Ébredés a hal szegény Körös partján. A botforgató új vadkempinges ismerősünk - Szakál - legnagyobb bánatára.
Ébredés után lassú készülődés.
Előbb az MB 100 világítását néztük meg és kötöttük újra egybe az elkóborólt két félvezetéket. Semmi változás. Majd aprólékosan végignézték a biztosítékokat - de semmi. Szakál szerint Romániában nem is kötelező az állandó menetfény... Fassza - akkor ez ráér.
Így bezsiroztuk a nyikorgó alkatrészeket, mind a 4 zsírzószemet megtaláltuk... És az élet szép.
A főhorgászunk jelezte, hogy még egy órát próbálkozna kicsit fentebb és eltünt... Mi lassú, beszélgetős pakolásba kezdtünk... Csak úgy repültek a percek.
Alig melegedtünk bele és már vissza is tért az eredménytelen vadászatról a mester. Mehetünk.
Kievicgéltünk a tegnapi szűk ösvényen, ami így világosban sokkal barátságosabban simogatta az amúgy sem fényes karosszériát ...
Az aszfalton jobbra, Belényes felé.
Kellemesen ficánkolt alattunk az aszfalt csík... A 40 éves Bedford szépen tartotta a tempót, sőt... Jók ezek a matuzsálemek...
Megérkeztünk a találkozónak kijelölt kempinghez. Szép zöld gyep, két kiülő asztallal, padokkal és sok bungalóval keretezve, de a patakban nincs hal...
Nem lesz ez jó. Túl közel a civilizáció - keressünk másikat...
Ok
Visszább mentünk a főuton és a patakon átkelve megálltunk egy már többször igénybe vett kis partszakaszon. Itt nincsennek házak, az úttól elválasztó a biztonságot nyújtó patak... Saját vizesárok, ugye... És ami a legfontosabb: van élet a vízben. Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy egy órán belül minden táborlakó a hűs vízbe menekült a tűző nap elől... De azt is.
Közben szép lassan elkezdtek befutni a helyszín iránt érdeklődő üzenetek és a TBK-s talákozóra befutó haverok járművei. Ugyanis a túránk első hétvégéjét meghirdettük publikusra, ha már gyerekek nem jöttek... És úgyis antiszocban nyomjuk... Ugye...
Elsőre Big Tibiék autóját láttuk elhúzni az aszfalton a régi tábor irányába...
Kicsit később megérkeztek.
Aztán Kendiék állítottak be, majd megérkezett Gábor egy csodaszép motor hátán. Nehezen, de elfogadta, hogy minden motor enduró és átrombolt a patakon. Aztán beállított Nagy Peti, Panka lányával - nagy volt a meglepi, mert senkinek se jelezték ... Végül Gyuri bá gurult be az üzleti Audiájával - nem is lassítva a fenyegető patak láttán...
A folyamatos beszélgetés, a fel-fel törő kacagást lassan elkezdte megfolytani a ránk erszkedő sötétség...
Közben a kifogott 3 hal is elfogyott...
Gyújtsunk tábortüzet!
És gyújtottunk.
Sajnos a szélirány egy az egybe a Bedford nyitott ajtaja felé terelte a füstöt. Szakál és Krisztina mentette a menthetőt, bőszen morgolódva lebontották az elötetőt, berámolták amit lehetett és zárták a nyílásokat... A füst tartósít... Meg ugye szépre száll a füst... Meg ilyenek. De alapvetően: bocs, így jártunk.
Közben befutott a Báló csapat is. Teljes a létszám.
Elsztorizgartunk az állandóan ébresztgetendő tűz mellett és észre sem vettük, hogy a pálinkánál már csak az órák tüneteznek el jobban...
Szép lassan átadtuk magunkat az álommanónak...
Béke
https://www.facebook.com/share/v/1EpBVnn5wh/
A tegnapi nagy hepajkodásnak meg is lett az eredménye: böven 8 után kezdett csak ébredezni a társaság. Tudtuk hogy ma a kihívások napja lesz... Előbb az autokból próbáltunk mindenkit kihívni, aztán a civilizációból és ha mindez nem lett volna még elég, végül a konfortzónájából is.
Lassú ébredés, lassú tervezés.
Szerencsére Beára és Tiborra lehet számítani, ha arról van szó, hogy gyalogoljunk egyet: tudnak ők itt a környéken egy 5-6 km-es laza kis körtúrát... OK menjünk arra!
De mivel hétvége van, nem szívesen hagynánk itt a táborhelyet, hiszen visszatérve, tuti mások foglalnák már el, valakinek maradnia kéne védőnek. Krisztináék örömmel maradnak... Szuper!
Majd jött Szakál, hogy akkor mikor indulunk (ő Krisztina párja ...), na gyorsan újra pörgettük a szerencsekereket és kiderült, hogy Judit összeszedett valami nyavaját, kihagyni a gyaloglást, Tomi persze nem hagyná a párját magára, vállalják az őrző-védő feladatot. Közben Szakálék is rendezték soraikat...
Végül a két hölgy nélkül indult a tekintélyesre hízott csapatunk a sült pisztrángos felé.
Szépen kígyóztunk egymás után, 5-6 perc... és már a napon izzadva szidtuk, aki ezt az egészet kitalálta... De nem. Csodaszép kis kannyonba vittek minket Beáék, ami egy kis vizeséssel kezdődött, majd azt megcsodálva, az őt tápláló patakot követtük ... Keskeny, de jól járható ösvény a jobb partján, ha felfelé nézzük ... Kellemes hűs, árnyékos erdő... Már-mér kezdtük elfelejteni, hogy gyalog vagyunk és szenvedünk. Tibor néha felmutatott a fák koronájából balra feltűnő hatalmas sziklákat: azok tetején fogunk visszajönni... Ok - konstatáltuk, mert még nem voltunk ott
Ahogy fogyott a patakban a halak száma, úgy hagyott alább Szakál lelkesedése is. Ezt már mindent láttuk - mondta ... Fák...
És már tértünk is le a kényelmes ösvényről balra, neki a domboldalnak. Nem nagy kaland - gondoltuk, amikor neki vágtunk a meredek ösvénynek, aminek a végén megérkeztünk egy meredek kaszálóra... Hát nem erre kellett volna jönnünk, dünnyögi Tibor a GPS-t bújva. De ismerjük az endurósokat, ők soha nem tévednek el és ehhez nem kell más, csak az, hogy el tudják fogadni: jó helyen vannak. Döntöttünk: jó helyen voltunk. Megmásztuk a meredek kaszálót is és bőszen biztattuk az erdőből kiérő és az utolsó árnyékban várakozó tömeget: jó lesz, erre kell jönni... Ők onnan még nem láthatták, hogy ha felérnek a kaszált domb tetejére, akkor nem a hűs árnyék jön, hanem egy újabb kopasz domb.
Megmásztuk a környék összes kopasz dombját és újra a lábunk alatt volt a kékcsík. Béke...
Gondoltuk, de ez a csík álnokul vissza akart minket vinni a kaszálókra... Na neee!
De aztán kiszúrták a kerítés mellett a partnak induló kis ösvényt, ami az erdőben is maradt és még jelzés is volt rajta. Kék kör ... Ez kell nekünk - vigyorogtunk. Vagy 10 másodpercig, mert aztán levegőért kapkodva cipeltük a testünkben nevezett mázsás terhet a zerge ösvényen.
Ne nézzetek fel, halljuk Tibort, felnézzük....
Valami hihetetlen magasságból szól hozzánk... Anyád ... És fújtatunk tovább.
Jobbra szakadék, elég egy rossz fogás és jöhet a csúszás ... Balra sziklafal... És mi lapjával araszolunk az oldalán felfelé.
Mondom felfelé!
Már sík - biztatja a bandát Tibor, messze elöről... Átlagban sík - javítja ki Gábor...
És valóban.
A sziklákon nem él meg semmi, ami nagyobb 1m-nél. A legnagyobb árnyékot én vetem magamnak ... A végkimerülés kerülhet, hol elöttem jár, hol mögöttem kullog, de érzem a jelenlétét. Csak szépen: kifúj, beszív... Bal és jobb... Beszív-kifúj... Bal és jobb... Mondom: jobb! Akasztom ki a lábam az elgáncsoló indából.
Néhol négykézláb, de felérünk a kilátópontra. Megpihenünk... Erőt gyűjtünk.
Innen már csak lefelé lesz... És az élet szép... Indulunk... Lassan éledezik a szervezet... Homályos képek a tájról, mintha erödben mennénk, mintha ülnénk valahol, de ez a nap piszokul süt. Szíja az életerönket... Mintha autó jönne, mintha aszfalton mennénk... Mintha sziklás lejáron pattognánk lefelé fától fáig... Mintha egy keskeny híd ívelne át egy patakon... Mintha egy sült keszegre várva ülnék egy étterembe... Mintha kihoznák... Mintha ennék is belőle két falatot... Mintha vezetnék és megérkeznék a táborba...
A patakban ülve ébredek. Megjöttünk ... Leültünk.
Jó volt.
Gábor motorra pattan - nem is látjuk vacsoráig.
Nagy Peti is visszatér Pankával - elugrottak a Pádisra placsintát enni...
Lassan éledeztünk és készülődtünk az esti tábortűzre. Arrébb költöztünk, ne füstöljünk ki senkit... A fakeresésből mindenki kivette a részét, annyi fát gyűjtöttünk, hogy a következő 3 társaságnak is maradt. Gyuri bá összerakja a grillezőjét, begyujta... Nem éhhes senki, minek ez?...
Fel parancsolom őket a tűzhöz, nincs lazsálás, bíztatni kell Gyurit, mert máskor el se jön ... A füst, a sült hús illata ... Én kezdem. Isten király. A sült pisztráng pályán sincs.... 2-3 órát sül folyamatosan a hús és elfogy mind... Senki sem éhes.... Ja....
Sztoritizgatás, ötletelés a holnapról... És a kelő holddal, fogyó hússal szép lassan mi is aludni térünk...
Jó volt! Köszi Bea és Tibor, hogy emlékeztettek rá: még élünk!
https://www.facebook.com/share/v/16ibpz58vF/
És eljött a nap, a búcsúzás napja... A rövid hétvégére jövök csomagoltak és haza indultak (ennyi volt). De mielőtt szélnek engedtük volna a társaságot, csináltunk egy nagy csapat képet, hogy 80 évesen legyen mit kibeszélni ...
Tegnap a tábortűznél megbeszéltük, hogy ki hova és hogyan... ekkor még nem tűnt fel Szálka némasága, belealudt a nagy beszélgetésbe, de tuti hogy nagy hagyományokkal bírhat nála ez a tevékenység (iskola?), mert tényleg észrevétlen marad mindaddig, amíg Krisztina jön és be nem vitte a kocsiba...
