MopedRally 2017 – Kiss Richárd szemszögéből

—————————————————————
1. Szakasz eseményei:
Amikor megérkeztem a gyülekezéshez, már nagyon izgatott voltam. Világoskék Rieju RR50-el indultam. Eredetileg úgy volt hogy a hosszabb 240km-es távon indulok. De mivel egyébként sem volt sok tapasztalatom terepezés terén, sem pedig a motorom képességeivel a rally körülményei között. Így inkább a 200km-es szakaszon indultam, mint kiderült jobb is volt kezdőként első alkalommal épp elég kemény volt még ez is. 8:36-os indulásom után az első 10km-en sikeresen elhagytam magam mögül a két sóletkonzervemet meg a vizemet. Mivel az amúgy sem 100%-os hátsó lengéscsillapítóm megunta menet közben teljesen a munkát, és önálló életet kezdett élni a motor hátulja. Feltűnt hogy kicsit könnyebb volt a motor hátulja, de nem értettem miért. A ténnyel hogy elhagytam az egészet az első eldőlésemkor szembesültem, amikor egy mopedes csapat tagja (nem tudom a nevét) szedte rólam le a motort 9:49-kor. Még mindig a szemem előtt lebeg a kép, ahogy egy ló rúgkapál és lerúgja magáról a lovast. Nagyjából ezt az élményt élhette át a motor hátulján lévő ellátmányom is. Miután összekaptam magam utána is eredtem a mopedes csapatnak, mert láttam hogy egy 100 méterrel előttem megálltak. Amikor odaértem akkor láttam meg a félméter mély sunyi krátert amibe beleszaladt a navigátoruk és majdnem én is. Megkérdeztem őket hogy kell-e segítség, majd mondták hogy megoldják. Így én tovább is indultam. Nagyon nem is voltam képbe hogy miként is kéne kezeljem a 120 kilós vasat a mély homokban úgyhogy elég sokat szerencsétlenkedtem az úton, próbálgattam mindenféle módszert a vezetésére. Rájöttem hogy a nagyobb tömeg miatt hamarabb bele süllyedek a homokba, ezért viszonylag gyors tempóban kell mennem hogy irányíthatóan felfussak a homok tetejére, ami olyan 45-55km/h között van.

