III. Őszi mopedrally 2014: Tiszaszigat-Soltszentimre
János barátunk unszolására csak meghírdettem ezt a túrát is… Nem sok kedvem és motorom sem volt hozzá. Végül hagytam magam rábeszélni egy 4 sebességes Simson enduróra. Nem bántam meg…
Az elmúlt napok folyamatos esőzésének következtében a nagyon lelkesen jelentkezők kevesebb mint a fele meg is jelent a startnál (azt hiszem, hogy a jövőbe itt is kénytelenek leszünk bevezetni a jelentkezési szándék komolyságát jelképező összeg átutalását kérni…). Szóval 65 jelentkezőből 24-en jelentek meg a starnál.
János és Laci nálunk aludt – így mi szépen végig dumáltuk a reggelt, majd elkezdtünk kapkodni… ennek következtében nem találtam a sátorcövekeket, Laci meg a térdvédőjéért fordult vissza – de így legalább volt indőnk tankolni.
Közben az első befutók már telefonon érdeklődtek, hogy biztos jó helyen vannak-e, mert szervezőt azt nem találtak.
Befutottunk…
Andrea az egyik kanyarba jelzéseket indított felénk, amiket mi megpróbáltunk nem észre venni – késésbe voltunk. Azért a kanyar után Lacika csak visszament megkérdezni, hogy mi a baj… A baj az volt, hogy a szerelőnek és támasznak hozott utitársank megdöglött a Hondája… kerítettünk egy vállakozó (annyira vállalkozó, hogy már a mostani estét is sátorban töltötte) emberkét, aki vissza gurult segíteni a Hondának.
Mi meg jópofiztunk egy kicsit, fotó stb…
8:30 helyett 9 órakkor indítottam el a bandát – a bekötőutat borító sár láttán egy pillanatre elbizonytalanodtam: lehet, hogy ki kellene hagyni ezt a szakaszt? Egy frászt… legalább elhullik a férgese…
De ebben a bandában nem voltak puhapöcsűek… mindenki végig küzdötte a távot, volt aki kétszer is (mert visszament segíteni…) Szóval az elős 500m már meg is lett egy szűk óra alatt.
A zsaruk is megjelentek, így a további szopás kerülendő, aszfalton gurultunk be az árviziemlékműig…
Innentől kezdve már sokkal könnyebb tereprészek jöttek. De a többnapos esőzés miatt még a homokos részeken is rengeteg vízzel találkoztunk.
A bivalyrezervátumnál jártunk, amikor végre kisütött a nap. A kedvünk is sokkal jobb lett… egy-két kis-balatonon átgázolva töretlenül faltuk a kilométereket.
Nagyon-nagyon jót gurultunk – talán ez volt a legjobb mopedrally-m? Vagy csak az élmény frissessége mondadja ezt velem? Nem tudom. Mindenesetre köszönöm a részt vevőknek a kitartás, a türelmet és az akadályok előtt tanúsított elszántságot. Sajnálom, hogy nem találtam meg a sátrat – így az ott éjszakázás helyett csak egy kellemes szalonnasütögetésig maradtunk. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy megköszönjem annak a két quados helybéli srácnak, akik ismeretlenül felajánlották (és teljesítették is), hogy hoznak nekünk tűzelőt a sütögetéshez… Köszi!
Este 8 körül indultunk hazafelé… nem volt semmi. Sötét, hideg, segédmotor… el tudjátok képzelni?
Nem hiszem… 😉