Na, elindultunk... A tükörben látom, hogy 4 autó ostorcsapásként kanyarog mögöttem... De hol marad a Bedford? Nem megyek 50 fölé, hogy legyen ideje utolérni... A többiek ezért hálásak, mert így van idejük alaposan szemügyre venni a Magyarremete-Baratka között vivő, valóban meseszép utat ölelő tájat.
Nézd azokat a dombokat borító ünnepi zöldbe öltöző gyönyörű füvet! Soha nem lesz ilyen az otthoni gyep - mondom Verának. És szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik hisz egyedül ülök az MB100-ban.
Ott felejtettem?!
Nem-nem... Jociék bicajozni mentek, így Veronika az ő kocsijukat hozza az új szállásra ...
Fura volt így egyedül nyaralni... Előbb a gyerekek, majd az asszony?! Ezt nem lehet kibírni, nyikorgó kerekekkel álltam meg, és hagytam el én is az MB100 fedélzetét. Szabaduljunk az átoktól! Gondolhatná egy kivülálló szemlélő, látva ahogy megláttam Baratkán a pékség üzletét, itt isteni túrós lepény (vagy mi) kapható. Ki nem hagynám.
Amíg a többiek a bevásárlással foglalkoztak, felhívtam Szakált, hogy: Na?
Na, itt az történhetett, hogy Szakál valamelyik hazatérőt kezdte el követni, és mondjuk mázli, hogy nem annak az udvarába érve vette észre ezt, de mire tudatosult benne, hogy elveszett, addigra úgy elveszett, hogy rövid tanácskozás után mostmár inkább hazafelé venné az irányt... Elbúcsúztunk.
Irány a Drágán viztározó egyetlen vadkemping helye! Nem rohanunk, hiszen vasárnap lévén, tuti hogy a hétvégét ott töltők majd csak estefelé fognak felkeregetni és elindulni, helyet adva nekünk.
Így előbb a kilátó ponthoz mentünk bambulni. Bambultunk.
De nem eleget. A Táborhely zsúfolt. Megállni is alig tudtunk. Az egyik távozni készülő autó nem indul, adtam nekik pótaksit, hadd haladjanak... (10 éves az MB akuja, nem kockáztatunk.) Ezt nevezzük önzetlen segítségnek... Ugye...
Lassan ürült a part ... Végül beálltunk a kedvenc helyünket.
Gyuri báék fürödtek egyet ... Végre... Már mint nekik végre,.mert mi bírtuk volna még...
Csörög a telefon, Verát hivja Joci, hogy jó e még az autója..? Mert ha jó, akkor eljöhetne értük, mert az egyik bicaj aksija lemerült, a GPS feladta... El vannak veszve. MENTSETEK MEG!!
Kikapom Vera kezéből a telefont! Hova menjek? - kérdem? Fel a hegyre!
Indulok!
Úgyis ki akartam próbálni, hogy hogyan teljesít az Alhambránk éles helyzetben... ez meg egy Sharan volt - ami már-már ugyanaz.
Mentem... Fel a hegyre... 2000-es, benzines... Gázos... Veszem észre amikor elkezd sípolni, hogy kifogyott a gáz... Átnyomom benzinre, a végén még engem is meg kell menteni... De most akció van. Bőszen előzgetem az előttem vánszorgó terepjárókat ... Amikor épp egy Jimny mellett húzok el, kicsit bánom, hogy nem tudok egy kézzel videót is készíteni, mert megmutatnám annak a kolléganőmnek, aki épp ilyet szeretne venni (mert jól néz ki) és akinek hiába ajálgattan a normális, de terepképes autókat (amik ugye nem olyan macsók) pl. suzuki SX4 (de legalább olcsók)... Szóval szívesen megmutattam volna, hogy mit ér egy amatőr kezébe a 4x4...
A Sharan töretlen lendülettel falta a kilométereket... Kettes, hármas ... Csak a nagyon sziklás feljáróknál kellett vissza raknom néha egyesbe. Tetszett, bár néha alacsony fordulatról nehezen épült fel. De sehol nem ért, koccant le és ügyesen vette az akadályokat... Aztán egy valódi terepjárós levillogot... Lehúzódtam és elengedtem. Mindenkinek megvan a helye ...
Jociékat a hegy tetején találtam, épp megálltam telefonálni nekik, hogy merre? Amikor feltünt Andi tekerve szemből... Mázli. Mert azért a hegy elég tág fogalom amúgy... Csak mondom.
Joci - Andi bicaját tólva - kicsit később futott be... Brüszkölve...
Bepakoltunk, elindultunk vissza.
Sajnos a terhelést azért már megérezte a Sharan, kétszer is leért az alja, de mindig csak ici-picit... Remélem...
A táborhoz visszatérve, rajtunk kívül már csak két autó állt a parton... Időzíteni tudni kell.
Gyuri báék már elindultak Szegedre, hétfőn meló, de megfenyegettek, hogy azért egyszer még lehet hogy ránk néznek!
Közben megjöttek Tiborék is, akik keddig érnek rá és ők reggel még elmentek sziklát mászni, ha már tegnap kiszúrtuk a pisztrángosnál az épített pályát. Nagyon élvezték, bő másfélóra és nem is volt olyan egyszerű - mondták. Én azért emlékszem, hogy tegnap 2.5 óra volt kiírva a táblára...
Jociéktól gyors búcsút vettünk, amikor is felhívtuk a figyelmüket, hogy Jádremetén a benzinkút nem non stop.
Három párra redukálódott csapatunk rutinosan vetette bele magát a semmittevésbe.
Csak ültünk és kibeszéltünk mindenkit.
Észre se vettük, hogy ránk sötétedett.
Az elődök által itt hagyott fából Tomi tábortüzet rakott, a lányok szalonnát sütöttek... Kivéve Judit, aki még mindig az elkapott nyavajával küzd, de már néha kap levegőt is...
Aztán a ragyogó Hold fényétől fakó csillagok fénye alatt aludni tértünk ...
Béke
https://www.facebook.com/share/p/1FRLR4c8i4/
Ébredés a Drágán viztározó, immár 2 hónapja a Google maps-en is fellelhető vadkempingjében ...
Hűvös volt az éjszaka, de épp ezért jöttünk ide fel. Menekültünk az Alföldön tomboló hőség elöl.
Lassan indul a nap. Már 9 óra is elmúlik, mikorra mindenki felkel. Elsőként Tibor dugja ki a fejét, hangosan reklamál, hogy mi az, hogy még nincs kész a reggeli olvasnivalója? Mindjárt töltök hozzá még pár képet és küldöm - nyugtatom meg... És közben jól esik hallani, hogy egyesek szeretik velem indítani a napot... Különösen, hogy az utóbbi pár tucat évben totál leértékelődött az írott információ. Hányszor jártam én is úgy, hogy egy hangzatos címre klikkelve csak egy podcast jött be ... Kinek van arra ideje, hogy percekig hallgat valamit, miközben pikk-pakk átfuthatná és csak a számára értékes dolgokra koncentrálna? Lehet hogy valóban kezd elfutni mellettünk ez a világ?
Délután megérkezett Péter és a pofátlanul fiatal barátnője, Sára... Ő kérdezte, hogy tudjuk-e, hogy az általunk lájkként használt emoji mit is jelent manapság. Hát persze, hogy tudomásul vettük és rendben.... Áh, dehogy - ma már azt jelenti, hogy ezzel ne zavarj... Oh, persze, azt jelenti nektek, de nekünk továbbra is azt jelenti, hogy Ok és rendben. És ha a fiataloknak ez mást jelent, akkor azt mi leszarjuk, mert ezt a jelet mi alkottuk és mi ruházatuk fel tartalommal, ha ők másra használják, az legyen az ő bajuk (vagy legyen bennük annyi kreativitás, hogy találnak helyette új jelet az új jelentéshez...) Nem. Nem... A világ nem körülöttük forog. Ez a világ a miénk... is... talán... egy kicsit... még.
Szóval felébredtünk.
Kiraktuk a ragyogó napra a napelemeket és mivel idönkbe belefért, megmértük a teljesítményüket. Hát, mit ne mondjak óriási csalódás volt a tavaly kézalól vett - hibátlanként hirdetett - hajlékony, ami a beígért 80 watt helyett 1 wattot sem tudott hozni. Tomi pont így járt a sajátjával. Öszeborulva sírtunk kicsit. A többi napelem hozta a ráírt teljesítmény kb 40%-át.
Gyors reggeli 11 óra után és Bea, Tibor, Tomi elindul egy 10 km-es felfedező gyalogtúrára a környéken. Én is előveszem a kis Yamaha Cute robogót, hogy velük tartsak. Nem jutottam túl messzire, kifogyott a benzin... Bezzeg ők! Láttak két vízesést, egy csoda medencét és a végén még a hegygerincre is felmásztak. Itt jártunk már kis endurókkal - mondja Tibor. Persze - válaszolja sejtelmesen a túlnyomóan sík tájat elnézve Tomi. Gyalog is alig tudunk rajta menni... De emléxem... A kanyar után sziklás és keresztben kidőlt fa - erösködik Tibor. És valóban a kanyar után leküzdhetetlen sziklák és keresztbe dölt fa... Elmész te a... Jellemzően sík... Ja... és kicsit murvás ...
Idehaza közben vízre bocsátottam Veronikát a kis felfújhatós csónakon. Hozzál sört! - kilátok a sürű evezőcsapásokkal távolodó után... Látszik, hogy nem fog. Bánatomat elkesergem a közeli sziklán ülő, a mások által itthagyott fákat tegnap szorgosan összeszedő szomszédnak. Kiderül, hogy a sört ő is szereti. Nagyváradiak és szószerint itt töltik a nyarat a víz partjára telepített lakókocsijukba, immár 9 éve... Kijön az egész család, körbe zsongnak. Friss hús, friss élmény... Input- input...
Két gyerek, egy 9 éves fiú és egy 12 éves kislány ... És persze az anyuka, akiről kiderül, hogy valami hihetetlen természetközeli és erős tudattal megáldott személyisége van. Rövid (?) beszélgetésünk alatt egyértelművé vált, hogy határozott és bölcs kötelék köti evilághoz. Terápiás beszélgetésnek is elment - bár nem fizettünk érte.
Közben vissza érkezik Veronika és jön egy-két új táborozó is ... Ők látva a csónakot odajönnek érdeklődni, hogy mennyiért lenne kölcsönözhető. A pár fordítja a románt. Óh hát, magyarok... - mondja megkönnyebbülten az egyik lány és immár közvetítés nélkül megy az alkudozás. Vigyétek és vigyázzatok rá! - nem kérünk semmit... Veronika elindítja őket a vízen, élvezik...
