Őszi rally helyett
Két kisebb szervezésű gurulással helyettesítettük az őszi rally-t.
1. Valódi mopedekkel a mopedrally nyomán:
2. Endurókkal – Nagy Tomi féle körtúra:
Két kisebb szervezésű gurulással helyettesítettük az őszi rally-t.
Lassan ébredünk a hétvégi mámorból, valamint már szintidőn belül fel tudok ülni az ágyból, így pár sort engedjetek meg tőlem/tőlünk is. – Baromi jó volt ez a Rally! Nekünk a harmadik volt, és bár az első kettő is beégett rendesen (nyilván ezért jöttünk most is ) most sikerült beérnünk úgy, hogy még találkoztunk a többiekkel a…
János barátunk unszolására csak meghírdettem ezt a túrát is… Nem sok kedvem és motorom sem volt hozzá. Végül hagytam magam rábeszélni egy 4 sebességes Simson enduróra. Nem bántam meg… Az elmúlt napok folyamatos esőzésének következtében a nagyon lelkesen jelentkezők kevesebb mint a fele meg is jelent a startnál (azt hiszem, hogy a jövőbe itt is…
Várom a beszámolókat! Na, akkor kisebb-nagyobb esésekkel, de azért túléltük az Őszi MopedRally-t. Mindenek előtt hadd köszönjem meg azoknak, akik nélkül soha nem lett volna ilyen: nektek, akik eljöttetek! 😉 És természetesen kiemelt köszönetet érdemel Nagy Tibor és vonzáskörzete, hogy bejárta, módosította és újra bejárta a nyomvonalat, időt és energiát nem sajnálva rája. A Zádori…
Megérkeztünk… Jó volt… 150 feletti regisztráló, az indulók számáról nincs adatunk… 67 hibátlan teljesítő (névsor hamarosan) és közel 20 hiányos adatlappal célba érő… Öröm volt Önökkel együtt gurulni! Ha írsz egy pár sort az info kukac mopedrally pont hu címra, azt szívesen megosztom itt!!
Kedves Motoros Társak! Sajnálattal értesítünk benneteket, hogy tragikus balesetben elhunyt barátunk, csapattársunk, motoros társatok, Szabó Vendel. Vendi régóta résztvevője a mopedrallynak és a motorozásnak. Kérünk benneteket, hogy az Ő tiszteletére motorozz velünk az Őszi rallyn, ami egyben egy Emlék gurulás lesz! Köszönjük a Családja nevében Alsónémediről és Inárcsról! Csapattársai: Garai Sándor…
Nagy izgalommal készültünk erre a rally-ra. Már-már akkorával, mint az összes többire. J Nagy Tibi már hónapokkal előbb elkezdte tervezni a nyomvonalat, majd azt áttervezni, majd lemódosítani és a túra előtti héten még egy utolsó bejárás eredményeként pontosítani. J Előbb csak egy közös nyomban gondolkodtunk, de aztán csak kettő lett belőle, mert igaz ugyan, hogy szeretünk…