Az az igazság hogy nekem még a jogsim sincsen 1 éves, és csak tavaly szeptemberben kezdtem el rohangálni a géppel. Ezért volt bennem a majré hogy ne menjek ennyivel mert marha nagyot fogok bukni. Pont emiatt a tartás miatt estem 10:21-kor, amikor nekiszaladtam az út szélének, majd a nyomvályú púpján elcsúsztam. Ekkor vertem oda a bokámat a blokkba, a térdem pedig a motor és a homok alatti szikladarab közé került szendvicsben. Olyan érzés volt mintha rávertek volna egy 1-1,5 kilós kalapáccsal a lábamra, volt is ám jajongás rendesen. Nyöszörgés és kínlódás közben utolért Csábi Tamás és kis csapata, akik segítettek összekaparni magamat. Mondtam nekik hogy kaptam rendesen de jól vagyok, boldogulok egyedül is. Ők elhaladtak én meg még szenvedtem az újraindítással mert amíg feküdt a motor, megszívta magát. Itt még annyira nem is szenvedtem a fájdalomtól mert az adrealin hatása alatt voltam. Mentem tovább majd pedig az ezt követő 2. ellenőrzőpontnál ami a benzinkúton volt beszereztem 1,5 liter vizet, teletankoltam majd pedig utána megálltam a parkolóba egy jó háromnegyed órára pihentetni a motort meg magamat is. Utána tovább indultam. Eddig a pontig persze a GPS szeretett velem szórakozni. Azt mutatta hogy jó nyomvonalon megyek, mikor meg kanyarnak kellett volna jönnie csak egyenes volt. Megálltam és a GPS-en a pozícióm csak ment tovább a nyomvonalon, aztán átugrott a semmi közepére. Ezt a benzinkútig vagy ötször bejátszotta. A GPS-em egyébként a Samsung Galaxy Express telefonom volt Osmandal alkalmazva. A telefon hűtését úgy oldottam meg hogy jó vastag fúrószárral kifurkáltam a tartó hátlapját. Ott pedig a menetszél szépen visszahűtötte kézmeleg állapotra. A túlmelegedés gond csak kis sebességnél és álló helyzetben jelentkezett. Így hát aztán rongyoltam rendesen, a motor is bírta a terpet még lassan is mert kapott a hűtőradiátor egy saját magam által felszerkesztett 12 voltos axiális ipari ventit, aminek a teljesítménye  183,83 légköbméter/óra. A hőfokmérő meg a jobb combom volt. Amikor égette a combomat a venti által kifújt levegő akkor vettem vissza a teperésből. A 7-es és 8-as ellenőrző pont közötti egyik kanyarban átmentem a beszáradt saras nyomvályún a hátsó futóművem megint csak önálló életet kezdett el élni és kiugrott a hátulja alólam. Ekkor taknyoltam egyet ismét, egy jó két percet a földön fekve töltöttem nevetve magamon. Eközben találkoztam Albert Györgyékkel is. Akik csak annyit láttak belőlem hogy az egyenesekben őrült módon teperve ugráló hátsó futóművel el-el suhanok mellettük hogy ne fogjon meg a homok, meg a telefonnak is legyen menetszele ami hűti. De folyamatosan találkozgattunk miközben pihenőket tartottam a lábam miatt. Elérkeztem a 10. ellenőrzőponthoz ahol már megérett a kuplungbowden csere. Már 3 ellenőrző pontal ezelőtt is csak 3-4 fémszál fogta a kuplungot. Lényegében csak 1-N-2-ben használtam hogy minél tovább kihúzzam vele, 3-4-5-6 ba fel és leváltásnál már kuplung nélkül nyomtam. Felül a karnál már a kinyúlás miatt teljesen ki volt tekerve az utánállító csavar. így is fogott behúzott kuplungal a gép, leégetni a kuplunglamellákat meg nem akartam. Megvolt a cigiszünet, tankolás, kuplungbowden csere. Közben a 9:49-kor engem megmentő mopedes csapat is megérkezett, a navigátornak odaadtam az elsősegélycsomagomat mert a jobb csuklója K.O. volt. Így meg kevésbé volt fájdalmas a gázkar tépése neki, és nem kellett feladniuk az első szakaszt. Meg jött egy csapat simsonos is, meg egy quad. A quados csapatnak megszeretném köszönni ezúttal is hogy adtak nekem szerszámot a bowden elvágásához! Na de eljött ha jól emlékszem ezzel az utolsó 60 kilóméter is. Itt már nagyon fájlaltam a lábamat és sokszor be se tudtam rúgni a motort lefulladáskor, volt hogy kézzel toltam le a berúgókart, ugyanis az is a jobboldalon van. A jobb lábamat meg nem tudtam használni támasztékként amikor a mély homokban jobboldalra dőltem, úgyhogy el-el dőltem párszor, és fele annyira tudtam csak haladni. Felállni a bukkanóknál már nem tudtam ezért mindig vissza kellett lassítanom, és a hátsó féket is kínlódva tapostam miközben erotikus hangokon nyögdécseltem. Igazi 22-es csapdája. Végül beértem 18:32 kor az első szakasz végére 9:32-es idővel. Innentől kezdve nem tudtam hogy vállalni fogom tudni-e a második vissza szakaszt. Este meg még evés közben összebarátkoztam a Csábi Tamással és kis csapatával.