Közben folyik a beszélgetés... A családról, a szülésről és úgy általában az életről. Csak úgy repülnek az órák. Egy mondatot hadd emeljek ki a csevejből. Azt mondja a hölgy: tudjátok van az, hogy a szülés vagy a tökön rúgás fáj jobban... Az örök kérdés. Na, ti láttatok már tökönrúgott hapsit, aki másodjára is odatartja? ...Na? Ugye? Mi itt a kérdés? - persze mindezt úgy előadva, hogy érezd: humor... De azért a mélyén...
Közben a csónakozók a sokadik körön is túl vannak. Az egész családot elvitték egyesével egy-egy körre. A végén megköszönve hoztak egy nagy tál házi túrós táskát és sok-sok házi készítésű rostos üdítőt... Oh - nem kellett volna, mondjuk teleszájjal.
Aztán hoznak 5 halat... Majd egy fél liter házi szilva pálinkát... És végül egy fél dinnyét .. Te, Vera! Te most eladtad, vagy kölcsönadtad a csónakot??
Közben megjönnek a túrázók. A beszélgetés is véget ér. Kezdenek pakolni, hazamennek pár napra, majd jönnek még.
Jó pakolást! Mondja Vera búcsúzóul. A munka soha nem lehet jó, és az öreg szép - kontráz rá a hölgyemény és pakol tovább serényen.
Meghallgatjuk Tiborék élménybeszámolóját bánjuk is meg nem is, hogy mi ilyen tétlenségben töltöttük az időnket. De nem.
Közben megjön a Gál csapat. Új és üde folt a társaságunkban. Nyitottak felénk és mi is csak módjával harapunk... Elvagyunk.
Tábortűz, mert a nélkül nem tábor a tábor ... Mély gondoltok, lehülő idő. Ágy.
Béke
https://www.facebook.com/share/p/1AEGV9mrQj/
Ez idén az első valódi semmittevéssel eltöltött napunk. Mondjuk azt még nem tudhattuk így előre, de az lett belőle. Így aki izgalmakra, akciókra vágyik, az már lapozhat is.
Reggel 7:30 körül ébredtem, mint mindig (most is annyi van...). Fura hogy vannak emberek, akik csak ébresztőre tudnak felkelni. Én amióta az eszemet tudom, nem rémlik hogy valaha is csörgőórára keltem volna... Vagy felrázott valaki, vagy magamtól ébredtem, de igazából olyan nem igazán rémlik, hogy elaludtam, lekéstem volna valamiről. A Szundi funkciót meg sem lelném a telefonomon, és csak hirből ismerem. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy mindig akkor fexem le, amikor elálmosodom.
Szóval: ma sem maradtam le semmiről.
A felszálló párában, a tó parton ülve körmölöm a sorokat a telefonomba ... Néha fonalat veszítve felnézek és elmélázok, semmibe révedő tekintettel kutatom a múltat és a viztükrön megtörő pajkos fény helyre tesz egy-két gondolatot. Vagy nem.
Szép lassan kattanak a zárak, nyílnak a társak autóinak ajtajai. Ébredezünk.
9:20 körül a többség már fent van, de a kinti zord idő nem túl csábító. 14 fok van... Számomra ideális... Papucs, rövidgatya... Erre a pár hétre ez az öltözék - mindig. Cipőt nem is hoztam. A Vera szerint, mert hülye vagyok és elfelejtettem... Szerintem meg azért, mert eszembe sem jutott. Minek? Kinek? Na, hagyjuk - erre a filozofálásra a tegnapi kis varrónőből lett kézműves hölgy volt az ideális partner.
9:40... Kis "szigetünkre" megérkezett a szemben lévő hegy felett beeső elsö napsugár. Óvatosan tapogatja a fentebb húzódó partszakaszt...
Tomi! Gyere! - fogom meg a székemet és szilaj vágtával átmegyek a megvilágított sávba. Leülök és a legnagyobb felületemet mutatom a Napnak... Olvadozunk... Mire konfortosan kezdem érezni magam, már az egész tábor ott ül velünk a sávba napfénybe fürödve. Az élet szép...
Halljuk, hogy a lányok is elkezdenek csicseregni... Elkezdődött a nap.
Ma Bea és Tibor leválik rólunk, hazamennek. Lassan, de céltudatosan készülődnek - első a reggeli.
Aztán újra megnézzük Tomi áramellátását, mert a lemerülő aksi nem engedte az állófűtést használni és ők 25 fok alatt nem igen vannak. A napelem gáz. 1-2 wattot produkál. Írok Sanyikának, hogy ha indul, tegye be a tartalék napelemet is, szükség lesz rá... 12 után jön a visszajelzés - olvasta, de már úton. Erről lekéstünk...
Közben rájövünk, hogy ha Tiborék elmennek akkor a kisebb, nem rögzített panelt itt tudják hagyni. Szuper.
Probléma megoldva.
A búcsú gyors és gördülékeny. Mindenki tudja, hogy nem örökre szól, nem kell túlspilázni.
Péterék elmennek a közeli boltba (6-7 km) bevásárolni. Hoznak nekem Takis meglepetés csilis valamit...
Ebéd... Finom rántottát rittyent Veronika az én kérésemre és a saját belső hangjára hallgatva.
Telehassal jól megy a semmittevés.
Tomi átnézi a neten a napelem kínálatot - vennie kell majd egyet... Én a Gálék által hozott benzin birtokába robogózok egyet a környéken ... Sajnos a nagyobb meredélyek megfognak, de ettől függetlenül eltörpül egy-két óra ezzel is.
Visszatérve vízretesszük Veronikát... És a mai napi teendők közül már csak a Sanyikáék fogadása marad. De ők nem kapkodják el az érkezést.
Már a napbúcsúztató tábortűz is ég, mire begurul a Ford Transit. Megjöttek. Csilla, Zsófi, Petra és Sanyika...
Most mi csüngünk rajtuk információ éhesen. Mi van otthon? Hogy vannak apuék? Pityuék? Milyen az öcsém új csaja? Láttuk Danit a Facebookon mercivel feszíteni.. - az mi? A szalonna sütés közben csak úgy záporoznak a kérdések... Sanyika az unokatesóm, akik a szülőfalumban, a szüleimmel él... Kifogyhatatlan a kérdés halmaz. A pillecukor sütésben kifáradt Péter és Sára lassan érdeklődését veszíti (nem csodálom) és aludni tér ... Mi még szépen kibeszélünk egy-két régen látott, de hozzánk közelebb álló falubeliet. Közben hagyjuk, hogy a tábortüzünk lassan éhhen haljon...
Az állófűtések kattogása mellett, finom Diesel párával vegyített friss levegőt szívva térünk nyugovóra... Ez kell a városból kiszabadult vadkempingezőnek... Otthoni kényelem, zaj és ismerős szag...
Kíváncsi leszek, hogy a megszokott környezetben mikor dobja majd ki az ágy őket.
Béke
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=24587149664212492&id=100000323984764
Beindultunk!
A tegnapi nap hatására, ma se csináltunk semmit.
Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a jelenlegi táborhelyünk egyszerűen csodálatos ... És a frissen érkezőknek is illik belőle egy-két napot adni.
A régebb óta itt lévők viszont már nyitottak a tovább lépésre, élükön Tomival. Így meg is született a döntés: ma beindulunk és továbbállunk.
Igen ám, de Tomi kedvese, Judit - csak nem akart kikeveredni az első nap elkapott nyavajájából. Így ő úgy döntött, hogy inkább otthon, ismerős körülmények között folytatná a kurálást. Egy fájdalom csillapító lenyelését követően, már nem volt azért ilyen határozott, így délig halasztották a végleges döntést... Mennek vagy maradnak.
Addig mindenki lenyugodott, a kezdeti parkolási folyamatok lelassultak, leálltak... Elkezdtünk égetőbb problémákkal foglalkozni: reggeli!
Közben a nap is magasra hágott.
Sanyikáék két kislánya őszinte ártatlansággal vetette bele magát a környék felfedezésébe... Csordogáló patak, a patakban úszó halak... Apa horgászása, apa nem fog semmibe... Röpködő pillangók... Kell ennél több?
Kell.
Így előkerült a buborékfújó és a buborék pukkasztós játékot tartalmazó tablet is.
Petra (2-3 éves) egyre ritkábban zárta szorosra a szemét, hogy láthatatlanul, óvatosan csoszogva keresse az utat közöttünk... Zsófi idehordta a környék összes fáját, készülve az esti tábortűzhöz...
Opsz. Észre vettétek?
Igen, elmúlt dél és elmúlt minden... Tomiék leléptek.
Kis csapatunk immár 3 autóra korlátozódott. Persze ez nem gáz, mert az igazi antiszoci egyedül is tökéletesen érzi magát...
Közben bejelentkezett Gyuri bá, hogy ha nem nagyon zavarnak, akkor kérnék a hétvégi koordinátákat és Zoltánék is jelezték, hogy a Vitara egyre izgatottabb a garázsban... Szóval lehet itt még akármi is.
És közben azt se felejtsük el, hogy szép lassan nekünk is meg kellene indulnunk valóban, mert lassan lejár a szabadságunk és (helyileg) még alig voltunk valahol...
Szóval lélekben elkezdtünk felkészülni a tábor bontásra. De addig is élvezzük, amit itt kapunk!
Veronika elment evezni egyet ... Neki ez a nap csúcsa... Ahogy egyedül lebeg a hatalmas víztükör felett, ahol csak ő van és a békés vadon. És ahol végre talál téreröt és telefonálhat. órákra képes eltűnni. Én meg beízítottam a kis robogót és gooo! Neki a környéknek. De sajnos a tegnapi meredek partok megették a kuplungom nagy részét. Nyögött és nyelt... Nem igazán éreztem benne a kitörő lelkesedést, a mindent maga alá gyűrő lendületet, így viszonylag hamar visszafordultam.
Megérkezve, ha már holnapi indulás, akkor megerősítettem az MB100 leszakadás elött álló kipufogóját... Veszélyes dolog a kocsi mellett napozni, mert így olyan dolgokat is meglátunk, amikről jobb nem tudni...
Péter és Sára nagyon lelkes és totál partner a semmittevésben. Ha nem muszáj, akkor nem mennek sehová... De azért egy evezésre rá tudtuk őket beszélni... Kézben kiderült, hogy Péter, olvasva a leírásainkat, teljesen képbe volt, hogy mit értünk nomádkodás alatt, de például a kajaellátást úgy gondolta, hogy majd a tábor környékén bevásáról. Tegnap érte az első meglepetés, hogy itt - a környéken - nincs semmi... Így egy bő órát (vagy kettőt) tüntek el, amikor is elmentek készleteket feltölteni... Na, ezek a feltöltött készletek fogytak ki mára. De hatalmas adósságokba verve magukat - megoldották.
A nap lelkesedése alább hagyott és azzal a tudattal tért nyugovóra, hogy a világot ma se váltotta meg, na de majd holnap!
Mi megsütöttük a szalonnánkat és majd holnap! Majd holnap végre beindultunk...
Talán...
Béke
https://www.facebook.com/share/v/1WztSGbgXi/
Korán keltünk. Csomagolunk és indultunk. A Drágán völgyébe található táborhelyről átállunk a Pádis fennsíkra. Úgy terveztük, hogy offroad átmegyünk Biharfüredre, majd beugrunk Belényesre és utána jöhet Pádis.
A már jól ismert út helyett a GPS egy 5 km-rel rövidebb, de általunk még soha be nem jártat ajánlott, ami több helyen is felvesz a gerincre, így látványosabbnak ígérkezik.
Nagy lendülettel vágtunk neki. 10 óra... Percre pontosan indultunk. Elöl a jó öreg MB 100, aztán a kicsit szélesebb, kicsit magasabb, de hasmagasságilag alacsonyabb Ford Tranzit és végül a mindennel jóval felszerelt, terepre termett állandó összkerekes, 4x4-s Toyota. Nagy gond nem lehet, majd a Péterék kihúznak, ha úgy alakulna... Na, de mitől alakulhatna úgy, hiszen csak jellemzően sík és lájtos, murvás utakat vállalunk be... Ugye... Van itt ész!
Az első nagyobb, útmenti málnásnál kénytelen voltam megállni, mert különben nem kapok estére ... vacsorát. Nincs mese. Szeretjük a málnát.
Kellemes, de azért egyre szűkülő murvás úton csapatunk kettesben, hármasban nem vészesen, de azért érezhetően folyamatosan emelkedve... Lassan ritkul az utat szegélyező erdő is, közeledik a gerinc. Egy helyen elhajtunk két, velünk szemben, az út szélén parkoló autó mellett. Az utasok a kocsi mellett téplábolnak, gombát vagy egyéb hasznos dolog gyüjtögetését kezdik hamarosan. Barátságosan integetve húzúnk el mellettük, ők is barátságosan mosolyognak. És mint már számtalanszor, így most is el kell fogadnunk: ha az út mellett román rendszámú autók állnak, akkor annak az útnak ott van vége. Ennyi... Fordultunk is vissza kb. 200m után, amikor is a hegynek neki forduló, addig csodálatos utunk átment kiszáradt patakmedret alkotó szikla görgetegbe... Hát én még talán bepróbálhatnám - mondj Péter, de legyünk realisták: nem. Nem próbálhatnád be.
Visszafelé mi is mosolygunk.
Azért az első akadály nem szegi kedvünket: visszafordulva a következő, eddig észre se vett lehetőségnél újra a gerinc felé fordítom az MB100 orrát.
Nem rossz... Emelkedik, de nem vészesen és látszik rajta, hogy más is használja. Reméljük, hogy nem a gombászok.
Egy szűk kilóméterrel fentebb az utat egyengető, a rádőlt fákat eltüntető erdei vonszoló serénykedik, de pont a munkája végét járja. Félre áll és mehetünk is. Ez jó jel, mert ha nem lenne folytatás, csak jelezné, hogy: "Hova mész, te barom?" Nem jelezte.
Egyre keményebb a nyom. Szaporodnak a kóbor kövek, az úton hagyott fatörmelék.
Végül csak kiérünk az erdőből, de nincs benne igazán köszönet. Előttünk sok felé szaladt az út, az egyik szarabb, mint a másik. Mellettünk kis házikó és egy parkoló román rendszámú autó. Na, most az a kérdés, hogy az előttünk lévő extrémitás állította meg, vagy a mögöttünk lévő??
Ha nem csinálunk semmit, akkor nem történik semmi... Ülök vissza az MB-be és vágok neki az előttünk zuborgó patakon átkelve, a szemben meredező, vizmosta meredélynek, mely nyomokban utat is tartalmazott. Meglepően könnyen veszzük az akadályt. Egy újabb házikó mellett elhajtva, fent vagyunk a gerincen. Végre.
Persze itt sem fenékig tejföl az élet, erről tanúskodik a gerincet borító gyepet számtalan helyen feltépő keréknyomok cikázása... Kerülgetjük a kiálló vödörnyi köveket, pocsojákat... Közben a GPS kétségbeesve próbálja jelezni, hogy egy hegyháttal jobbra és lassan az ellenkező irányba kéne menni... De ha egyszer csak erre tudunk?!
De nem. Nem tudunk erre se, tájékoztat egy fákkal szegélyezett, mélyen kijárt résznél az utat elzáró sártenger. Péter megbökdösi, nem olyan rossz... A szélén 5 cm után már szilárd. Átmegy rajta és áthuzogat minket... - ajánlja fel. És ez most valóban sikerülhetne. De vajon mi lenne a folytatás? Rossz az irány... Nem tudjuk, hány ilyen lesz még előttünk... Az idő is szalad... Lassan 2 óra és még sehol se vagyunk... Vissza megyünk és újra jövünk az ismert úton. Jó volt, szép volt, de elég volt...
Megfordulunk. Amit ugye leírni könnyű.
A patakhoz visszatérve nekirongyolok a szembe lévő járhatatlan nyomnak, ami a házhoz viszi, és amitől a GPS újabb javaslattal élt jobbra tartva. De egy részről senki nem tartott velem, másrészről a tranzit itt tuti nem jönne fel... És jobbra elnézve semmi bíztatót nem láttam az arra vivő elhanyagolt, nem használt nyomban...
Vissza felé minden egyszerűbb és még lejt is. Haladunk... Nagyon ... A málnásnál lehúzódom Veronika terül-fordul... Jönnek már? - kérdem a beülőtől. Még nem hallom, de hogy nézne ki hogy mi eszünk, ők meg nem? - mondja... Ja ... Arrébb gurulok lehuzódom egy magasabb málna bokorhoz, amit a letekeret ablakból is kényelmesen el lehet érni. Mert ha boldog az asszony, akkor ugye minden rendbe van. Veronika boldog... Feltűnik a tükörben a Tranzit két lámpája. Go! 1-2-3... Nagyon jó ez az út. És az MB lengéscsillapítói is azok.
Elhajtunk a volt táborunk mellett. Pár napja erre jöttem megmenteni Jociékat a Sharannal. Ismerős első osztályú murvás út. Ami a csövön kifér. Lassan elmaradnak a lámpafények... A Sharannak jó volt a csillapítása, de az mb-é meg kiváló. Mintha aszfalton mennénk. Száguldásunknak csak a lóerők hiánya szab gátat. És arra szükség is van, mert különben itt halnánk meg, leginkább ha egyszer mink jönnénk magunkkal szemben egy beláthatatlan, sodrós kanyarban. Azokat ennek tudatában szoktam megközelíteni, de még frissen él bennem, amikor egy terepjáró majdnem letarolta az addigra már rég álló Sharant. Szóval nem éntökéletességemből kell kiindulni, hanem a többi kocasöförből.
Miért nem várjuk be néha lassítva a többieket? - kérdi Vera. Mert ez az én szabadságom is, amit szeretnék úgy eltölteni, hogy élvezzem... Én meg szeretek így menni - válaszolok. Én is... - mondja. És ezt már meg is beszéltük.
Lassan elfogy a Drágán. A végén jobbra fordulva, egy forrásnál lehúzódom az útról.
Feltöltjük a készleteket és lelegeljük a környék málnását is egyben.
A hátra lévő offroad szakasz Biharfüredig kellemes és lélekemelő.
Egy gyors fotó a hegy gerincen, majd jó pár a falu határában lévő vízesésnél.
Jöhet az aszfalt!
A székelykapuig meg küzdök a meredéllyel, ez nem az MB-nek való. De az azt követő lejtőt már mi is szeretjük.
Jó tempóval tesszük meg a távot Belényesig. Itt elveszitjük Sanyikáékat. Randi a Pádison - megy az üzenet.
A Penny-be bevásárolunk, majd akksit keresünk Péternek, szerencsére nem találunk... Tankoltunk és aztán a Boga patakba meritjük haptestünket. Bár, hogy őszinték legyünk: inkább csak borzongva végignézzük, ahogy ezt Veronika megteszi.
A hegyre stabil kettesben megyek, nem rohanok, ennyit bír a gépezet, felesleges erőltetni.
Sanyikáék jó helyet foglaltak, a Toyota bájosan átlabeg a patakon, ideális a hely.
Tábortűz, szalonna sütés... Egy kis elektronikaszerelés - semmi extra.
A Nappal együtt távozik a meleg is.
Alszunk.
Béke
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=24604032192524239&id=100000323984764
Ébredés - a lassan a hely védjegyévé válló - reggeli kolomp hangjára, mely a táboron átvonuló tehenek érkezését jelzi.
Biztos, sok helyen előfordulhat ez az emberrel, de ahol tipikus és egyértelmű az számomra eddig csak a Pádis fennsík felső Táborhelye volt.
Később a fenséges lovak is megtiszteltek.minket.
A lassan induló nap, lassú döntéseket igényel. A nap kérdése: megyünk vagy maradunk? Péterék, akik idén elsőként vesznek részt velünk egy autós vadkempinges túrán, lassan hazafelé fordulnának és el tudnák fogadni, ha ezen alkalomból minél többet kapnának Erdélyországból. Sanyikáék, ahol a két csöppség közül az egyik még épp hogy csak nyitogatja a csodás világ befogadásra a szemét, nem szívesen változtatnának helyszínt, amikor épp jó helyen vannak, mert ugye: minek? - megnézik, majd, ha nagyobb lesz a gyerek. Mi meg, akik az elmúlt 25 évből idén vagyunk valójában csak édes kettesben, leginkább csak sodródunk, mert már szinte mindenütt voltunk és mert igazából mindenütt jól vagyunk, mert ott vagyunk...
Szóval nem igazán könnyű meghozni így a döntéseket, de szerencsére van még egyéb befolyásoló opció is. Így például tudom, hogy Veronika oda meg vissza van a vízért, ami itt nincs... De azt is tudom, hogy ettől függetlenül szereti a helyet - szóval egy lépéssel sem vagyunk előrébb. Viszont péntek van. És ez fontos. Mert igaz ugyan, hogy Romániában tilos a természetben való vadkempingezés (főleg, ha az piknikezéssel is jár), de itt az bevett szokás, hogy a család hétvégére kimegy valahová és ott tölti azt - az így már görbévé vált - két napot. Szóval itt hétvégén a felkapottabb helyeken nem igen találsz szabad helyet, de a nem felkapottakon is tuti, hogy fogsz találni valakit.
Bezzeg Magyarországon, ahol törvényes a vadkemping... alig mozdult meg az ember, ha hétvége jön. Sőt! Ha meg is mozdul, jön Romániába, hogy még zsúfoltabb legyen.
Na, jó - úgy érzem, hogy kicsit sarkítottam, viszont ez a döntő: ha menni akarunk, akkor azt még pénteken meg kell tennünk, mert szombaton táborhelyet találni - szinte képtelenség. Na, ez már egy jobb érv az indulás mellett. De minek mennénk, amikor már itt vagyunk, van helyünk?! Ja! Tényleg.