2. Szakasz eseményei:
Reggel 5-kor felkeltem, összetápászkodtam, teletömtem magamat fájdalomcsillapítóval hogy tűrhető legyen a fájdalmam. Felhasználtam az elsősegélycsomagom megmaradt részét hogy kipárnázzam a bokámat, majd rátéptem a bakancsom szárát amennyire csak lehetett. 7:30-kor Taki lekezelte az adatlapom majd pedig indítottam volna a motort, de megmakacsolta magát. Töltés volt, kompressziót éreztem a berúgókarnál, kipufogórendszer egyben volt. Így kicsavartam hogy leellenőrizzem a gyertyát, nem volt szikra. Kicseréltem a tartalék gyertyára, újból ellenőrzés. Lett szikrám is. Az első szakasz alatt elfogyasztotta a blokkom a hőterhelés miatt a gyertyámat. 7:40-kor indítottam a motort, 2. rúgásra be is indult. Taki pedig újból kijavította az indulási időpontomat. A harmadik ellenőrzőpontig nem is volt semmi baj, ekkor hirtelen a kanyarban a GPS tartóm megadta magát. Jobb kézzel utána kaptam és félig a susnyásba kisodródtam. Fél órán át próbáltam kitalálni valamit sikertelenül kezemben tartva a telefont lecsekkoltam az ellenőrzőpontnál majd elindultam a csapat után akik inkább kerestek egy kerülőutat a lezárt terület megkerülésére. Eljutottam a negyedikig velük. Addig meg volt időm kitalálni egy rögtönzési megoldást hogy saját navigációval menjek, ne pedig úgy mint valami kolonc mások nyakán. Az volt a megoldásom hogy a kormánymerevítő, fékcső, bowdenházak, műszerfal rengetegébe beékeltem a telefont tokkal együtt. Így aztán folytattam az utamat egyedül. A bukkanós részek érdekesek voltak, mentem végig 50-el. Közben szökni próbált a telefon a levegőben landoláskor, repülés közben. Így vagy jobb kézzel helyén tartva szálltam, vagy a levegőben kaptam el a telót. Közben persze még mindig önálló életet élt a hátsó futóművem. Olyan is volt hogy ugyanígy mentem keresztül a folyamatos bukkanósoron egy keréken, mert feldobta az elejét a motor. Közben fel le ugráltam a nyeregben, hogy leszorítsam a hátsó kerekem miközben a homokot szórja magam mögött. Ezután nem sok minden történt a benzinkútig. Ott találkoztam a piros Rieju RR-es Németh Csabával, és a fehér Fifty-s Szilágyi Attilával.  A hátralévő táv felé velük vittem végig. Eközben haladtunk el Molnár Ádám mellett aki utolért minket a vasúti átjáróban lévő ellenőrzőpontnál minket, és le is hagyott mert tankoltam aztán meg jött a vonat. Jó volt velük jönni nagyon! Ekkor döntöttem úgy hogy elkezdem kergetni Molnár Ádámot, aki kis időre rá be is értem. Az eredménye egy spontán szórakozáson alapuló csatározás lett a vége. Két ellenőrzőpont között hatalmasat csapattunk. Ezután lehagytam, majd a mély homokos rész jobb nyomvályújában betépte a homok a kormányomat balra. Kifele dőltem jobboldalra a sebesség miatt. A jobb lábamat féltve inkább felfeküdtem a homokdombra. Ekkor döglött be a ventim és megszűnt a hűtésem a lassú mély homokos szakaszon. Amikor Molnár Ádám utolért pár percet beszélgettünk-nevettünk, aztán ő indult tovább a maga útján. Én már nem tudtam vele tartani a tempót mert 4-5x felforraltam a vizemet. Idő közben Szilágyiék is lehagytak engem. Az utolsó ellenőrzőpontoknál meg elkezdett kihagyni a szikrám. A forralás megette a gyertyámat így a végső 30km-t hol tépve mint az őrült, hol pedig dadogó motorral nyomtam végig. A konténert pedig hiába kerestem, mert elvitték. Rögtön feltűnt mert a pontnál nem lehetett látni, csak a helyén lenyomott füvet meg a teherautó keréknyomait. Végül pedig 16:21 perckor beérkeztem a célba, 8 óra 41 perces idővel. Ettem, ittam és jöttem haza rögtön.

Utóhatások:
Hazajöttem és elkezdtem beborogatni a térdem és a bokámat. Mára keddre azért már tudok járni. De annyi erő sem volt bennem hogy még másnap sem bírtam kinyitni egy energiaitalos dobozt sem. Csak vékony csőrű kombinált fogóval, az öngyújtóm gombját nem bírtam lenyomni, így csak gyufát tudtam használni. Már egész jól vagyok. A motoromnak pedig apróbb javítani valókon kívül semmi baja sincs. Jövőre a XI.-en remélem találkozok sok mindenkivel. Molnár Ádámmal meg már megbeszéltem egy visszavágót a jövő évi offroadra.

Nehéz volt, fájt is, kifáradtam, de nagyon jó mulatság volt. Aki ezen nem indul el, fogalma sincs miről marad le. Teljesen rákaptam erre! Egy igazi kaland volt. Köszönet Takinak, és mindenkinek aki segített a szervezésben!