És ekkor üzen Gyuri bá, hogy jön, és kölcsönöz egy supot is, ha víz mellett várjuk.
15 órai idulással átállunk a Bélesi tóhoz - hirdetem ki.
Legyen 16 - mondja Sanyika.
Akár...
Most hogy megvan a cél, már mindenki sokkal nyugodtabban teszi a semmit. Petiéknek felsoroltunk egy rakás látnivalót a környéken, amit meg lehetne nézni.
Mócok temploma itt van felettünk 2-3 km... Igaz: erős kaptató, de a legrövidebb... Nem. Nem akarnak gyalogolni... Akkor a Galbenai vízkitörés. Oda lehet állni autóval a "bejárathoz" és az első 2-300 méteren már meg is van a láncon függő felejthetetlen élmény, lehet visszafordulni... Nem. Nem mennének sehová...
Akkor a Szamos bazár! Ha a Pádison semmit nem néz meg az ember, akkor ezt ki ne hagyja! Már a nevét is arról kapta, hogy itt pár kilóméter alatt megkapja az ember a környék összes csodájából a kostolót. Mint egy jó bazársoron, kapható itt minden: a fenséges ősfenyvesen át érkezel a barlang bejáratához, ebböl adódóan: van barlang is, amin végig is mehetsz... A barlanghoz már láncon csüngve ereszkedsz le. A barlangban lesz tréfás kedvű patak, mellyel jót játszhatsz, lesznek fénykürtők is, de jellemzően lámpáért kiáltó sötétség... A végén kis sziklamászás, egyensúlyozás az életedért és végül kidőlt fákon átkelve jöhet újra az ősfenyves, melynek puha moha szőnyegén sétálva magad is ősemberként érezheted magad. Vagy másokat...
De nem, nem megyünk sehová - ragaszkodunk a semmittevéshez - mondják szilárd egységet képezve Gálék.
Te, ezek ebben jobbak mint mi - súgja kicsit ijedten Veronika, aki úgy érzi, hogy trónfosztás történt e témában. Nem baj, így legalább nem lesz okuk panaszkodni.
A nap lassan rohan az égen... Alig győzöm a domboldalon köztem és a Nap között álló óriási fenyő árnyékába tartani a székem. Kb. félóránként fel kell kelnem és az álnokul arrébb vonuló árnyék után vinnem azt. Hihetetlen, hogy itt nem hagyják az embert nyugodtan semmittenni se...
Közben azért eszünk placsintát (töltött.lángost). Megszereljük a robogó eldugult karbiját, Péterrel megszakértjük, próbáljuk elérni, hogy máskor ne tegye azt... A térerőtlenség ellen antennát építünk ... Ja! És követjük az árnyékot... Azt a legnehezebb.
Lassan 15 óra. Ébredezik a délutáni kötelező alvást épp ledolgozó Petra. Pakolunk. Indulunk.
Nem a Boga telep felé, hanem a még el nem készült, kicsit vadregényesebb hátsó bejárat felé. Az aszfalt végénél nem sokat lassítunk. Nem úgy mint az előttünk guruló két bicajos. Egy pár, akiket szétrázott az iszonyat köves lejtő. Megállnak igazgatni valamit.
Egyes, kettes alapjárat, motorfék ez a maximum, amit megenged ez az elég elhanyagolt, de amúgy térképezett út.
Utolérnek, leelőznek a bicajosok. Könnyű nekik! Nekik nincs lelógó olajteknőjük, nekik nem kell négy keréknek megfelelő nyomot választani. Mert itt az a legnehezebb. Ha benézel valamit, elbasztad ... Ha kifolyik az olaj, nagyon elbasztad... Amúgy meg ha van szemed a kövek, gödrök között megtalálni az ideális nyomot - mert van olyan - akkor szinte bármivel jöhetsz. A lényeg: tartsd távol az olajteknőt a kövektől! Személyautóval maximum lassabban, többet kanyarogva. Láttunk útközben számtalan terepképtelen autót is, jó kezekben simán végig araszolnak. A terepjárósok se tudnak igazán gyorsan menni, mert azért számukra is van veszélyesen kiálló göröngy - kőből - de azért sokkal-sokkal kevesebbszer kell azokat kerülgetniük, mint a hasmagasságtalan társaiknak.
Egy lomha emelkedő tetején beértem a szaporázó bicajosokat, lassítok a csiga tempónkon, mindjárt itt a domtető, aztán úgyis elgurulnának... A többiek kicsit lemaradnak, van időnk meg-megállni pár képet készíteni.
Hogy miért maradnak le? Hát mert az MB olyan korból való, amikor még az utak egy része pont ilyen volt, erre készült. Mondhatnátok, hogy 4x4- Toyotát meg erre találták ki, de nem... Már évekóta írom, hogy előzgetjük a terepjárókat és ez hidd el, valóban így van. Az ilyen lájtos terepen a lágy futomű sokkal fontosabb, mint a hárdozéshoz szükséges összkerék. Sanyika meg úgye alapban szélesebb, hosszabb, de ami fontosabb alacsonyabb. És most kapaszkodj: még így is gyorsabb a murván, mint a jóval feszesebb futóműves 4x4... Próbáltuk. Most nem Péter szeretett autóját akarom leírni (és a többi, hasonszőrűét se) csak azt kihangsúlyozni, amit egy 4x4-es elfogadni soha nem fog... hogy normál körülmények között több a 4x4 hátránya, mint az előnye. Ezt azért merem így megfogalmazni, mert amikor még terepjáróval jártam akkor vettem észre, hogy az esetek 99.9%-ába nem kapcsolom be a négy kerék meghajtást, a nagyobb hasmagasság, az ebből adódó nagyobb lendület szinte mindenütt elég volt. Ahol meg nem, ott már az összkerék is csak annyit segített, hogy jóval bentebbre kellett hívni a traktort, hogy húzzon ki... .
Persze egy jó gumi és egy jó csőrlő ezen még sokat tudna javítani, de higgyétek el, hogy ahová meg ezek is kellenek, ott meg magának a jérműnek sincs már semmi keresnivalója... Épp az ilyenek miatt tiltanak ki minket is sok helyről.
Itt hagyok pár üres sort... Hátha megérti egy-két ember...
Szóval az út olyan, amilyen... Aztán Ic Ponor után szép lassan megérkezik a keskeny, de jó minőségű aszfalt. DodaPilii... Utolérjük és végleg leelőzzük a bicajos párt... Haladunk... Az egyik kanyarban még meg is nyikkan az MB kereke... Jó a tempó, vagy rossz a guminyomás.
Az amúgy is keskeny útról lefordulunk jobbra Jósikafalva irányába, egy még keskenyebb útra. Itt nem nagyon törödtek a tereprendezéssel, végig húzták az aszfaltot, ahol tudták, így nem ritka a 16%-os emelkedő sem.
Egy kilátópontnál megállunk, pár percre letaglóz az alattunk elterülő táj szépsége ...
Viszonylag korán érünk a Bélesi tó talán egyetlen táborozásra is alkalmas hivatalos fürdőhelyére. Esélyünk sincs jó helyre parkolni. Sőt! Már a parkoláshoz is villantani kell járműveink terepképességét.
Itt fogunk maradni? - kérdi Péter és nem csak a hangjából érződik a nem tetszés...
Itt. És a probléma megoldva.
Kb. két óra kitartó várakozás és helyezkedés után, a tó parton, a legjobb helyen áll a 3 kisbusz... Jöhet a hétvége!
Nem volt egyszerű, de megvívtuk. Nyertünk...
Péter is boldog... Sári is mosolyogva süti a lemenő nap fényében a halat vacsorára ... Tábortűz, beszélgetés... Vizcsobogás... És a panoráma: csodás!
Gyuri bá jelzi, hogy kb. 20 percre, majd félóra múlva, hogy most már 50-re van... De halad. Végül 11 óra körül érkeznek be, egy gyors köszönösre még futotta a kimeritő nap után, de aztán nem lehetett ellenállni.
Alvás... Vizcsobogás... Már-már tengert idéző hullámzás...
Béke!
https://www.facebook.com/share/p/1SDeU39kG2/
Ébredés a Bélesi tó partján a reggeli friss szél által korbácsolt hullámok zajára.
Szokták mondani, hogy békés csend van. Kellett vagy 40 év, hogy felfogjam, hogy ez a csend igazából a fülünknek kedves zajt jelent. Mert a természetben olyan, hogy csend nem létezik, de ha nagy ritkán mégis előfordul, akkor az inkább hátborzongatóan vésztsejtő, mintsem békés. Szóval ébredés a fülünknek kedves hullámzás zajára.
A reggeli pisit a tábort szegélyező bokorsoron ejtettem meg, ahol ismét kénytelen voltam észrevenni az itt lakók által idehordott, a földet boritó wc papír messziről virító fehérségét. Undorító.
Tudom, tudom ilyent nem csinálunk, senki se csinál ilyet, mert ásóval megyünk, a papírt összeszedjük, kukába tesszük/elégetjük. De akkor mi ez az ocsmányság, mi ez a vadkemping helyeket mindig körbevevő tájidegen dolog?? Őszintén: meg tudom érteni, amikor a környék lakói fellépnek ez ellen és bezáratják a felkapott helyeket... Persze, most jöhettek, hogy miért nincs nyilvános wc... Stb. Miért? A te házad elött van? Nincs? Akkor odaszarhatok a kapudba? Több százan is? ... Csak érdekességképpen: egész Szegeden összesen 1 működő fizetős köz wc-ről tudok. És láttam Koppenhágában is az utcán dolgátvégzö turistát...
Próbáljunk tenni valamit ezen jelenség ellen! Mindenki... Jó buli leugrani egy szabad strandra a hétvégére, de készülj fel arra is, hogy a dolgod elvégzése után rend maradjon utánad. Hogy hogyan? Leszarom: ez a te gondod - old meg vagy maradj otthon!
Na - szóval ott tartottunk, hogy szépen indult a napunk... A felhők elkerültek minket, a Nap gyorsan és magasra hágott. Sanyikával gyorsan kihúztunk egy árnyékoló fóliát a két kisbusz közé, felhasználva a tetősinre rögzithető kis tartóbakkokat, amiket ő gyártott otthon hasonló célokra.
Péter és Sára a Toyotával érzékeny búcsút vettek és egy lomha körre még felfűzve egy-két látni valót, haza indultak
Aztán Gyuri bával és Sanyikával beugrottunk a közeli Jósikafalvára, ahol a piacon kapni a lédússágáról méltán híres helyi paradicsomot, meg meg vettünk még ezt meg azt... Közben a lányok fenséges reggelit rittyentettek... Mondtam már? Ez a nap is jól indul.
Előkerültek a vízi szórakozás eszközei is... És szórakoztunk... Néha még az én lábam is vizes lett.
Úsztak, lubickoltak, supoztak... vagy csak kavicsokat dobáltak a vízbe, de úgy repült az idő hogy délután négykor Petra hisztis sírása tudatosította csak bennünk: kimaradt a délutáni alvás!
Is.
Gyorsan orvovosoltuk az esetet.
Közben két egyenruhás, helyi rendőr körbejárta. Igazoltatott pár embert és felhívták mindenki figyelmét, hogy az autók, sátrak közelébe nincs tábortűz, csak lentebb. Nincs zajongás és figyeljünk arra, hogy a másik is tudjon pihenni... Ilyet se láttam még otthon...
Befutottak közben Zoltánék egy újabb Vitara fedélzetén. Zoltán és Zsuzsa valahonnan Gyöngyös környékéről jöttek...
Zoltánékkal jópár éve a torockói székelykő túránkon futottunk véletlen össze, akkor pár napra összeragadtunk, majd utána néha még találkozgattunk...
Gondolkodtak rajta, hogy elhozzák Tomit is, aki már ezerszer megbántam, hogy hazament... de a sűrűn rakott autóban egy egérnek sem maradt szabad hely. Komolyan vették, nem bízták véletlenre, egy hétre jöttek és mindent hoztak ami kellhet ahhoz, hogy jól érezzék magukat... Mi ebből leginkább a világra nyitott személyiségüket értékeljük a leginkább, no meg a gyorsan fogyó pálinkájukat... Igyekeztünk segíteni nekik, hogy több legyen a szabad hely.
Amúgy ilyet se láttam még: az autó mellett sátrat állítottak és abba pakoltak át mindent, szabaddá téve a kocsit az alváshoz. Nem rossz.
Hat-hét óra körül kezdtünk távolodni a viztől... Már mindenki megfulladt legalább egyszer. Körbe ültük Gyuri bá, már múlthétről ismerős grillezőjét és türelmesen vártuk, hogy ránk kerüljön a húsosztásnál a sor. Többször is...
Lassan besötédetett. Vártuk, hogy kicsit oszlik majd a parton lévő tömeg, de úgy tűnik a szombatot a többség itt tölti. Amúgy nem volt zavaró a tömeg. Kis tábornokkal - 4 autó... - egy elég tekintélyes partszakaszt (a legjobbat) birtokoltuk. Olyan volt, mintha magunk lennénk... Nincs nagy zajongás, beszédet is alig hallunk... Nem szól semmilyen zene (néha a túlsó partról szűrődik csak át). Több tábortűz is ég, de füst se száll ránk... Mintha burában lennénk. Vagy így élnek a városlakók? Zsúfoltan, de mégis magányosan? Na, mindegy, mi - mint egy nagy család, azért itt voltunk egymás idegesítésére. Ebben én abszolút jó vagyok...
A tűz mellett ülve azért jó volt hallani Gyuri bától, hogy milyen jól esett neki ez a nap, hogy még számára is fura, hogy bot nélkül is milyen jól feltöltődött..
Ezen belelkesülve publikáltam a supos realsvideoját...
https://www.facebook.com/share/r/1JGumtmWCj/
De ott tartottam, hogy ránk sötétedett és a hús is elfogyott...
Ideje aludni
Béke
Így csinálja Dávid:
https://www.facebook.com/share/r/1BWfBQ8uHJ/
https://www.facebook.com/share/p/1VWhESrK4s/
Ébredés a Bélesi tó partján a szokásos tengerzúgásra...
Ma megpróbáltunk újra semmittenni. Ebben elvileg jók vagyunk.
Gyuri bá kikönyörgött egy pecabotot a szomszédtól. Mikor felébredtem ő már a tó tükrét ostorozta vele, majd hosszan és mélyen nézte a semmit.
A többiek lelkesen vetették bele magukat a vízbe. Egyszerűen nem lehetett neki ellenállni.
Közben a tömeg szép lassan haza felé indult. Fogyunk. Egymás után hagyták el a partot az autók. Egy, a partra felmenni képtelen, lakókocsit vontatót szépen feltolt a férfinép.
Gyuri bá és Dávid is menni készülődött, ebéd után indulnak... De elötte még bemutatták a sup kezelés mélységeit és a sup-szüzeket próbálták kisebb-nagyobb sikerrel megfertőzni. Így aztán mindenki feküdt, ült, térdelt vagy csak simán rettegett a deszkán... Vagy alatta.
Ebéd után szépen összecsomagoltak, megpróbálták visszazárni a szörnyet a gyári hordozó táskájába... Mi távolról néztük harcukat.
Elmentek és velük ment a szikrázó napsütés is. Ezt és a feltámadó szélben repkedő kemping cuccokat észlelve a kevés, kitartó is csomagolt és hazament.
Zoltánék kicsit arrébb álltak, wc-t állítottak... El kezdték belakni a helyet.
Csend, béke és meghittség szállt a partra.
Veronika hunyt egy órát, Sanyika peca botot ragadott és délelőtti sikertelenséggel fel felvértezve, kemény elszántsággal szívében kitartóan vacsorát kergetett. Zoltán egy könyvvel a kezében kiült a partra. Mi meg sétáltunk egyet a környéken. https://www.facebook.com/share/r/16uSvNtREM/
Visszatérve, összeverödve megkerestük Zsuzsa matek érettségi jegyét és csak nehezen hittük el, hogy 93-ban hogyan lehetett ezt a kötelező tárgyat kihagyva levizsgázni?! Látjátok? - még most is felkavar...
Vacsora vagy mi és hosszú-hosszú beszélgetések az élet értelméről, múltról és jövőről és arról, hogy miért is vagyunk mi itt... És hogy a teát cukorral vagy anélkül igyunk. (Sanyika halat evett - csak mondom... )
Aztán estére rittyentettünk egy tábortűzet, előkerült a pálinkás flaska is... És szép lassan aludni tértünk.
De tényleg! Én szépen, Veronika meg 2 óra múlva lassan...
Béke.
https://www.facebook.com/share/1A7maDJE4N/
Még mindig a Bélesi tó partján talált ránk a Földet fürkésző napsugár, annak ellenére, hogy ügyesen próbáltunk elbújni az álcafelhőink mögött.
Éjjel többször is rézendített az eső. Az előrejelzések alapján minimum 10 fokkal hűl az idő. Így épp ideje lentebb mennünk a hegyekről, ahol most fog a hőmérséklet beállni az általunk kívánt 25 fok környékére (éjjel 15). Ez az egyik nagy előnye az autós vadkempigezésnek: az elmúlt 25 éve alatt egyszer sem volt olyan, hogy az időjárás tönkretette volna a nyaralásunkat. Mi mindig ott voltunk, ahol jó volt nekünk.
Lemegyünk Kisszegyesdre - született meg a döntés. Kisszegyesd a Bihar hegység lábainál található, a vadkempinghelye pedig a méltán híres szegyesdi völgykatlan bejárata elött, egy diófáktól árnyas patak partján. Felkapott hely, hétvégére nem ajánlott (és néha hétközben is kisajátítja egy-egy valóban nagyobb rendezvény, de ilyen ritkán van...)
Megtervezem a levivő utat! De végül nem kellett erre túl nagy energiát fordítanom, mert a Google maps tervében is bekerült egy 10 km-es offroad szakasz, és az után is az egyik kedvenc betonborítású szakaszomra vitte a tervet, a Móc templom és a Jég barlang felé.
Csomagolunk...
A bátrabbak még úsztak egyet. Élvezték, hogy a víz melegebb, mint a levegő... Mi a parton borzongtunk.
Jósikafalván megálltunk az egy sátorból álló piacnál. Vettünk a környék legjobb paradicsomából és egy kis szőlőt, szilvát, paprikát, hagymát és jó nagy levegőket is.
A hegyről lehozó szerpentin nem igen hagyta elaludni az embert... Leginkább azért, mert gyakran felfelé vitt lefelé.
Egy helyen megálltunk elbúcsúzni a Bélesi víztározótól, málnáztunk is egyet, majd 6 km-rel később egy éles visszafordítóval letértünk a biztonságot nyújtó aszfaltról a kalandokkal csábító murvásra.
Nagyon hamar kiderült, hogy az újabb generáciús Vitarát nem erre találták ki. 200 m alatt vertünk rá 400m-t. Így sok lehetőségünk volt Sanyikával bejárni az út mellett húzódó, kellemesen meredek, fűvel borított hegyeket megcsodálva a róluk belátható valóban csodás tájat.
Haladtunk... A jégbarlang környékén az utunkat ölelő sziklafalak között átküzdve magunkat, mint mindig - most is börtönéből szabadult sas lelkem... Egyszerűen szeretjük ezt a vidéket.
Az Aranyosi völgyet gondolom senkinek sem kell bemutatni... A közte vidáman kanyargó szerpentin már feküdt a Vitarának is... Vigoncan csapatunk Vártopig felfelé, majd onnan a gravitációval megsegítve, még gyorsabban lefelé.
A dévai út elött kb. 3 km-rel tértünk le Kisszegyesdre.
Ismerősként köszöntött a hatalmas, kempingezésre alkalmas terület. A középütt futó patakban rekordkevés víz csordogált.
A partján csak itt-ott volt egy-két táborozó család. Találtunk magunknak is olyan helyet, ahol sok az árnyék és kevés a szomszéd.
Viszont térerő nulla, még telefonálni se lehet - ez gáz. De Veronika szerint: végre ... Majd amikor rájön, hogy Hugó fiúnk élete első motorvásárlását intézi épp otthon és a digitális köldökzsínor is elszakadt... Na, akkor észrevette, hogy a digitális detox divatos és felkapó tud lenni, de valójába, ha nem leszünk online az elkövetkező 4 órában, akkor nem lesz vacsora se estére.
Ez mondjuk nem tűnik túl kemény fenyegetésnek, de ti nem láttátok a szemét... Nem lesz ott semmi se - ígérte. És ha abból indulunk ki, hogy ma nem volt reggeli és ebéd se... Na, akkor már ti is át tudjátok érezni, hogy mit keresett a patakmederbe az a két fura hapsi, kezükben egy 4m rúddal kavarva a levegőt. Nem. Nem villám hárító, erre utalhatott a végére szigszalagozott mobil router.
Kemény meccs volt, de a végén meglett a 4G. Anyuka megnyugodott... A motorvásárlás rendben zajlott. És a gyerek a friss jogsijáival és a friss motorral túlvan élete első 100km-es önálló útján is (mert persze, hogy tömegközlekedéssel ment le Szegedről Békéscsabára...). Nyugi van: már otthon van. Túlélte.
Közben a szomszéd táborból átjött Holding Jenő, akivel az autós vadkemping csoportban már összefutottunk párszor. Mint kiderűlt: Ő a futást komolyabban űzi, mert 60-on túl meg sem áll 100-ig.
Elsztorizgattunk, de aztán csak nem akart nálunk aludni, hiába marasztaltuk.
Én mentem egy kis kört a visszatérő modullal, ha már elhoztuk.
Zoltánék visszatértek a sétából, ami végül őrült térerő kereséssé vált számukra... Reggel megkapják a wifi kódot, csak a router áramellátását kell majd megoldanunk.
Most nem rakunk tüzet, majd holnap.
A tájra boruló sötétség érkeztével aludni tértünk...
Béke
Zoltán Takács - Takácsék úton 2025 nyara - 12. nap (hétfő)... | Facebook
Ébredés Kisszegyesden a diófák árnyékában... Kellemesen hűvös 20°C-szal indul a nap. Veronikát hosszan foglyul ejti az álomvilág... Nem akar felébredni és így eldugta a bukómat, hogy én se lelem - anélkül meg nem tudok tankolni menni.
Kitolom a kis robogót az útra, beindítom, áthajtok a falun térerőt keresve... Végül a falu túlsóvégét is elhagyva, egy domboldalban csippan a telefon és kezdenek jönni az értesítések. Elküldöm az aktuális beszámolót és visszafordulok. Hazafelé élvezem a motor duruzsolását... Amikor megtorpant az, átrakom tartaléka... Szép az élet.
Begurulva a tábor helyre, ébredezik a banda.
Terveket szövünk a többiekkel, hogy ki és hogyan fog ma semmittenni.
Sanyikáék leszedik a Ford csomagtartójáról a bicajokat, el fognak menni a falu egyetlen boltjába összcsaládi bevásárlásra, de leginkább tekerésre.
Zoltánék nyitottak egy kis sétára, utánaolvasnak és kezdik magukat ráhangolni a völgytúrára ... Kétszer 6 km.
Én meg türelmesen várok. Várakozás közben újragondoljuk a mobil szimes router magasabbra juttatását, immár min. 5 méterrel a patak szintje felett gyűjti a jeleket. Szépen működik. Van net.
Szóval: türelmesen várok... Nagyon türelmesen. De Veronika kitartóbban alszik. Óvatosan átkutatom a kocsi hozzáférhető helyeit. Bukó sehol, pedig úgy elmennék tankolni egyet, de ehhez kénytelen lennék a főúton is menni. Rendszám és kötelező biztosítás nélkül még csak, csak bevállalom, de a bukótlanság már annyira szemetszúró, hogy nincs rendőr, aki ezeket látva ne szedje ki a forgalomból.
Szóval: türelmesen várok... Nagyon türelmesen.
És ekkor megszólal Veronika telefonja... Otthonról keresi a család. Kérdésük van. Végre.
Nekem is volt: Hol a bukóm? Megkapom.
Már szelem is a habokat. Vagyis a 8 collos kerekekkel pattogok a murvás úton egészen a falun átvevő aszfaltig. Ideértve kiengedem a lovakat. Mind a 4-et. Csak úgy szaggatjuk az aszfaltot. Leelőzöm a serényen tekerő Sanyikáékat...
A házfalakról visszaverődik a kipufogóm harsány hangja, kíváncsian fordul a padokon ülők feje a hang irányába és csodálkozva nézik a pöttöm vason száguldozó dagadékot. Én széles vigyorral arcomon tövig húzom a gázt, semmi nem számít, csak az érzés: egy motoros lelke akkor él, amikor valami forró lüktet a lábaközt. És nem igazán baj az, hogy az mindössze 50 köbcentis és 2t.
Tankolok. 2.8 liter. Eddig ennyit sikerült elmotorozni a Gál Péter által hozott 5-ből.
Visszafelé újra belebotlok a bicajos kiscsaládba. Bezárt a falu boltja, már nem is fog kinyitni soha... Hiába, az elöregedés erre a településre is rányomja bélyegét. A fiatalok városba költöznek, a hagyományos életnek csökken az értéke. Nincs boltos és igazán vevő se túl sok. A cangások úgy döntenek, hogy még tekernek 2 km-t, hogy a főút mellett még élő részen keressenek boltot.
Visszatérve Zoltánék elindulnak.
Lassan vánszorog a nap... Így aztán mindenkit letaglózott, hogy már 14 óra múlt... Mennyi?? Még nem is reggeliztünk...
Közben a lemerült wifirouternek keresünk jobb helyet. Sanyika felmászik a közeli diófa nyaktörő magasságába. Semmi térerő. Maradunk a patak medernél, csak az áramellátást oldjuk meg egy 12 voltos akkuról.
Estére újra összeáll a banda. Mély eszmecserén, még mindig az élet értelméről...
Kaptam finom palacsintát is - csak jelzem.
Ezért a tábortüzet forszirozó Zoltánnak lelkesen segítek és Veronikát máris nyárs végre kapta egy, a tűzben forgó zsírosan sistergő szalonna.
Elalvás elött még végig nézek egy romantikus film vígjátékot és homályosan érzékelem, hogy Veronika becsusszan a paplan alá. Kintről behozott édes hagymával keveredő füstös illatával mély álomba ringat. Ne fürgyé le!
Béke
https://www.facebook.com/share/p/1CKq9qfs1h/
Ébredés Kisszegyesden a kellemesen hűvös időben. Alig kezdem pötyögni e sorokat, megmozdul a Tranzit. Sanyika kipattan, térül-fordul, kipakolja ezt-azt: tejet forral. A ház úrnője, Petra, megszomjazott. Ennyi kell ahhoz, hogy mindenki időbe keljen.
Újra átszervezzük az internet vételéért felelős antennánkat. Most egy kihúzhatós, teleszkópos, szár végére szigszalagozzuk fel a routert és az áramellátásért felelős akku mögé bekötünk egy, a töltésért felelős napelemet is. Így egésznap rá se kell majd nézni. És valóban.
Sanyikáék újra leugranak a boltba, de mint kiderült ehhez leginkább Sanyikának van kedve. Óh, majd én elkísérem, jelentkezem lelkesen. Csilla szerint a gyerekek is lelkesen fogják kísérni. Így 4-en indulunk. A kölcsön bicikli magas férfi vázas, a beállt csípőm miatt alig tudom rávarázsolni magam, de végül a nyereg lentebb tételével csak összejött. Gurulunk... Oly sokáig, hogy kezdenek kétségeim lenni: hol lehet a rejtett akku? És a meghajtás? Bő 1 km gurulás után kellett elöszőr a pedálra lépni. Na, majd visszafelé... Jelzi Sanyika...
A bolt kicsi volt és mogorva. A boltos hosszan magyaráz valamit a pisztácia zacskómat nézve. Nem igazán érdekli, hogy magyarul jelzem: nem értem... Elmegyek, hozok neki egy másik zacskóval. De nem ez volt a baja, elmondja újra... románul. Ok. Félre teszem, ezek szerint a pisztácia nem eladó.
Visszafelé nem is volt olyan gáz az emelkedő. Zsófi is jól bírta. Egy helyen megálltunk megenni az olvadásnak induló jégkrémeket, aztán szépen magunk alá gyűrtük ezt a kicsit több, mint 3 km-es távot.
Veronika paprikás krumplit rittyentett közben, de én kiharcoltam egy szalonnás rántottát, a krumpli ment vacsorára. Isten-király volt a mai ellátmány.
Zoltán kicsit fájlalta a két napja megreccsentett bordáját, elugrottak a közeli városba, egy röntgenre... Holnapra kaptak időpontot.
Közben a helyi lakossággal kommunikálunk. Kiderült, hogy ez a terület a faluközösség tulajdona és legelőként van nyilvántartva. A falut szerencsére nem zavarja és előre láthatólag ezután se fogja zavarni a turizmus.
Zoltánék vettek finom házi túrót... Kecske és tehén változatban is. Itt a sajt és a túró között elégé elmosódik a határ... A hozott termék is épp ilyen volt. Kellemesen sós, de a városi ellátmányhoz szokott izlelőink már nehezen barátkoznának össze vele.
Megvettük az összes tojást is - azok a fránya tyúkok nem tojnak.
Aztán egy mobil árustól vettünk még főttkukaricát és különböző csemegéket...
Úgy rohant az idő, hogy alig tudtunk napközben aludni egy kicsit. De tudtunk... Ez is jelzi, hogy a pihenős időszakunk a végéhez közelít.
Közben a 3 autóval érkező helvéciai különítmény is megtisztelt minket egy gyors kézfogással. Őket is az autós vadkemping csoportból ismerjük, már váltottunk pár puhatolódzó üzenetet, de öröm volt arcot társítani a csetelésekhez. Szimpatikus, lendületes pár. János és Barbara... Előre!
Estére újra tűzrakás, Zoltánék alufóliába csomagoltak mindent és vendégül látták a kis társaságunk...
Szép lassan fordult éjszakába az idő. Még egy utolsó messenger váltás az otthon lévőkkel és bontottuk a vonalat. Digitális detox - de kinek is hiányozna a net, ha épp horkol?
Béke
https://www.facebook.com/share/p/1QmoY3tF5U/
Még mindig Kisszegyesd, de csak mert az időjáráshoz igazodunk. A tervek szerint az utolsó állomásunk az Arad melletti Gyoroki bányató lesz. De ott mára 40 fokot jósolnak és éjszakára is alig fog 20 fok alá hűlni... Kell ez a halálnak. Bezzeg holnaptól hideg front érkezik oda is. Na, az kell nekünk. Így ezt a melegnek ígérkező napot itt töltjük a hűs diófák árnyékában.
Reggel térerőt keresve robogóztam egy jót... Jó pár adótorony közelébe kerülve próválkoztam, de nem volt egyszerű elmagyarázni nekik, hogy én itt vagyok! Ez itt egy telefon!
Persze mire visszatértem már a tábori torony is állt, hála érte Sanyikának. De ez az önálló kis mozgás nekem nagyon bejött, jövőre is hozni kéne robogót.
Lassan indul a nap. Sokat sztorizgatunk, repül az idő...
Zoltánék is 11 óra körül eszmélnek, hogy várja őket a röntgen... Amíg ők itt vannak, addig én elrobogózom egy Coca-Coláért a boltba... Ezzel is telik az idő.
Visszatérve, a kocsiból kiszálló Zoltánról csak úgy sugárzik, hogy semmi baja. Ezt örömmel halljuk, mint ahogy azt is, hogy ezen a kis településen milyen klassz kórházra, ott milyen modern felszerelésre leltek. Hogy milyen meglepően rugalmasan és gyorsan kezelték az egészet. Jó lenne, ha ez otthon is így menne.
Mindenesetre nem bírtak magukkal, csomagoltak és elindultak a tóhoz, úszni szerettek volna...
Legalább felderítik a leendő táborunkat.
Közben sötét esöfelhők érkeztek, mi is összébb pakoltunk.
Veronika olvasás után keresett pár csinos követ, el kezdte megrakni az MB-t. Zsófi meg új játszótársakat keresett... Én meg aludtam egyet... Kinek mi a fontos.
Ma kicsit elfelejtettük a napelemet is, és a felhők sem kedveztek az elektromosság begyűjtéséhez. Sanyika kénytelen volt ráindítani, amikor a hűtője jelezte: merülünk! Én bekockáztattam ezt az éjszakát, lesz ahogy lesz, a hütő úgyis üres lassan.
Ma hosszabban tévéztünk, hiszen az eső bekényszerített, de a film vége elött lemerülő notebook a fantánziánkra bízta a befejezést.
A tetőn hangos táncot járó esőcseppek szteppelése közben szőtük tovább a film végét, majd belealudtunk.
Béke
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=24666107579650033&id=100000323984764
Kisszegyesd, diófa, árnyék, ébredés.
Az éjjel több hullámban érkezett az eső. Reggelre jól lehűlt az idő. Pont utazásra való!
Egyszerűen imádom, ahogy az időjárás előrejelzést kihasználva alakítjuk napjainat. Tudom-tudom: megbízhatatlanok, de a motoros hobbimból adódóan már kiforrta magát: a forecát kell nézni, ők nem szoktak (nagyot) tévedni.
Szóval mára táborhely változást terveztünk, folytatva a hűvös hegyekből való ereszkedésünket az Alföldi forró, de hülő katlan irányába, így tartva a max. 25 fok környezeti hőmérsékletet.
Viszonylag korán keltünk. Zoltánék üzentek valamit, de a nettelenségnek köszönhetően elolvasni már nem tudtuk. Reméljük, hogy az áll benne, hogy a hely csodás, gyertek!
Sanyika nekiáll a pakolásnak. Nekünk erre nem igen van szükség, mi mindig utrakészek vagyunk... Így gyerektelenül még inkább. Ők gyerekekkel még kevésbé. Szóval van időnk mindenre.
Az útvonal tervezésre nem igen szánok időt, azért errefelé már mindenütt voltunk párszor. Kisszegyesd, kevés aszfalt, majd offroad át Mennyházára és onnan Világos, Gyorok... És már ott is vagyunk. Normál körülmények között maximum 2 óra az út. Így majd teremtünk nem normál körülményeket, hogy, minél később érkezzünk, mert ma nem lesz strandidő.
10 elött indultunk.
Tettünk egy tiszteletkört, hogy minden maradónak tudjunk integetni. Integettünk...
A központi csap mellett Sanyikáék integettek, hogy álljunk meg vízkészletet frissíteni. Ez már ránk is ránk fért. Álltunk. Frissültünk.
A kukáknál nem álltam meg, mert láttam, hogy tegnap az érkező szemetes kocsi csak a kukák mellé kirakott zsákokat szedte össze, a megtömött kukákkal nem foglalkozott. Így mi is csak mellé tudtunk volna pakolni, amit ugye értelmes ember nem tesz (mert az arra járó első kíváncsi állatt fogja széttépni és szétszorni azt... - hidd el, így lenne), majd keresünk bentebb egy konténert. Amúgy a kuka nem ürítésének valószínűleg itt is az volt az oka, hogy a kuka újszerű, a kukás kocsi meg még hagyományos, így a kettő nem kompatibilis. Az új kocsi meg ritkán jár, így a szemét csak gyűlik, gyűlik... Hányszor láttuk ezt otthon is...
A dévai úton alig mentünk, jobbra letértünk Mennyháza felé. Jót cikáztunk a keskeny aszfalton, a szorosan szegélyező házak között. Ahol újra jobbra kellett volna letérni, ott egy nagy tábla: a közösség elöl elzárt, felújítás miatt zsákutca. No fene... akkor mehetünk kalandozni!
A választott nyomvonal néhol patakmedret is tartalmazott, Csilla szerint inkább hosszába, mint keresztbe.
Jól haladtunk és az irány se volt rossz. Így 2 óra körül már a mennyházai butiksoron próbáltunk megszabadulni a lejjeinktől. Ebben az eladókban készséges partnerekre leltünk. Legnagyobb bánatukra nem vettünk semmit, bezzeg a sütiárust kifosztottuk. Felvásároltuk a teljes napi készletét. Házi almás süti - finom volt.
Itt tudtuk Zoltánékat utolérni, tegnap nagyon eláztak, így ők hazafelé vették az irányt... Érezzük magunkat jól! Érezzük! Köszönjük. A túrót is, ami a hütőben maradt...
Pankotán megálltunk egy Penny-nél. Sanyika feltöltötte a készletét, ők még egy hétig maradnak. Mi csak két főzésre vettünk ezt-azt.
Útba esik az épületeiről méltán hírás Covasint falu is...
https://www.facebook.com/share/r/1FD6U9XV36/
A bányató partja elég kiábrándító: hatalmas aszfaltplatsz, egy uniós tábla hirdeti, hogy volt rá pénz... Tényleg nagy. A régen meredek part szélét ledozerolták, apró kaviccsal feltöltötték, pár pálmafa, napernyő... Tiszta karibi hangulat. Mondtam is Veronikának, hogy álljon oda egy pálmafa alá és csinálok róla egy Hawaii nyári képet, hadd egye az irigység a haverokat, de nem volt hajlandó kibújni a kabátjából.
Belépő, parkolási díj nincs (na, otthon már hiéna hegyek állnának sorban a pihenők pénzéért... - élükön az önkormányzattal). A túlvégén fizetős kemping, aminek van a szabadstrandra nyíló ingyenes, jól karbantartott zuhanyzója és wc-je is. Dicséretes.
A szél erősen fúj. Alig ténfereg egy-két ember a strandon. Elővesszük a visszatérőmodult, gurulok egyet a tó körül védettebb helyet keresve. Hihetetlen, de találtam.
Visszatérve hiába lobbiztam a fákkal szegélyezett tóparti hely mellett, a játszóteret felfedező gyerekek hajthatatlanok voltak. És akkor a dodzsempályát még nem is látták.
Szóval maradtunk a betonon.
A bőrbe maró északi szél az autókba kényszerítette a bandát, jól lehetett tesztelni, a kisbuszok lakóautós komfortját. Jól vizsgáztak.
Veronika csodás vacsorát rittyentett - de valóban. Idén a legjobbat.
A felgyúló lámpák erős fénye ellen többet kellett sötétíteni, de összességében nyugodtnak mondható az éjszaka. A helyi vagány csávók közül is csak a legelvetemültebbek nyikkantották meg a gumikat az aszfalton a már-már havas esőt idéző párában.
Lassan elhalkult minden, a közeli vonat zaja is alig szűrődik át az MB falán...
Alvás...
Béke
https://www.facebook.com/share/p/1B5WwF8bj5/
Ébredés szikrázó napsütésben a Gyoroki bányató partján. Kezdünk megbarátkozni a tegnap még zord hellyel. Ennyit jelent az, hogy ha süt a nap. Azért nem mondhatjuk, hogy gatyarohasztó az időjárás. Ezt jelzi az elvétve szálingózó gyér strandoló közönség is. Szerencsénkre.
Elbeszélgetek kicsit a mellettünk parkoló autóban éjszakázó román hapsival is. Egész jól beszéli a magyart. Pár hete van itt, szeret itt lenni. Vagy a strandon hesszel, vagy a környező hegyekben barangol... Azt mondja, hogy pár napja a közel 40 fokban akkora tömeg volt, hogy az iszonyat nagy parkoló ellenére a környék összes szabad helyén autó állt egészen a kb. 800 méterrel arrébb húzódó főútig. Mázlink van, most a hétvége ellenére sincs tömeg. Kb. 40-en bóklászunk a parton.
Reggeli után mindenki úszott egyet, még én is, mert egy napernyő segítségével megúsztam az egészet.
Zsófi délre már delfineket megszégyenítően siklott, még pár nap és megtanul úszni.
A kiadós ebéd után elugrottam a boltba, nem mintha hiányzott volna valami, de motorozni akartam.
Utána vissza. Szemlélte egy vitorlás sup-pal gyakorló emberke harcát és azt kell, hogy mondjam: szépen fejlődött. Már-már kedvem lett volna elővenni a csónakot, de Veronika lassan hozta meg a döntést, hogy ma vagy holnap indulunk haza... és ugye nedvesen nem csomagolunk.
Szeged ide kicsit több mint 2 óra, ha nem pályán megyünk ... szóval nem nagy táv, bármikor indulhatunk.
Sanyikáék azt mondták, hogy ha maradunk éjszakára, akkor még ők egy napot lehuznak itt mielőtt átállnának a Tisza partjára.
Azon ne múljon, mindegy hogy a kényelmes autóban vagy a kényelmes otthonunkban töltjük az éjszakát. Maradunk... Bár azon azért elgondolkodtunk, hogy ha elalszanak, lelépünk.
Estére a szemben lévő vendéglátó egységben lagzit tartottak. Izgatottan skubkiztuk a násznépet, a menyasszonyt, (lehet, hogy vőlegény is volt, én azt nem láttam...). A csajok ki beszélték a ruhákat... Mi meg érdeklődést veszítve a sorra érkező lakóautókat nézegettük.
Végül a korai indulás tudatában elbúcsúztunk egymástól és aludni tértünk. Sajnos a lagzi elég hangosra sikerült... Nem mondom, hogy belopták a szívembe magukat, a filmnézés után azon gondolkodtam, hogy inkább levezetek két órát a sötétben, vagy sötét van-e még egyáltalán? Szóval erre nem elaludtam?!
Béke
https://www.facebook.com/share/p/16xhuB3cAw/
Reggel szokatlanul korán keltünk. A Nap még éppen csak megcsillant a hegyek felett, mi pedig már a csomagolásnál tartottunk volna, ha tegnap nem készítettük volna útrakészre a buszt. Gyors pisi, hangtalan ízzítás és már gurultunk is. 😊
Őszintén szólva ezen a napon nem történt semmi különös. Nem volt nagy kaland, sem váratlan fordulat – csak a hazaút. Az autó halkan (?) morgott, mi pedig csendes nosztalgiával néztünk ki az ablakon, ahogy lassan távolodott mögöttünk az erdő, a hegyek, a víz és minden, ami az elmúlt napokat olyan széppé tette.
A határ felé közeledve már mindenkinek eszébe jutott, hogy hamarosan visszazökkenünk a hétköznapokba. De ez így van rendjén: ahhoz, hogy igazán vágyjunk az útra, néha haza is kell érni.
Köszönjük mindenkinek, aki végigkövette az utazásunkat, olvasta a beszámolókat, nevetett vagy együtt izgult velünk. Jó érzés volt megosztani veletek a pillanatokat – és reméljük, hogy kicsit ti is velünk utaztatok.
Vége.
Béke.
Pár rövid videó:
Járművek, utazás: link
Vizes dolgok: link
Az étellel kapcsolatos dolgok: link
És végül, a minden egyéb.. 😉 link